Gutted – gyászjelentés

Az alábbi rémhír a zenekar honlapján olvasható: 

Gutted:

Szevasztok Death Fejek!

 

A Gutted –nak vége!!!

11 év munka után, a zenekar úgy döntött, hogy véget vet a sztorinak örökre!!!

Szeretnénk megköszöni mindenkinek a támogatást és a segítséget! Különösen a Fanoknak!!! Nélkületek ez nem ment volna!!!!!

Az ex tagok zenei jövője még ismeretlen! Figyeljétek a metal híreket!!!

A leszervezett koncertjeinket lemondtuk!!!

Találkozunk a pokolban!!!

The Gutted Horde!

Andromeda interjú

–   Kérlek tekintsük át egy kicsit a zenekar múltját! Johan kezdte az egészet azzal, hogy a WAR music-nak küldött egy demót. A kiadónak tetszett, így szerződést ajánlottak. Különböző kapcsolatokon keresztül jött össze a banda, s a sors akarata, hogy végül ez az öt ember alkotja a bandát. Hamar kiderült, hogy ez nem egy project lesz, […]

Tovább »

Dreaming – II – 0000

Nemrég kaptam kézhez a Dreaming második nagylemezét, mely a PsycheDOOMelic gondozásában látott napvilágot. Őszintén megvallva az 1993 óta tevékenykedő bandáról eddig nem sok ismeretem volt, sajnos az első lemezükhöz nem volt szerencsém, csupán a kiadó alapján feltételeztem, hogy valami minőségi doom vagy stoner cucc lehet a kezem ügyében. És így is lett, a Dreaming – […]

Tovább »

Hard – 100% Hard – 2007

A Hard előző Égi jel című lemezén már megmutatta, hogyan kell a hard rockot játszani. Itt a legújabb album, amely mint a címe is mondja 100% Hard. A zenekar ugyan még gyerekkorát éli, de tagjai már korántsem most kezdték a zenélést. Kalapács Józsit senkinek nem kell bemutatnom, de így van ez a többi taggal is. […]

Tovább »

Musicworld 2000 Bt ajánló

Entombed – Serpent Saints

Metal, death’n’roll, 2007-es album. ***** A Svéd vezető death’n’roll banda 9. stúdió albuma. Bemutatkozó albumukkal a Left Hand Path-el kultikus státuszt vívtak ki maguknak. A lemez megjelenése óta a legnépszerűbb death metal bandának számítanak, persze ehhez kellet a további folytatólagosan színvonalas produkció, olyan lemezek megjelentetése, mint a : Clandenstine, Wolverine Blues, Hollowman….stb. Az első két albumukkal alapozták meg azt a hangzás világot amelyet „elektromos fűrész” gitár stílusként jellemeznek néha. Előszeretettel alkalmaznak különféle disztorziós effekteket. 2003-as albumukkal (Inferno) vette kezdetét a death’n’roll nyomulás, mely hangzás ma már a védjegyükként szerepel. A magas színvonalú fűrészelés és death’n’roll őrület folytatódik egy újabb remek CD-vel…***** Felvételek : 1. Serpent Saints , 2. Masters of Death , 3. Thy Kingdom Coma , 4. Amok , 5. Warfare Plague Famine Death , 6. In The Blood , 7. The Dead The Dying and The Dying to be Dead , 8. Ministry , 9. When in Sodom , 10. The Ten Amendments .

Új megjelenési dátum: 2007. 07. 09.

Üdvözlettel: Musicworld 2000 Bt

Black Messiah – Of Myths And Legends – 2006

A Black Messiah egy szimfónikus hatásokat is magán hordozó viking metal zenekar. 1992-es megalakulásukkor még színtiszta black metal zenekarnak számítottak, saját bálványaikhoz akartak hasonlatossá válni, úgymint Venom, Celtic Frost, Bathory vagy Possessed. Aztán az egyik tag (Zagan) 1996-ban elkezdett klasszikus gitár órákat venni, és sikerült teljesen más vizekre terelni a stílust. A rengeteg nehézség ellenére […]

Tovább »

Jesu – Conqueror – 2007

Tiszta lappal indultam a Jesu kapcsán, lévén, még nem volt szerencsém az egyesült királyságbéli non-metal, industrial formáció egyetlen korábbi anyagához sem. A Jesu-t nem más hozta létre, mint Justin Broadrick, aki különösebb bemutatásra talán nem szorul. Röviden: 16(!) évesen már a Napalm Death teljesjogú tagjaként szaggathatta a húrokat, s nem mellékes az ezt követő projektje […]

Tovább »

Nomad – The Independence Of Observation Choice

Egy 13 éve működő lengyel deathmetal banda a NOMAD, május végén lemezzel jelentkezett. The Independence Of Observation Choice című anyag hét saját és egy Bulldozer feldolgozást rejt. Kiadó: Empire Records. A cd borítóját Jacek Wisniewski (Grave, Krisiun, stb) készítette.

Insane – hírek a bandától

Örömmel jelenthetjük, hogy megvolt az első pár koncert Bálinttal! Az első bulikat Hollandiában, majd a múlt hétvégén Pozsonyban játszottunk és nagyon jól sikerült mindegyik koncert!

A hét nagy eseménye számunkra a Kultiplexben lesz Június 21-én, ahol az ILL NINO-val fogunk játszani és előttünk, pedig a Cadaveresék is egy jót fognak majd aprítani. Ezután indul a fesztiválszezon, ahol szinte az összes nagyobb hazai rendezvényen ott leszünk, de ezek közül az egyik legnagyobb öröm, hogy a VOLT fesztivál is az idei dátumok között van. Ezen kívül sok külföldi fesztiválra is meghívtak minket, többek között: Ausztriába, Németországba, Szerbiába és Szlovákiába is. Közben megint lesz egy hosszabb túránk a Balti államokba és Lengyelországba, ahol fesztiválokon és klub bulikon fogunk majd játszani.

A héten elkezdtük a Restart című új dalunk demó felvételét, ami előreláthatólag Július folyamán felkerül a weblapunkra illetve a myspace oldalunkra is természetesen ingyenesen. Apropó myspace, felraktunk rengeteg koncertképet, illetve pár új promó fotót is, szóval, tessék nézegetni!

Ami még fontos lehet, hogy végre felkerültek a BPRNR (www.bprnr.com) oldalra a pólómintáink, ez azért érdekes, mert innen lehet majd rendelni ezen túl. A turnénaplók sem fognak elmaradni! Vázlatok már vannak, szóval hamarosan ez is folytatódni fog.

Egy nagyon kedves ismerősünk készített saját kedvteléséből egy kis oldalt, ezt itt tudjátok megnézni: www.insane.mlap.hu

Mindenkinek kellemes nyarat és jó fesztiválozást!

www.insanemusic.hu

www.myspace.com/bandinsane 
 

Koncertek: 

06/21 Budapest (H), Kultiplex w./ ILL NINO (USA)

06/22 Zeulenroda (D), Schiezhaus

              06/23 Grimma (D), Crossover Festival 

07/06 Sopron (H), Volt Festival – VIVA Megawatt Stage, 17.20-18.20

07/07 Cibakháza (H), RockFesztivál  – 21.00

07/12Tokaj(H), Hegyalja Festival – DeWalt Stage 17.10-18.10

07/14 Somorja (SK), Hard Festival – 23.00 

07/18 Senta (SCG), Ifjusági Játékok

07/19 Zanka (H), Balatone Festival – DeWalt Stage, 17.30 – 18.10

07/21 Liepaja (LV), Fontaine Festival

07/25 Olsztyn (PL), Molotov Café

07/26 Riga (LV), Club Depo

07/27 Saldus (LV), Zvera Festival

07/28 Leipzig (D), Indoor HC festival 

08/11 Pettenbach (A), Müh-Fest. Open Air – 19.40

08/14 Budapest (H), Sziget Festival – Zúzda Stage, 21.30

08/18 Nyirbator (H), Azfeszt – 21.30