Dream Theater – köszönet a zenekartól

Mint azt pár napja már hírül adtuk a Dream Theater Systemstic Chaos albuma, közvetlenül a piacra kerülés hetében az első helyen debütált a Mahasz Top 40-es eladási listáján!

A siker értékét növelte, hogy az album, Magyarországon szerezte meg leghamarabb az első helyet a világon…
Emellett még a Pecsa-béli koncertjük is teltház előtt zajlott…

Mit is mondhatna erre a banda???

Megtekinthetitek: itt

Egy éves a Brockoli

2007. Június 29 – én pénteken és 30. – án szombaton Sopronban megrendezésre kerül az 1 éves Brockoliest, amely a Hangár Music Garden nevű helyiségben lesz megtartva. Olyan zenekarokkal találkozhattok, mint a crust / jazz KÖTELEZŐ KÖZHELYEK, a punkrock NIKSON, AKTUÁLIS.

Koncertajánló: Black Sabbath és Dio

Black Sabbath: The Dio Years – Magyarországon a Heaven and Hell!

Július 4-én Budapesten lép fel Tony Iommi, Geezer Butler, Vinny Appice és az a Ronnie James Dio. A Black Sabbath rajongói e négy név kapcsán rögtön tudják, mire készülhetünk a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán, hiszen e négy zenész a Black Sabbath egyik legsikeresebb, Heaven and Hell néven ismertté vált korszakát jelenti – ezeket az éveket ezt idézik majd meg Budapesten.

Ronnie James Dio 1979-ben váltotta Ozzy Osbourne-t a Black Sabbath énekesi posztján, és a közreműködésével megjelent Heaven and Hell albumnak köszönhetően új életre kelt az addigra már igencsak rogyadozó zenekar, mely a műfaj úttörőjének számít. Dio rocktörténelmi érdemeit mi sem érzékelteti jobban, mint hogy a turnék során ő volt az, aki először használta a kézmozdulatot, mely mára a fémzenét kedvelők millióinak körében természetes: az „ördögvillát”.

A közös munka rövidsége ellenére – Dio és Appice a Mob Rules album és egy koncertlemez után, ’82-ben távozott a Sabbath-ból – a Heaven and Hell albummal és Dio karakteres hangjával fémjelzett évek az együttes egyik legsikeresebb korszakát jelentették. Éppen ennek köszönhető, hogy annyi év után a négy zenész 1992-ben ismét összeállt egy rövid időre, és elkészítette a Dehumanizer című albumot. Most, 15 évvel az első találkozás után ismét együtt zenélnek, s ebben az sem akadályozta meg őket, hogy az Ozzy-féle eredeti Black Sabbath 1998 óta szintén újra működik: Dio, Appice, valamint Butler és Iommi (akik az Ozzy-féle formációban is zenélnek) Heaven and Hell néven adott ki új lemezt, melynek Black Sabbath: The Dio Years lett a címe. A korong a régi slágerek mellett három új számot is tartalmaz, köztük a The Devil Cried című nótát.

Az új lemez és a hozzá kapcsolódó turné a régi idők sikereit idézi, hiszen Ozzy-val ellentétben Dio még mindig ereje teljében van, így a tavaszi kanadai és USA-béli koncertek hatalmas tömegek előtt, pokolian jó hangulatban zajllottak. A Heaven and Hell nyáron Európába is beköszön, s Közép-Európa sem marad ki a jóból: Ausztria, Lengyelország vagy éppen Csehország mellett Budapesten is fellép majd a csapat, méghozzá július 4-én, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A koncertre jegyek már kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Heaven and Hell – Black Sabbath: The Dio Years

2007. július 4., szerda 19.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpad
Belépő: 8900 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

www.livesound.hu
www.heavenandhelllive.com
www.ticketportal.hu

Hard a Zöld Pardonban és ez 100%

Hard a Zöld Pardonban és ez 100% – Július 3. kedd

Május 7-én robbant a Hard új albuma „100% HARD” címmel. A kétoldalas CD album „A” oldalán hallható 11 új tétel és 2 ajándék dal angolul az „Égi Jel” lemezről. A „100% HARD” melléklete is különleges. A január 20-án rendezett Hard találkozón rögzített dalokból összeválogatott DVD a dual disc „B” oldala. Az angolra fordításban a Wendigo és After Crying énekes Bátky-Valentin Zoltán segítette a bandát. Bézé a vokálokban is tetemes részt vállalt, ezzel is magasabbra emelve az amúgy sem gyenge színvonalat. A dalok szövegeinek megírásában Barbaró Attila közreműködött.

2007. július 3. kedd „100% HARD” lemezbemutató koncert a Zöld Pardon-ban. Az albumon szereplő „Igaz lesz még” c. dalt barátok segítségével rögzítette a zenekar. A Koppány(Rómeó Vérzik), Szasza(Sex Action, Zorall), Szekeres Andris(Junkies), Kun Anita(Ideas), Stefán Kornélia(6Test), Sipos Péter(Irigy Hónaljmirigy), Halász Ferenc(Depresszió), Bátky-Valentin Zoltán(Wendigo) és Kalapács József(Hard, Kalapács) által énekelt dal az összetartozásról, a közös sorsról és a hagyományok, az ősök tiszteletéről szól. Ez a dal teljes pompájában lesz hallható élőben a Zöld Pardonban a vendégekkel együtt. Akire még számítani lehet a Nagy Bulin, az nem más, mint Závodi János. Lehet találgatni, mi is várható ettől a vendégtől? 🙂 A Béres Feri, Csillik Zsolt, Donászy Tibi, Kalapács Józsi, Mirkovics Gábor felállású Hard már elkezdte éves országjárását. A tervek szerint idén az ország minden szegletébe és Felvidékre, valamint a Vajdaságba is eljutnak, továbbá részt vesznek minden jelentősebb fesztiválon. További hírek és koncert információk a www.hardzenekar.com oldalain találhatók.

Két hét múlva Alhana Tábor

Két hét múlva Alhana Tábor – Sabatonnal

Megkezdődött a nyár és a visszaszámlálás az idei Alhana Táborig. A július 6-8 közötti hétvégén te is megtalálod azt a bandát, ami miatt érdemes ellátogatni a Budapesttől alig 80 kilométerre lévő Mátrafüred-Sástóra. Lesz katonametál (Sabaton, Svédország), tündérmetál (Alhana), modern heavy (Tűzmadár), powermetal (Demonlord), pszichedelikus-lakodalmas bormetal (Sacra Arcana), progmetál (Wendigo), glamrock (Disco Express), gótmetál (Without Face), eposzmetál (Cross Borns), blues (Double Magic Tom), középkori gót/folk (The Moon and the Nightspirit), tribute bandák (Iron Maidnem, Keepers of Jeriho) és még 20 banda 20 stílusban.

Persze ha visszatérő táborlakó vagy, akkor tudod, hogy nem csupán a fellépők miatt kihagyhatatlan ez a három nap, hiszen a baráti hangulatot, a tábortűznél kialakuló bulikat és a temérdek kikapcsolódási lehetőséget máshol nem kapod meg. Ez az a hely, ahol nem csak a nézőkkel bulizol együtt, hanem a zenészekkel is, hiszen a Tábor számukra is inkább nyaralás mint fellépés. A zenei programokat rocktörténeti vetélkedő, paintball, véradás, ügyességi feladatok, geocaching verseny, karaoke, közös bográcsolás és tábortűz teszik teljessé.

Itt az ideje hát, hogy felkeress egy Ticketportal irodát és megvedd a jegyed, mely elővételben 7.000, a helyszínen 7.500 Ft. Vehetsz napijegyet is (ha pl. csak a pénteki Sabaton bulira tudsz eljönni), melynek ára 3.500 Ft. Ha nem sátorban szeretnél lakni, akkor korlátozott számban még vannak 2-3 fős faházaink, melyeket szintén a Ticketportálnál tudsz lefoglalni. Ha több infót szeretnél, látogass el a Tábor weboldalára (www.tabor.alhana.hu) vagy dobj egy mailt a tabor@alhana.hu címre. Várunk téged is!

The Red Chord – Üdvözlet Maine-ből harmadszor is

Az 1999-től működő amerikai The Red Chord elérkezettnek látta az időt harmadik teljes anyagának megjelentetésére. A Metal Blade hozzáértő kezei alól kikerülő album a Prey for Eyes címet viseli és 14 technikás death/grind szerzeményt rejt. Megjelenés: Július 20. Az első szériához bonus dalok és videók is tartoznak.

Kelly Hits The Blue Sky – Cat’s Cradle EP – 2007

Kelly Hits The Blue Sky, ezt hallva alig hiszem, hogy bárki is egy zenekarra gondolna elsőre. Pedig a név egy négy tagú budapesti bandát rejt korábban Kelly Hits The Blue Christ néven nyomultak. Az ismertető tárgya pedig a Cat’s Cradle névre keresztelt hat nótás anyaguk. Nos az EP elindulásakor megijedtem, már a lemezborító sem kecsegtetett […]

Tovább »

Still Remains – amerikai divat

Az előző lemezével komoly underground sikereket elérő Still Remains hamarosan új albummal jelenkezik a Roadrunner-nél. Az idei lemez a The Serpent, az előző egyenesági folytatása lesz, azaz metalcore sok-sok dallammal, de súlyos gitárokkal. Megjelenés várhatóan augusztus 7-én.