Wisdom – hírlevél

Sziasztok!

Feltöltöttük a nyári koncerteket honlapunkra augusztus végéig bezárólag. Kisebb változások még lehetnek, így érdemes lesz azért gyakran látogatni az oldalt.
Mind a tavaszi turné sikere, mind a sok nyári meghívás alapján úgy érezzük, bejött a lemezünk, és tetszik nektek a színpadi teljesítményünk. Nos, vissza nem veszünk a tempóból, nyáron is minden színpadot felszántunk majd, és bízunk benne, hogy aki meg akarja nézni élőben a Wisdomot, az talál a kínálatból legalább egy helyszínt, amelyre el tud jönni. Egy biztos, csalódni senki nem fog…

Feltöltöttünk 3 fotósorozatot a Galéria menübe, és nemsokára újabb képek kerülnek majd fel.

www.wisdom.hu

Mezőtour Fesztivál – mégis lesz

Mezőtour Fesztivál

Mezőtúron idén 15. alkalommal gyülekezhetnek majd a rockzene kedvelői a nyári fesztivál idején – új néven, új szervezőgárdával. Bár korábban úgy tűnt, hogy – a korábbi helyszín megszűnése miatt- idén semmiképpen sem kerülhet megrendezésre a rendezvény, végül másként alakult: kisebb területen, kevesebb előadóval tartják meg a fesztivált, melynek két színpada lesz. Az új helyszín az Erzsébet-liget, mely a korábbihoz hasonlóan hangulatos terepet biztosít a június 28-30. között megrendezésre kerülő fesztiválnak, ahol fellép többek közt a Kispál és a Borz, a Hollywoodoo és a Replika.

Bérlet: 6500 Ft

További hírek hamarosan!

Véget ért a Metalchamp

Május 25-én lezajlott a Metalchamp második, egyben záró fordulója is. A nemzetközi döntőben az Ideas, a Damned Spirits Dance és az A Losing Season zenekarok mérhetik össze erejüket osztrák, német, olasz, svájci, horvát, szlovén csapatokkal.

A részletes eredményt megtalálhatjátok a www.metalchamp.hu oldalon.

A bécsi fordulók dátumai és egyéb információk a www.metalchamp.com oldalon érhetők el.

Minden résztvevőnek gratulálunk! A továbbjutóknak pedig sok sikert Ausztriában!

Lacrimosa – ismét élőben

A német/svájci gothic rock istenek koncertfilmje DVD-n, a koncertek zenéje dupla CD-n, és egy 1999 példányra limitált számú dupla CD-je is napvilágot lát 2007. június 29-én.

A Lichtjahre audio CD-k a milánoi „Alcatraz”-ban rögzített Lacrimosa koncertet tartalmazzák, és a 2005. május 11-én indult Lichtgestalt turné részét képezik, és egyúttal a zene történelem egyik legambíciózusabb film projektjeként is tekinthetünk rá!
4 kontinens 22 országát látogatta meg a zenekar, és az egész utazás kép és hanganyaga is fel lett véve, a másfél éves folyamatos munká során 22 kameraman, kettő rendező, 18 road, három fénytechnikus, kettő hangmérnök és több mint 150.000 néző működött közre!

2007. június 29-én, 9 évvel a Lacrimosa első koncertalbuma után, a Lichtjahre dupla CD végre megjelenik.  A vágások egy olyan zenekar élő, színpadi teljesítményének fejlődését dokumentálják, amely az érzelemdús és eksztatikus dalokat folyton új köntösbe öltözteti a színpadon. Ugyanakkor, hozzá kell tenni, hogy a koncert CD az eredeti filmzenéje az ugyanolyan névvel megjelenő filmnek, mivel a koncerteken rögzített mind a 24 dal a film felvétel közben zajlott, és ez egy óriási kihívás volt abból a szempontból, hogy a fellépések különböző országokban zajlottak és optimális hang minőséget kellett összehozni mind a DVD, mind a CD számára.

A legújabb szerzemények mellett, mint pl a „Lichtgestalt”, „Letzte Ausfahrt: Leben” és a „The Party is over” az a verziója, amiben Tilo Wolff saját maga trombitál, olyan dalok is szerepelnek, mint a klasszikusnak számító „Schakal”, a részben spanyol verziójú „Durch Nacht und Flut” és a finoman felfrissítő verziója a „Stolzes Herz”-nek, a koncert album egy plusz CD-t is tartalmaz, olyan extra felvételekkel, amelyek nem fértek el a 180 perces, minden részletre kiterjedő, de semmiképp sem vontatott filmben.

Míg a CD-k tradícionális műanyag tokban jelennek meg, egy 1999 példányra limitált verzió is kapható lesz, amiben a Digipak formátumú CD-ket vékony kartonpapír tokban találjuk meg, és más szerzemények is szerepelnek rajta, mint pl. a csak kétszer játszott és sosem megjelent dal, a „The last millenium”!

Körkérdések a „Lichtjahre” filmről: Hogy képes 2500 mexikói rajongó a javarészt német szövegeket ennyire élvezni egy Lacrimosa koncerten? Összehasonlításképp, hogy fogadja a dalokat a közönség Berlinben, Bukarestben, Shanghai-ban, Madridban vagy Krakkóban? Mi történik egy Lacrimosa aláírás alkalmával Monterrey-ben, vagy a moszkvai Vörös Téren egy felvonuláskor? Mi mindent kell megszervezni egy Lacrimosa koncert előtt, és mi folyik a Lacrimosa hotel szobákban a koncert után?

És hogy fogja a moziközönség fogadni ezt a filmet? – A mexikói premier júniusban lesz, az európai pedig május 25-én volt a lipcsei Cinestar Movie Theatre-ben. És ismét… a premiert is filmre rögzítették, a felvételek pedig magában a moziban vágták meg, és film-a-filmben jelenetekként lesz látható a DVD-n, amint elérkezik június 29-e. Ugyanakkor, ezek az utolsó felvételek adták meg a végső simításokat a projektre és a két fényévre, amely 2005 májusában, az olasz turnéval kezdődött.

30Y – címlapon

Egyenlőre még csak kicsiben, de a következő hónapban kézbe kaphatjátok az életnagyságú magazin formátumot, címlappal, nagyinterjúval, meg ami kell.

Még nagyobban a srácokat itt találjátok:

Május 31. – Pécs, Széchenyi Tér

Június 1. – Aba Napok

Június 2. – Budapest, Zöld Pardon

Június 8. – Győr, Under The Bridge

Június 9. – Zalaegerszeg, Atlantis


A Semmi Szédítő Magasság-ba belehallgathatsz: itt

Lemezkritika itt

Illetve letölthed: itt

Immolation – idei death anyag

Az Immolation, az amerikai death metál legenda idei albuma Shadows in the Light címmel a boltokban, és a következő dalokat tartalmazza:

01. Hate’s Plague
02. Passion Kill
03. World Agony
04. Tarnished
05. The Weight Of Devotion
06. Breathing The Dark
07. Deliverer Of Evil
08. Shadows In The Light
09. Lying With Demons
10. Whispering Death

A nagylemezt megelőzően és azt felvezetve egy kislemez is napvilágot látott, mely speciális kiadvány, egy DVD társul mellé, a lemez címe Hope and Horror, és a következő számokat találjuk rajta:

MCD:
1- Den of thieves
2- The condemned
3- The struggle of hope and horror

DVD:
1- Swarm of terror
2- Unholy cult
3- Into everlasting fire
4- Dead to me
5- Sinful nature
6- Harnessing ruin
7- Unpardonable sin
8- Crown the liar
9- No jesus, No beast
10- At mourning’s twilight

Forgalmazza: Musicworld 2000 Bt.

Relapse Records – a YouTube-on

A Relapse Records csatlakozott a YouTube oldalhoz.
Ez azt jelenti, hogy a kiadó csapatainak (pl. The Dillinger Escape Plan, Dying Fetus, High On Fire, Pig Destroyer) klippjeit  (~80) megnézhetitek.
Sőt jónéhány korábban nem látott videoanyag is megtekinthető, olyan korábban a kiadóhoz tartozó bandáktól, mint a Mastodon, a Nile vagy a Neurosis.

Kattintsatok tehát a Relapse YouTube-ra!

Stereopiate – Residue – 2006

Tavaly nyár óta elég nagy pangás van az elszállós, art-rock, Tool szerű zenékből, oké hogy rétegzene, de igény szerintem lenne rá. Ezért is szoktam annyira megörülni, mikor egy ilyen gyöngyszemre találok, mint a Stereopiate. Az album megírása, felvétele, mixelése mind Nick Roseth nevéhez kötődik, aki egyedül vitelezte ki ezt a csodát 3 év munkája során. […]

Tovább »