Depresszió – Újratöltés turné – 2007. tavasz

Ezerrel dübörög a Depresszió tavaszi Újratöltés turnéja – az eddigi négy állomáson teltház előtt játszott a zenekar. Hátra van még azonban (több klubkoncert mellett) a szolnoki Metál Liget Fesztivál és a szokásos tavaszi Petőfi Csarnokos buli. A Pecsa bulin fellép a Replika zenekar is, a régi kedvencek mellett a Nem hiszek/I don’t believe című angol és magyar nyelven nemrég megjelent lemezük dalait is elhozzák.

További örömhír, hogy a zenekar 5. születésnapjára megjelent Depi birthDayVD összes legyártott példánya elfogyott, ezért a kiadó már újra gyártatta, tehát továbbra is kapható. A kamerát persze most is viszi magával a zenekar minden bulira, hiszen már javában készül a jövő tavaszra tervbe vett 2. DVD. Aki szeretne szerepelni a „házimoziban”, annak csak annyit kell tennie, hogy elmegy valamelyik koncertre.

Tavaly év végén jelent meg a Depresszió új albuma, „Az ébredés útján”, ami a MAHASZ lista második helyén nyitott, valamint elkészült a zenekar új honlapja, mely Hungarian Webdesign Awards elismerésben részesült (www.hungarianawards.com).

Az Újratöltés turnéban hangsúlyos szerepet kapnak majd az új dalok. A friss programba a kihagyhatatlan kedvencek és az új szerzemények mellett visszakerül jó néhány koncertfavorit, és egy-két ritkaságra is lehet számítani. Az április 14-én megrendezésre kerülő PeCsa buli mellett a szegedi lesz a második legnagyobb saját rendezésű turnéállomás. A turné vendége a Partyzán. Az áprilisi PeCsa bulit mindenki írja fel a naptárába, hiszen a Depresszió ezután legközelebb a Szigeten látható.

Turnéállomások:
Veszprém, március 2.
Sopron, március 9.
Győr, március 10.
Nyíregyháza, március 17.
Miskolc, április 6.
Szolnok (Metál Liget fesztivál), április 7.
Pécs, április 13.
Budapest Petőfi Csarnok, április 14.
Szeged, április 20.
Kecskemét, április 21.

Kapcsolódó linkek:
www.depressziomusic.hu

D.A.C. – CFH – Rebel Meets Rebel – 2006

Nem könnyű elfogultság nélkül írni, hiszen ez talán az utolsó munkája a tragikus véget ért Dimebagnek. Mindenesetre érdekes kísérlet ez a lemez, nagyon jó dalokkal és, ha lenne igazság a földön, élőben is élvezhetnénk. Nem lehet nem észrevenni, hogy több nótában (Arizona Rivers, Get Outta My Life) is a Cowboys from hell-éra riffjei köszönnek vissza […]

Tovább »

Blind Myself – hírek

Pár fontos hír. Szalkai Tibi műtéten esett át, emiatt nem tudott elvállani pár Blind és Idoru koncertet. Már jól van, de a lábadozás miatt Egerbe sem tud velünk jönni. Egy pár hete két gitárral próbálunk, második gitárosként Édes Gergely (OneHeadedMan, ex-Grindman) szállt be a csapattal, egyelőre kísérleti jelleggel. Ahogy Berlinben, Egerben is ő fog színpadra állni velünk.

Tibi március 31-én már újra (majdnem) teljes erőbedobással pörög majd a Kultiplexes koncerten.

Apropó Kultiplex. A koncertre nincs elővétel, ezért érdemes kicsit korábban érkezni a várható tumultus miatt.

Lesznek vendégek is. Téglás Zoli szerepét Bödecs András játsza majd a Lost In Time-ban és lesz Buried Alive Exercise is Berger Dalmával.

Jó hír még, hogy a német Slam-Zine magazin ingyenes DVD mellékletén rajta lesz a Go Get A Life! klip. Az újság 30.000 példányban jelenik meg.

Készül egy videó a Lost In Time című számra is, amelyet Gróf Balázs (Pesti Est-Butapest, stb.) fog rajzolni. Várható bemutatás nyár közepe, vége.

Hell!
Blind

Sin of Kain – friss hírek a bandától

Történt pár változás, újítás a zenekar háza táján az elmúlt hónapokban, amelyek mindenképpen szót érdemelnek!
Az első és egyben talán legfontosabb hír, amit már jópáran észrevehettetek a Stygian Shadows fesztiválon adott koncertünk során, hogy megfogyatkozott a zenekar létszáma: megváltunk a zenekar alapító/dalszerző gitárosától Ghalghalutól, a köztünk húzódó zenei és személyes nézetkülönbségek miatt. Maradtunk tehát öten. Egy gitárral minden eddiginél egységesebbnek érezzük magunkat és a fentebb említett koncert alapján ez a felállás élőben is ütőképesnek is tűnik. Harkh gitáros gőzerővel dolgozik az új lemez anyagán és már meg is írt pár igazán gyilkos számot, melyeknek a koncerten való felbukkanása a közeljövőben már várható is.

2006 áprilisában a zenekar leszerződött a holland VIC Recordshoz (Memory Garden, Katatonia, Another Life, Hammerfall, Skyforger, Sear Bliss, Firegod…etc) és mára körvonalazódni látszik a „The END” lemezünk megjelenése április vége/május elejére! Az album 7 dalt tartalmaz és a „Mother Died” videoklipet!

A honlapunk (www.sinofkain.com) a mai naptól szintén megújult, érdemes átnézni, a letöltés szekcióba bekerült az eddigiek mellé pár élő videofelvétel, ezeknek a frissítése ezentúl folyamatos lesz.
Továbbra is rendelhetőek a Sin Of Kain pólók és girlie-k, az érdeklődők a honlapon keresztül tudják felvenni a kapcsolatot velünk!

Végül de nem utolsó sorban a koncertdátumokkal sem maradunk adósok:
Március 23-án pénteken MetalMania az Almássy-ban, az est zárásaként lépünk színpadra.
Március 27-én kedden a BPRNR hagyománnyá vált TuesDIE-on lépünk fel a SüssFelNap-ban,
Április 7-én a Black Hell Fesztiválon (+Rotting Christ, Skyforger stb)  a Kék Yukban, illetve u003cbr>április 21-én a PeCsában az Ensiferum/Suidakra/Naildown vendégeként! u003cbr>Remélem találkozunk éloben is minél többetekkel, de addigis látogassátok a honlapot, illetve u003cbr>a myspace oldalunkat! u003cbr>u003cbr>Üdv.: Sin Of Kain”u003cbr>u003c/div>nnu003cp>————————-u003cWBR>-Hirdetés———————u003cWBR>——–u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://sher.index.hu/rd?lcu003d229&adu003d91182″ targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>u003cp>Tunézia – Hotel**** – 38.900 Ft / fő / 7 éj / félpanziónu003cbr>u003cp>u003c/p>u003c/p>u003c/a>nu003c/p>”,0]
);
D([„ma”,[1,”u003ctable classu003datt cellspacingu003d0 cellpaddingu003d5 borderu003d0>u003ctr>u003ctd>u003ctable cellspacingu003d0 cellpaddingu003d0>u003ctr>u003ctd alignu003dcenter>u003cimg classu003dthi srcu003d/mail/?attidu003d0.1&dispu003dthd&viewu003datt&thu003d111714840381cd75>u003ctd widthu003d7>u003ctd>u003cb>Sin-of-kain_webzines.jpgu003c/b>u003cbr>17K Vírusok keresése…u003c/table>u003c/table>”,”111714840381cd75″]
]
);
D([„ce”]);

//–>

Április 7-én a Black Hell Fesztiválon (+Rotting Christ, Skyforger stb)  a Kék Yukban, illetve
április 21-én a PeCsában az Ensiferum/Suidakra/Naildown vendégeként!
Remélem találkozunk élőben is minél többetekkel, de addigis látogassátok a honlapot, illetve a myspace oldalunkat!

Üdv.: Sin Of Kain

Vibeke Stene – NEM!

A finn Ilta-Sanomat c. lap információja, mely szerint a Tristania ex-énekesnője kerül a Nightwish élére, valótlannak bizonyult.
Az érintett egy norvég napilapnak a következő nyilatkozatot adta:
 „A hír nem igaz. Nem akarok a Nightwish-ban énekelni.”

Az egyetlen nyilvánosságra hozott info az új fronthölgyről a csapat menedzserétől, Ewo Pohjola-tól származik:
„A srácokkal nagyon jól kijön (az új tag). Nagyon tehetséges, ügyes és kedves.”

Kamelot – új album készül

A hamarosan nálunk is fellépő amerikai-norvég Kamelot június 4-én jelenteti meg legújabb albumát, a Ghost Opera-t. Ez lesz a harmadik lemezük, amit az SPV/Steamhammer Records részére készítenek.

A lemezfelvétel és a keverés Németországban zajlott Sascha Paeth és Miro segédletével.

A lemez digipack változata egy bónusz nótával (The Pendulous Fall), speciális booklettel valamint egy dvd-vel kiegészítve kerül forgalomba. A DVD-n a címadó nóta klipje is helyet kap majd.

A kiadó az európai körútjukhoz (Bp. – Wigwam – 04.13.) kihoz egy limitált kislemezt.

Az új lemez nóta listája:

01. Solitaire
02. Rule The World
03. Ghost Opera
04. The Human Stain
05. Blücher
06. Love You to Death
07. Up Through the Ashes
08. Mourning Star
09. Silence of the Darkness
10. Anthem
11. EdenEcho
12. The Pendulous Fall (limited edition bonustrack)

A lemez borítója ide kattintva megsasolható.