Black-Out – változások

A zenekar honlapján tette közzé a következő információkat:

„A mai koncert (Wigwam) több szempontból is pótolhatatlan lesz. A kiadóval közösen aznapra egy különleges unplugged dvd felvételt szerveztünk, ami miatt korai kezdés lesz! A koncerten vendégeskedik Kondella Krisztián, Jamie Winchester, Temesi Berci és Andrics Laci. Természetesen a hangos buli sem marad el, szusszanunk egyet, és utána jöhet a zúzás. Emiatt mindenkit kérünk, hogy este 9 órára érkezzen meg, ha nem szeretne lemaradni erről az emlékezetes dupla koncertről.

Szomorú hírünk is van számotokra: Kowalsky úgy döntött, hogy kiszáll a zenekarból, így akit az eddigiek nem győztek meg, hogy eljöjjön pénteken, az emiatt gondolja meg, hiszen ez lesz a Black-Out utolsó fellépése ebben a felállásban. A zenekar működik tovább, mi hárman – Attis, Szabi és Zoli- mindenképp keressük a megoldást a folytatásra, a koncertek semmiképpen sem maradnak el.

A zenekar Radioaktív lemeze február 24-én, Magyarország legnívósabb zenei gáláján, elnyerte a Fonogram díjat a „Hazai modern rock albuma” kategóriában. Nagy megtiszteltetés, öröm és elismerés számunkra, hogy ilyen erős mezőnyben győzedelmeskedtünk.

A zenekar sajnos nem tudott jelen lenni a Gálán, így az arany mikrofont Hartmann Kristóf (Hammer/EDGE Records) a különleges pénteki koncerten adja át nekünk.

Szintén ma, azaz pénteken, a Viva tv Interaktív műsorában 16h-kor vendégeskedik a Black-Out két tagja.

Szabiék beszélni fognak a zenekarban bekövetkező változásokról, a terveikről, illetve téma lesz az esti különleges dupla koncert is.

Nézzétek a Vivát pénteken, este pedig a koncerten találkozunk! Március 7-én 15 órától pedig a Cool Tv-ben láthattjátok a zenekar egy részét.”

Sun and Moon – első kiadványok

A tavaly év októberében indult kiadónk elérkezett első két kiadványához.

1.      A francia depresszív black metal-ban utazó Nocturnal Depression második nagylemeze – Soundtrack For A Suicide: Opus II – címmel jelent meg kiadónknál, ez év, február végén. A black metal felé a Xasthur, korai Shining, Forgotten Tomb irányából közelítő duó 2004 óta már számos kiadványt tud maga mögött: 5 demót, 1 split kazettát és 1 nagylemezt. Az új lemez lassú-középtempós, akusztikus gitárokkal megtámogatott szuicid black metal-t tartalmaz mintegy 60 percben.

Az anyag CD-n jelent meg. Ára: 10 euro Európában (kb. 2500 forint).

Nocturnal Depression a YouTube-on:
http://www.youtube.com/watch?v=J9TA4XGLiVE

2.      Az 1999-ben alakult erdélyi/székely Labyrinth of Abyss 2 demókiadvány (Transylvanian Abyss 2001, Promo Tape 2002) után adta ki első; nagylemezét 2004-ben. Az eddig kizárólag kazettán megjelent anyag remasterizált verziója (Dredd Studio) mostmár elérhető CD-n is. A 9 dal (41 perc) old school vágású thrash-black metal egyveleg, olyan bandák nyomdokain, mint a Tormentor, régi Kreator, illetve a középtempósabb, kései Darkthrone. Egy bónusz is helyet kapott a multimádiás CD-n: egy régi, demós nóta (The Desolate Land) videója.

A CD ára: 10 euro Európában (kb. 2500 forint).

Bármilyen további info itt:
www.sunandmoonrecords.com
<!–
D(["mb","info@sunandmoonrecords.com

Ha bármilyen online, illetve nyomtatott lap szerkesztője vagy, és
alkalmadban áll elterjeszteni a hírt, előre is köszi.

Remélem nem zavartam senkit ezzel a mial-el, ha mégis, elnézést kérek.

Minden jót,
Üdv!

Robi / Sun & Moon Records

———————————————————————–
Sun & Moon Records
http://www.sunandmoonrecords.com

„,0]
);
D([„ce”]);

//–> info@sunandmoonrecords.com

Mortem – interjú

Még a debreceni Chromized Land -en sikerült felfigyelnem rátok, azóta sok minden történhetett veletek. Viszont megkerülhetetlen, hogy ne a kezdetektől induljon a beszélgetés.  Madura János: 2004. májusában, több hónapnyi noszogatás után vett rá az énekesünk, hogy alapítsunk bandát. Voltak már korábban is – 1996-1998 táján -próbálkozásaink, de valami mindig közbejött… Tudni kell, hogy volt 2-3 […]

Tovább »

Nox – Ixaxaar – 2007

A számomra eddig ismeretlen Holland Death Metal csapat 2007-es albuma az Ixaxaar. A stílus ízig-vérig Death Metal, a lemezen nincsenek üresjáratok, és abszolút sallangmentes. A zene viszonylag egyszerűnek mondható, viszont elő-elő bukkannak a technikás szólok, amik remekül felépített zenei egységet teremtenek. A hangzás kiváló, és a rövid, technikás szólok mellett a profi dob az ami […]

Tovább »

Naildown – a második

Második lemezével jelentkezik a finn NAILDOWN. A március 14-én megjelenő album címe Dreamcrusher lesz és kilenc vadonatúj számot rejt. Stílus: melodic death, kiadó: Spinefarm.

Kotipelto – infók a Serenity-ről

„Serenity” címre hallgat a Stratovariusban énekesként tevékenykedő Timo Kotipelto harmadik szólóalbuma, melyet április 20-án jelentet meg az AFM Records. Az album felvétele a finn Sonic Pump Stúdióban történtek, a keverést Mikko Karmila végezte. A lemezen szereplő „Sleep Well” című nóta a finn toplista 5. helyén debütált. A dalra készült videoklip megtekinthető a YouTube.com-on. Szintén ez a dal hallható a „Vares 2” című finn filmben, a klipben ebből is láthatók részletek. Az album borítója látható a hírecske mellett, valamint egy kicsivel nagyobb méretben megnézhetitek ITT.

Tracklist:
01. Once upon a Time
02. Sleep Well
03. Serenity
04. City of Mysteries
05. King Anti-Midas
06. Angels Will Cry
07. After the Rain
08. Mr. Know-It-All
09. Dreams and Reality
10. Last Defender

Kotipelto áprilisban Európa-turnéra indul Chris Caffery-vel, mely keretében április 16-án a Wigwamba is tiszteletüket teszik.

Exciter – kiadót keresnek

A kanadai thrash metal veterán Exciter otthagyta a francia Osmose kiadót, így még nem tudni ki fogja megjelentetni „Thrash Speed Burn” címre hallgató új nagylemezüket.

Kris Norris – letölthető riffhegyek

Kris Norris, a Darkest Hour gitárosa kirakott a honlapjára egy halom fel nem használt gitárriffet. Azt írta múltkor nézegette a zenefájljait, és megdöbbenve tapasztalta, hogy már vagy 700 felvétele van, melyek az utóbbi 10 év során készültek, s mivel nem olyan arc, aki szólólemezt csinálna, de mégis szeretné a zenéket megosztani a néppel, így arra döntött, hogy közzéteszi egy részét a neten. Egyszerűbb riffektől az őrült szólókig mindenfélét találhat a csemegézni vágyó rokker, amennyiben IDE kattint.

A Darkest Hour jelenleg új albumán dolgozik Vancouver-ben Devin Townsend producerrel. A CD előreláthatólag június/júliusban jelenik meg a Victory Records kiadásában.

(De mi történhetett a csaj térdével?)

Wargasm – őstress csemege

Egy 1985-ös demófelvétel került fel az akkor még Maniac néven működő bostoni thrash banda MySpace oldalára. A „Suicide Squad” című nóta mellett még több későbbi felvételt is meghallgathattok, valamint 2 videót is megnézhettek ugyanott.
A banda 2004 szeptemberében nyomott egy újjáalakuló koncertet, amelyről videófelvétel is készült, és több egyéb extra képanyaggal megtámogatva egy DVD anyagát képezi majd.

Nile – készül az új mű

Az Egyesült Államok egyik vezető death metal bandája új albumán dolgozik a Sound Lab Stúdóban Neil Kernon (NEVERMORE, CANNIBAL CORPSE, DEICIDE) producer és Bob Moore hangmérnök segítségével. Az egyelőre még cím nélküli albumot a Nuclear Blast jelenteti meg valamikor a 2007es év folyamán.

George Kollias dobos korábban azt nyilatkozta: „Sok munkánk lesz még az albummal. Az új dalok nagyon jól és vastagon szólnak. Alig várom, hogy végre elkészüljünk!”