Dismember – Where Ironcrosses Grow – 2004

Idén talán ezt a death albumot vártam legkevésbé, sőt, egyáltalán nem is érdekelt, mikor fog megjelenni. Ez, mint mostanság kiderült, elég nagy hiba volt, de erről később. A Dismember munkásságát régen nem igazán követtem, ismertem 1-2 számot, és ott meghúzódott az ismerettség határa nálam. A hallgatás után olyan gondolatokkal álltam fel, mint ‘a dob néha […]

Tovább »

Divercia – Cycle Of Zero – 2004

A Finn banda 1994-ben alakult Lost In Twilight néven majd 1998-ban kiadta első korongját „Descending Mist” címmel. Ezt követte 1999-ben a Forever Autumn demó majd 2001-ben a „Planeteer” EP. 2002-ben kiadót és nevet is váltott a zenekar és még ebben az évben elkészítette új lemezét „Modus Operandi” címmel. Ezután átestek pár tagcserén és koncerten, míg […]

Tovább »

Doomshine – Thy Kingdom Come – 2004

A négytagú ludwigsburgi banda 2000-ben alakult, eddig egy 7″-es kislemezük jelent meg (limitált, mindössze 500 darabot adtak ki belőle) melyet bemutatkozásnak, illetve első teljes lemezük felvezetésének szántak. Mivel eddig saját hazájukon kívül nemigen mozogtak, bár e kislemez nagyon jól sikerült, kellő ismertséget nem szerzett a zenekar. Ezen a most kiadott Thy Kingdom Come album biztos […]

Tovább »

Down – Down II: A Bustle in Your Hedgerow – 2002

Unatkoztam. Egészen fél órával ezelőttig. Mostmár nem. Elmesélem, miért. Unalmamban mindenféle idióta honlapot böngésztem az interneten, épp a Warner Music Hungary honlapján jártam, és a kiadónak azon kiadványait nézegettem, amiket a fejesek rocknak tituláltak. Görgettem szorgalmasan, majd megláttam a Pantera best of-ot, rá is kattintottam sebesen, hogy vajh’ mit írnak róla. Egy idézet volt ott, […]

Tovább »

Eidolon – Apostles Of Defiance – 2003

Az Eidolon munkásságával a 2001-es Hallowed Apparition albummal találkoztam először. Tömör power-metált nyomtak a kanadai srácok. Az akkori énekesüket azóta lecserélték Pat Mulock-ra. A zene annyiban változott, hogy az új albumukkal a Drover tesók elkészítették eddigi legkeményebb albumukat. Itt-ott egész death-metalosra vették a figurát! Az album nagy negatívuma számomra az volt, hogy nem érzem egységesnek. […]

Tovább »

Elvenking – Wyrd – 2004

Az Elvenking bemutatkozó lemezével (Heathenreel} ma is fénylő ékkő a metal szintér hatalmas egén. A lemez 2001-ben jelent meg de a dalok értékükből semmit nem vesztetek az eltelt 3 év alatt. És akkor a visszatekintés után nézzük az új lemezt a Wyrd-et. A Wyrd egy sokkal átgondoltabb érettebb anyag lett a bemutatkozó albumnál, főleg köszönhető […]

Tovább »

Embraced – Within – 2000

A svéd Embraced – Within című lemeze 2000-ben jelent meg. Az albumon elég színes, jó zene hallható. Igazából nem lehet rámondani a zenekarra hogy black metalt játszana, talán csak az énekes hangja miatt. Sokkal inkább nevezhetjük melodikus death metalnak némi fekete hangulattal. Két billentyűssel dolgozik a banda így hát nem nagyon van a lemezen szintiszőnyeg […]

Tovább »

Enforsaken – The Forever Endeavor – 2004

A chicagoi Enforsaken zenekart talán kevesen ismeritek. A banda 1998-ban alakult, a 2000-ben megjelent első lemez (Embraced By Misery) után átszerződtek a WWIII nevű kiadóhoz, majd miután az földbe állt, a meglehetősen híres Century Media vállala be őket.A banda hatásai között a dallamos európai extrém metalt említi. Stílusuk tulajdonképpen dallamos death metal, a göteborgi iskolát […]

Tovább »

Ensiferum – Iron – 2004

Hát itt van, megérkezett a dicső második album a finn epikus, viking metalos csapattól. A bemutatkozó Ensiferum című album után gondolom sokan várták már ezt a lemezt, köztük én is, és mondhatom nem csalódtam a bandában. Az Iron tökéletes folytatása a már említett bemutatkozó lemeznek. Az Ensiferum zenéje tartalmaz epikus elemeket de ugyanakkor rengeteg a […]

Tovább »

Evergrey – Recreation Day – 2003

Nos, végre lehetőségem van arra, hogy írjak egy olyan bandáról, ami az általam legkedveltebb zenei műfaj, az ízig-vérig amerikai power-prog-metál berkein belül tevékenykedik. Már az első albumukkal (The Dark Discovery – 1998) meggyőztek, tudatták velem, hogy itt egy őrült energikus, tájfunként tomboló, mégis mély érzelmeket megmozgató, a metált művészi módón művelő svéd (természetesen) fogatról van […]

Tovább »