Colosso – úton van az új album

A két évvel ezelőtt megjelent Foregone Semblances című kislemezt követően a portugál Colosso harmadik nagylemezére készül. A kísérletezős death metalt játszó csapat már tavaly decemberben befejezte az új album munkálatait, amely az alábbi előzetes szerint az Obnoxious címet viseli. További részletekre még visszatérünk.

Obnoxious is coming...

Blood Mortized – egy dal a még cím nélküli új albumról

Blood Mortized néven egy svéd old-school death metal csapatot tartunk számon, amelynek tagjai serényen dolgoznak az új korongon. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Salvation című első single videoklipje. A dal minden bizonnyal rajta lesz a még cím nélküli negyedik nagylemezen, amely az év második felére várható az Xtreem Music forgalmazásában.

BLOOD MORTIZED - SALVATION

Interjú a Felvidéki Rockmagazin három szerkesztőjével

Volt nekünk korábban egy hangpróba-függő kollégánk, aki szinte pontosan két évvel ezelőtt döntötte el, hogy saját webzine-t alakít, annak nevébe foglalva szülőhelyét a Felvidéket. Az évforduló apropóján és a magazinjuk gyors feltörésének okán kerestem meg őket pár nappal ezelőtt, hogy meséljenek nekem erről-arról. Kihívás volt, mivel a cseten folytatott beszélgetések nagyon gördülékenyen szoktak menni, viszont […]

Tovább »

Slaughterday – Bandcampen a teljes új lemez

A remekül sikerült 2014-es Ravenous kislemez után a német Slaughterday elkészítette második stúdióalbumát Laws of the Occult címen. Akik netán még nem hallottak volna a death metal gárdáról, itt a lehetőség, hogy megismerjék őket, ugyanis a napokban megjelent lemezt teljes egészében közzétették nekünk.

<a href=”http://slaughterday666.bandcamp.com/album/laws-of-the-occult”>Laws Of The Occult by Slaughterday</a>

Goatsodomizer – The Cruse Rings True – 2016

    A stockholmi Goatsodomizer a megtévesztés igazi nagymestere. Először is, mivel most kaptam kézhez bemutatkozó lemezüket, amit The Curse Rings True névre kereszteltek, könnyen gondolhatnánk őket pályakezdő thrash fanoknak, akik a retróhullám farvizén evezve próbálnak némi rókabőrt lenyúzni a műfajról, de nagyot tévedünk. A zenekar ugyanis már 1995 óta rója a köröket a buliszínhelyek […]

Tovább »

Quercus – ha funeral doomra vágysz

Avantgárdnak nevezhető funeral doomot játszik a cseh Quercus, ami eddig a 2007-es Postvorta és a 2014-es Sfumato lemezben mutatkozott meg. Ezt követi a napokban megjelent Heart with Bread című korong, amely a Solitude Productions és a Moscow Funeral League közreműködésében látott napvilágot. Az alábbiakban a teljes lemez a rendelkezésedre áll.

<a href=”http://quercusdoom.bandcamp.com/album/heart-with-bread”>Heart With Bread by Quercus</a>

Tiszta szívvel

 Till Attila Tamás, alias Tilla neve gondolom legtöbbünk számára ismerősen cseng. 10 emberből 9 valószínűleg a Megasztár műsorvezetőjeként aposztrofálná, ha megkérdeznék, hogy mi jut eszébe először Tilláról. Nyilván az országos ismertséget az a tehetségkutató hozta meg számára, de senki se higgye, hogy Attila a semmiből bukkanva került képernyőre egy főműsoridős „énekverseny” házigazdájaként. Már évek óta […]

Tovább »

Bölzer – készül az első nagylemez

Az Aura és Soma kislemezekkel hírnevet szerzett svájci Bölzer elérkezettnek látta az időt, hogy stúdióba vonuljon első nagylemezének felvételeire. A fáskamra (The Woodshed) nevű stúdióról készült képnél többet nem osztottak meg velünk, ahhoz mégis elegendő, hogy a zenekar rajongóinak érdeklődését felkeltse. Az Iron Bonehead Productions adja majd ki a lemezt CD-n és vinilen. További információk hamarosan.

Enoid – Ormenos újabb dallal rukkolt elő

A Je T’Arracherai Les Cieux és az Ode A La Haine tételek után, itt a harmadik dal az Exilé Aux Confins Des Tourments című nagylemezről, az alábbi videóban is meghallgatható Ces Cicatrices Dans Mon Ame. Az orosz Satanath Records és az amerikai Black Plague Records közös kiadásában jelenik meg az egyetlen tagból álló svájci Enoid hatodik black metal nagylemeze. A formáció tízéves fennállását ünnepelheti idén, azonban ha figyelembe vesszük, hogy a projekt már korábban is létezett Pest néven, akkor már kereken húsz év tapasztalatról beszélünk.

Ormenos igen aktív művész, legalább tucatnyi zenekarban megfordult, többek között a Borgne nevű industrial black metal projektet is egymaga alkotja.

ENOID - CES CICATRICES DANS MON ÂME