
Egyetlen este alatt, spontán ötlettől vezérelve és egyetlen nekifutásra rögzítve született meg a stockholmi Frusen Sorg (melynek jelentése: fagyott bánat) bemutatkozó nagylemezének jelentős része. A Martin Sandström (gitár, dob) és Kalle Mattsson (basszusgitár, ének) alkotta, 2024-ben indult blackened crust / d-beat / hardcore punk duó eredetileg egyfajta „világi ördögűzésként”, a felgyülemlett érzelmek és a valós életbéli traumák levezetéseként fogott bele a közös zenélésbe. Bár a páros már 1995 óta dolgozik együtt különböző formációkban, elmondásuk szerint egyértelműen ez az eddigi legnyersebb, legbrutálisabb és legőszintébb közös munkájuk.

A tizennégy dalt felsorakoztató, Smärtpunkter címet viselő első teljes stúdióalbum június 5-én lát napvilágot a Widsith Records gondozásában. A felvételek a zenekar saját Shadow Kingdom nevű bázisán – méghozzá egy régi elmegyógyintézet alagsorában – készültek, az anyag végső keverését és maszterizálását azonban egy régi zenésztársra, Henrik Wiknerre (Studio Vinden) bízták. A mitológiai témákat teljesen mellőző, filterezetlen dühhel és kétségbeeséssel átitatott lemezről – amely az emberi elme legfájdalmasabb és legsötétebb zugaiba kalauzol – elsőként a Det Egentliga Livet című dalhoz készült videóklipet tették közzé.
























