A fiatal erdélyi csapat véletlenül (nincsenek véletlenek – bocs!) a rádiónak köszönhetően került a látóterembe. A Monastery főnöke, Billy keresett meg ugyanis, hogy a srácok szívesen jönnének a műsorba. Na, természetesen mivel nem ismertem őket, utána jártam. A tények: a banda 2021 tavaszán alakult az erdélyi Szilágykrasznán. Az ötletgazda a gitáros és fő dalszerző Gecse […]
A Bloody Holly and the Ricketz 2019-ben kezdte meg működését. A stílusuk punk rock, abszurd szövegeikben erőteljes horror elemekkel és fekete humorral. A csapat „keresztapja” akár perelhetett is volna a névválasztásért, feltéve, ha 1959-ben nem száll fel arra a fránya repülőre. 2021 áprilisában jelent meg 5 számos bemutatkozó EP-jük Slashes to Slashes, Guts to Guts címmel. A véresen komolytalan produkció az év 365 napján pókhálóval, sírkővel, halloweeni dekorációval áll színpadra, de ezek mellett nem veszik túl komolyan magukat: a show-t rengeteg mentolos művér és vámpíros viccek kísérik.
A punk nem halt meg, csak oszlásnak indult. A férfi énekes – női hangszeresek alkotta horror punk zenekar számára a Halloween nemcsak hogy létező hazai ünnep, de egy soha véget nem érő állapot: a véres külsőségek mellett a RicketZ-dalok elmaradhatatlan része a fekete humor és a többnyire költséghatékony belezős filmek által ihletett szövegvilág.
Ennek iskolapéldája a most megjelent White Magic Kills, mely a Czakó Dániel (Junkies, Gravel Shores) zenei rendezésével készülő első nagylemezük előfutára. A szerzemény az ezoterikus konyhabölcsességek okozta kínokat foglalja dalba – terápiás jelleggel.
A klipet Lakatos Márk rendezte, a forgatás helyszínét pedig a Nightmare in Budapest interaktív horrorház adta. A videó egy négy és fél percnyi horror-téboly, csak erős idegzetűeknek.
Bloody Holly and the Ricketz - White Magic Kills (official video)
A dal digitálisan megvásárolható a zenekar bandcamp oldalán:
A koncert előtt egy mini ‘forgács találkozó is létrejött. Eredetileg paff kollégával vágtunk neki, de úgy alakult, hogy MayaBee és édesapja Stonedroses73 (meg a fia, aki ugyan nem ír, de a közös fotót neki köszönhetjük) is képviseltette magát. Megegyeztünk, hogy ezt kihasználva mindannyian megosztjuk a gondolatainkat erről az estéről. (Sanyi) 1993-ban a régi MTK Stadionban a […]
A Dürer Kert 15 éves. Az ünnepléssel kapcsolatos tudnivalókról a hírlevelükben olvashattok:
„Csinos kis 15. számhoz érkeztünk, amit nem is akárhogyan éltetünk idén – megannyi közös élmény, esemény után kedvenc zenekaraink és barátaink körében gondolunk vissza az elmúlt időszakra kiemelt, ingyenes szülinapi koncertjeink keretében.„
Az összes esemény INGYENES, amelyek a Kertszínpadon lesznek megrendezve. A belépés a nagy érdeklődésre való tekintettel a hely befogadóképességéhez mérten limitált, kérjük érkezzetek időben!”
A hétfői adásunkban a Hét Jel nyomába eredtünk Pócsi Istvánnal. A 2018-as Hét Jel lemez (Tiszta lap) után már hamarosan megjelenik a második, a Vérrel írva. Az ötletgazda Pócsi Pistitől sok infót tudtunk meg a projekt hátteréről, a miértekről és hogyanokról. Szóba került a koncertszervezés is. Természetesen a saját dalok mellett a kedvencei is terítékre kerültek. Nem voltak Hatalmas csendek. A […]
Mint korábban hírt adtunk róla, egy különleges 20. évfordulós, remasterizált kiadás érkezik a Casketgarden 2003-as This Corroded Soul of Mine lemezéből, limitált rozsda/fehér márvány vinyl/bakelit és digipack CD formátumban. A digipack CD-n a 2002-es The Non-Existent demo teljes anyaga is helyet kap majd bónuszként. A lemezt itton a Metal.hu adja ki és terjeszti, de Európa szerte elérhető lesz a Season of Mist webshopjából, illetve Észak-Amerikában ugyancsak a Season of Mist North America webshopjából.
Minden előrendelőnek és vásárlónak egy különleges ajándékot terveztek, amiről azonban majd jövő héten fognak bejelentést tenni. Úgyhogy érdemes feliratkozni a Casketgarden YouTube csatornára https://www.youtube.com/@CasketgardenOfficial. A lemez első kislemeze az I Witness, amihez a gitáros Balázs egy szöveges videót készített.
Casketgarden - I Witness - Official Lyric Video - Remastered 20th Anniversary Reissue
A dal már elérhető lesz a legtöbb streaming szolgáltató kínálatában.
Igazán egyedülálló és minden bizonnyal hiánypótló kiadvány jelent meg nenmrég a Helikon Kiadó jóvoltából. Cserna-Szabó András szerkesztésében egy különleges koncepció valósult meg, ráadásul olyan formában, amire mindenképp érdemes pénzt és időt áldozni. Már a külcsín is értékteremtő, láthatóan sok energiát áldoztak arra, hogy ez a keménykötésű könyv hosszú időn keresztül értékálló maradjon. De mi is […]
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]
Az Imre Fia Imre zenekar nemcsak a különleges neve miatt érdemes a figyelemre. A zenekar önmagát a Korn és a Hiperkarma szerelemgyerekeként definiálja és hát van is ebben valami. A csapat nemrég új klippel jelentkezett, amit vezettek fel:
„Te, nem túl sötét ez a video? Itt napfényben alig látszik a képernyőmön…De, de aki minket hallgat, az úgy se szokott napra menni”