Szerző: Armand

Stress Test – Hallgasd meg első EP-jüket

Július 15-én adta ki bemutatkozó EP-jét az oregoni thrash/punk Stress Test A bandát a gothic vonalas Unto Others és a black/death Drouth tagjai alkotják. Két dalos Bastard Behavior kislemezük címadójához videó is készül ezt láthatjátok most.

STRESS TEST - Bastard Behavior (Official Video)

Ez egy olyan anyag, amit már évek óta szerettem volna elkészíteni, de egészen a közelmúltig nem igazán éreztem úgy, hogy lenne elég energiám lenne a megvalósításához. Tavaly év végén végre elég motiváltnak éreztem magam, vagy talán eléggé undorodtam a világtól ahhoz, hogy végre az ötletekből csináljak valamit.” – mondta Brandon Hill gitáros/énekes, aki az Unto Others tagja. „A dalok a társadalomban tomboló káosz, erőszak, korrupció és szélsőségek által lettek inspirálva, hogy kifejezze az emberiség világjárvány alatti kudarcai iránt érzett reménytelenséget és haragot. A Stress Test ezeknek a mentális küzdelmeknek a dokumentációja, valamint egy módja annak, hogy szembenézzünk az emberiség sötétebb aspektusaival, amelyeket súlyosbítanak az elszigeteltség és a negatív hírek állandó áradata.”

Respire – A rossz hírek maguk alá temetnek

A torontói post kollektíva, a Respire holnap (július 26-án) adja ki Hiraeth című albumát a Dine Alone Records gondozásában. Erről The Sun Sets Without Us daluk videóját osztották meg.

A The Sun Sets Without Us rengeteg stílust fed le – arpeggiált dallamokkal, hajtókürtökkel ellensúlyozva, óda a pimasz art punkhoz, magával ragadó lendületes csordavokálokkal, nyers sikolyokkal és zúzós csúcsponttal. A dal a bizonytalan helyzetünkről szól. A dolgok nincsenek jól ebben a világban, és a hamis mosolyok már nem mindet tudnak elrejteni. A rossz hírek – sztrájkok, zavargások, háborúk, éhínség, infláció, korrupció – folyamatosan ömlenek a médiából. A videóban láthatod a válság állandó ciklusát, amihez hozzászoktunk… A mosolyok elhalványulnak, és a híradók elveszítik higgadtságukat, egyre kétségbeesettebbek.

Respire - The Sun Sets Without Us (Official Video)

Kantør – Leave All Behind – új single

A finn melo-death / gothic metal vonalas Kantør nevű zenekar nemrégiben adta ki Leave All Behind című single-dalának szöveges videóját.

Fékezhetetlen szerelmi vágy, gonosz cselekedetek, zavarodottság és küzdelem a gondolatokkal… vallásos környezetben. A Leave All Behind egy kezdetleges házi demóként indult, és már elég régóta készül, végül a Turkui Rock Akadémia közreműködésével, több változtatást követően vált egy fülbemászó kislemezzé” – osztotta meg a zenekar.

KANTØR - Leave All Behind (Official Lyric Video)

Mushroomhead – Prepackaged – újabb lemezelőzetes videó

Augusztus 9-én a Napalm Records gondozásában jön ki az industrial/groove metalos Mushroomhead új lemeze, a Call the Devil. A lemez második videóját Prepackaged című daluk kapta meg.

A Prepackaged dal rendkívül súlyosra, agresszívre és kísértetiesre sikeredett. Tele van sötét, szónikus textúrákkal. Mind a videó, mind a dal elragadóan sötét, sejtelmes és könyörtelenül komor.” – mondta Steve ’Skinny’ Felton dobos.

MUSHROOMHEAD - Prepackaged (Official Video) | Napalm Records

Entheos – EP-t adnak ki

Ősszel új EP-t ad ki az Entheos. A progresszív tech-death metalos duó öt dalos kislemezére felkerülnek az eddig önálló dalokként kiadott An End to Everything és Life in Slow Motion, valamint a klip kíséretében megjelent All for Nothing című újabb daluk.

Entheos - All for Nothing (Official Video)

Zeneileg ezen az EP-n az volt a célunk, hogy öt olyan dalt írjunk, amelyek egyrészt önálló kislemezként, másrészt egységes gyűjteményként is megállják a helyüket. Mint mindig, most is arra törekedtünk, hogy sok különböző zenei hatást vegyítsünk, és tömören elegyítsük össze őket. Három hónap alatt a demó fázisától a befejezésig Mark Lewisszal egyetemben, aki az EP társproducere és hangmérnöke volt, azon dolgoztunk, hogy öt olyan számot készítsünk, amelyek egyedülállóan Entheos-szerűek, és hihetetlenül büszkék vagyunk rá, hogy ilyen eredmény született.” – mondta a zenekar énekesnője, Chaney Crabb.

Entheos – An End To Everything

(Metal Blade Records)

1. An End to Everything

2. All for Nothing

3. Life in Slow Motion

4. A Thousand Days

5. Return to Me

Seether – Itt van a lázadás dala

The Surface Seems So Far címmel augusztus 20-án adja ki kilencedik stúdióalbumát a dél-afrikai modern rock, post-grunge vonalas Seether. Az alábbiakban Judas Mind daluk szöveges videója nézhető meg, amit a lázadás dalának is neveznek. A dalról a zenekar frontembere és dalszerzője, Shaun Morgan a következőket árulta el:

A Judas Mind egy dal arról, hogy eljussunk annak felismeréséig, hogy léteznek rosszakarók az életünkben, akik megpróbálnak olyan dolgokat erőltetni ránk, amik nem a mi sorsunkhoz tartoznak. Arról szól, hogy lázadjunk fel azok ellen, akiknek olyan elképzelésük van rólunk, amivel mi nem értünk egyet.”

Seether - Judas Mind (Official Lyric Video)

Seether – The Surface Seems So Far

(Fantasy Records)

1. Judas Mind

2. Illusion

3. Beneath The Veil

4. Semblance Of Me

5. Walls Come Down

6. Try To Heal

7. Paint The World

8. Same Mistakes

9. Lost All Control

10. Dead On The Vine

11. Regret

Planet of Zeus – Baptized In His Death – új videó

Október 11-én Afterlife címmel adja ki új albumát a görög stoner rocker Planet of Zeus. 11 dalos lemezükről elsőként Baptized In His Death daluk videója nézhető meg.

Planet of Zeus - Baptized In His Death (Official Music Video)

A Baptized In His Death kint van! Menj, nézd meg. Terjeszd az igét.

Ez a Planet of Zeus üzenete: Egy eszme születése mindig áldozatot követel, és aki hajlandó áldozatott hozni, az nem mindig tudja, mivel is áll szemben. Néha még azt sem tudja, hol a végállomás. Az egyetlen üzemanyaga az erős hite és az alapértékei. A küzdelem többé megszűnik fájdalmas lenni, és valami új virágzás magjává válik. Egyesekért őrült, másokért hős. A Baptized In His Death „Halálában megkeresztelkedve” egy keresztények által használt kifejezés, de ennek a dalnak a hőse az ősi félisten, Herkules, aki az erényt választotta a bűn helyett. Még valami, VISSZATÉRTÜNK!

Deathless Void – A bűn érzéki tüze

Szeptember 20-án a Iron Bonehead Productions jóvoltából üdvözölhetjük a holland death/black metalos Deathless Void debüt-lemezének, a The Voluptuous Fire Of Sin áldásos megjelenését. Az album CD és bakelitek formájában kúszik ki a bűn érzéki tüzének lángjaiból, melyen első szentségtelen csábítását Vortex Climax című tétele adja.

Deathless Void - Vortex Climax

Pettersson & Fredriksson – Bakeliten is kijön Sotali albumuk

Eredetileg 2010-benjelent meg a svéd folk duó, Pettersson & Fredriksson varázslatos Sotali című albuma, ami most a Nordvis Produktion jóvoltából most először válik elérhetővé bakeliten. A formáció, melyben az Otyg és a Solsaate tagjai is szerepelnek, színpadi előadásaival, eredeti kompozíciókkal és a hagyományos dallamok gazdag keverékével világszerte elbűvölte a közönségét.

Pettersson & Fredriksson: Brand

A Sotali szokatlan zenei megközelítést mutatot elődjéhez, a Virekhez (2004) képest. Témáik népies energiákkal és nyugalmat árasztó nyugalommal van átitatva. A hangszereik összjátéka olyan hangzásvilágot teremtenek, amelyekben egyszerre folyik össze a kortárs és ókori spiritualitás.

Seth – A francia függetlenség napján jelent meg új albumuk

A francia függetlenség napján, július 14-én adta ki új albumát a francia black metal úttörője, a Seth. La France des Maudits címet viselő albumuk a Season of Mist kiadásában jelent meg, ls az alábbiakban végig is hallgatható.

Egy olyan korszakban, amikor a forradalom visszhangjai suttogássá tompultak a Seth visszatér a sötét fém birodalom szívébe, hogy elhozza új lemezét. Július 14-én, ez a történelmi nap jelent meg hét dalos új opusunk, a La France des Maudits, amelyet végre hivatalosan is megosztunk veletek, és ezzel egy új korszakba lépünk!

Seth - La France des Maudits (Full Album Premiere)