Szerző: Lew

Melted Space – új album vendégénekesek egész hadával

A Pierre La Pape vezetése alatt alkotó Melted Space egy francia szimfonikus metal banda, amely már az ezt megelőző albumán is számos vendégénekest vonultatott fel. Idén azonban még ezt is megfejelik, ugyanis az október 16-ra ígért The Great Lie albumon olyan énekesek fognak közreműködni (a teljesség igénye nélkül), mint Csihar Attila, David Vincent, Mikael Stanne, Kobi Farhi vagy Niklas Kvarforth.
A banda az albumot a No Need To Fear című dallal vezeti fel, amelyben David Vincent, Csihar Attila és Mikael Stanne, valamint Mariangela Demurtas, Guillaume Bideau, Christine Rhoades, Arno Strobl, Clémentine Delauney, Virginie Goncalves és Lucie Blatrier kapnak kisebb-nagyobb szerepet.

Firespawn – új dal és borító

Az (el)ismert death metal zenészek által életre hívott svéd Firespawn november 13-án ereszti a világra debütlemezét Shadow Realms címmel. Az eddig megosztott két dal után most egy harmadikkal is előrukkoltak az északiak, illetve az albumborítót is megosztották a rajongókkal, amelyet az a Paolo Girardi készített, akinek olajfestményei a Black Breath, Power Trip, Inquisition és Blasphemophagher kiadványairól lehetnek ismerősek.
Az új anyag 11 tételt fog tartalmazni, ezek közül hallgatható most meg a Ruination.

FIRESPAWN - Ruination (Album Track)

Black Breath – on-line hallgatható az új lemez

A Black Breath névre hallgató amerikai death metal alakulat az új lemeze megjelentetésével kezdte a hétvégét. A péntektől megvásárolható Slaves Beyond Death a Southern Lord Records égisze alatt látta meg a napvilágot, a halálmetál hívek pedig on-line meg is hallgathatják a teljes lemezt.

<a href=”http://blackbreathsl.bandcamp.com/album/slaves-beyond-death”>Slaves Beyond Death by Black Breath</a>

Rammstein – így szólt az Engel New York-ban

Péntektől beszerezhető a Rammstein In Amerika DVD-je, amely egy New York-i koncertet, valamint két dokumentumfilmet tartalmaz. A megjelenés alkalmából a zenekar elérhetővé tette az Engel felvételét, a videó alatt pedig a dokumentumfilmhez készített ízelítő is megtekinthető.

Rammstein - Engel (Live from Madison Square Garden)

Rammstein In Amerika - Documentary (Official English Trailer)

Huntress – megjöttek a vérszívók

Pénteken jelen meg az okkult heavy metalt Amerikából terjesztő Huntress legújabb nagylemeze Static címmel. A Jill Janus vezette banda ennek alkalmából klippel is jelentkezett, amelyet a Sorrow című dalhoz készítettek. Vigyázat, vámpírveszély!

HUNTRESS - Sorrow (Official Video) | Napalm Records

Void Of Sleep – itt az első nóta

A magát vizionárius sludge rocknak tituláló olasz Void Of Sleep október 16-án jelentkezik második, New World Order névre keresztelt lemezével. Beharangozóként a Hidden Revelations című tételt osztották meg az új műről.

Regarde Les Hommes Tomber – megjelent az album

A Regarde Les Hommes Tomber francia post black brigádnak a napokban jelent meg új, sorrendben a második lemeze Exile címmel. A stílus azon hívei, akik eddig esetleg nem ismerték a zenekart, az alábbi szöveges videó útján nyerhetnek betekintést a gallok világába, ha pedig meggyőzőnek tartjátok a produkciót, akkor alatta akár az egész lemezt meghallgathatjátok.

REGARDE LES HOMMES TOMBER - A SHEEP AMONG THE WOLVES [Official Video]

<a href=”http://rlht.bandcamp.com/album/exile”>EXILE by Regarde Les Hommes Tomber</a>

Monolithe – lehet készülni az új albumra

A francia doom metalos Monolithe két éve jelentkezett utoljára albummal. Az új lemez megjelenési dátumáról még nem érkezett hír, az albumcím azonban már ismertté vált, és egy rövid ízelítőt is megosztott velünk a Debemur Morti Productions kiadó. Az új anyag, az Epsilon Aurigae, olyan téren fog szakítani elődjeivel, hogy nem egyetlen számból fog állni a teljes lemez, ezzel pedig elmondásuk szerint új fejezet nyílik a zenekar életében.
Érdekesség továbbá, hogy a Monolithe emellett egy másik új lemezt is rögzített, amelyet az Epsilon Aurigae folytatásának szánnak. Ennek címe Zeta Reticuli less.