A kanadai Vancouverből származó, de ízig-vérig skandináv szellemiségű Atavistia május 15-én, a Blood Blast Distribution gondozásában szabadítja el legújabb nagylemezét Old Gods Awaken címmel. A 2017-ben alakult formáció zenéje egyértelmű irányt követ: aki a Wintersun, az Ensiferum vagy a Dimmu Borgir epikus, szimfonikus elemekkel átszőtt világában érzi otthon magát, az itt megtalálhatja a számításait.

Az Old Gods Awaken egy nagyszabású, kétrészes koncepció első felvonása, amely a fényt, a diadalt és az ébredést helyezi középpontba. Az album kevesebb mint hat hónap alatt, egyfajta inspirációs roham szülötteként jött létre, így a dalok ösztönösebbek és feszesebbek, miközben megőrzik a zenekarra jellemző progresszív ambíciókat és a pusztító blastbeateket is.

A lemez egy középkori hangulatú intróval (Raise All Thy Horns) nyit, hogy aztán a Mystic Tavern képében egy technikás, mégis kocsmai hangulatú zúzásba csapjon át. A Mattias Sippola (gitár/ének) vezette gárda bátran nyúl a gyökerekhez: a vad és gyors I skogens djup teljes egészében svéd nyelven íródott, a több mint 11 perces, epikus zárótétel (Old Gods Awaken) pedig finn kórusbetétekkel idézi meg az északi természet újjászületését. A lemezen helyet kapott még a törzsi ritmusokkal operáló To a New World, valamint a zenekar védjegyének számító, komplex szólókkal tűzdelt Ride The White Storm is.

A szlovák death/doom banda, a Hrob április 27-én, a Memento Mori (CD) és a Night Terrors Records (vinyl/kazetta) kooperációjában hozza ki bemutatkozó nagylemezét Brána Chladu címmel. A Krudus legénységéből verbuválódott csapat nem bonyolítja túl a dolgot: bűzölgő, régisulis death/doom metal ez, ahol a csigalassú, mocsárszagú témákat részesítik előnyben. A srácok az anyanyelvükön hörögnek, ami csak hozzáad a kelet-európai temetői hangulathoz. Kedvcsinálóként itt van Tiene Stromov című daluk.

A 2021-ben indult formáció nem a nulláról kezdte: a demós korszak óta már megjárták a környező országok színpadait, olyan zenekarokkal (Morbific, Beton, Cryptic Brood) osztozva a deszkákon, akik szintén a műfaj sötétebb bugyrait kutatják. A bemutatkozó nagylemez anyaga így már a koncerteken érett rothadó masszává, amelyben a könyörtelen, bólogatós témákat olykor hátborzongatóan dallamos, tisztább gitártémák egészítik ki – garantálva a nyirkos kriptahangulatot, amit az intróval együtt 7 tételben élvezhetünk. Aki szeretik a korai Paradise Lost, az Asphyx vagy a DiSEMBOWELMENT a napi betevőként, az itt megtalálja a számítását. A lemez igencsak mutatós borítóját Jan Vlášek követte el.

Tizennyolc év nevetségesen nagy idő. Egy emberöltő, ami alatt felnő egy generáció, de a chilei death/black metal underground sötét bugyraiban úgy látszik, pont ennyi idő kell ahhoz, hogy a gyűlölet kellően beérjen és tökéletesre rohadjon. A Blasart nevű entitás egészen mostanáig ült a folytatáson, de a majdnem két évtizedes türelemnek idén tavasszal végre meglesz a foganatja.

A kilenc tételes, meglehetősen beszédes című Depravatus Christianis Sacris nem árul… hoppá, majdnem leírtam azt a bizonyos szót, amit a múltkor száműztünk. Szóval, a lemez pontosan az, amit a latin címek és a dél-amerikai származási hely sugall: nyers, kompromisszummentes szonikus agresszió és a szentképek rituális sárba tiprása. Ízelítőnek a csapat máris bedobta a közösbe a Supplicia Absolutum Numinis Iram című tételt, amely kiválóan demonstrálja az Eduardo Vera gitáros által megálmodott, barátságtalan, kénkőszagú pusztítást.

A Carlos Fuentes által kevert és maszterelt, valamint Luciana Nedelea kifejező borítójába csomagolt visszatérés március 28-án szabadul rá a gyanútlan világra a Lavadome Productions gondozásában. Aki szereti, ha a chilei sötétség mindenféle modern polírozás nélkül, nyersen szakad az arcába, az készítse a lejátszót.

Blasart – Depravatus Christianis Sacris

(Lavadome Records)

1. Depravatus Christianis Sacris
2. Venenum Immersionem Ritual
3. Violatio Mortem illius Nazareni
4. Ritus Impositionis Sacrilega
5. Supplicia Absolutum Numinis Iram
6. Mors Extrema Imminentia
7. Vocatio Sanctis Phallus
8. Luxuriosa Promiscua Unio Carnalis Magnarum
9. Ecclesia Ardere

Fekete-fehér glitch-esztétika, torz képarányok és egy „hardverhibát” idéző, fojtogató vizuális világ fogadja azokat, akik rákattintanak a szegedi Jigokü legújabb videójára. Az inev2 címet viselő tétel a csapat idén érkező debütáló nagylemezének, az A.B.E.-nek az egyik kulcsdarabja. A szerzemény mondanivalója a lemezen többször is felbukkanó izolációt járja körbe: az emberek hiába próbálnak akár saját döntésből, akár kényszerből elzárkózni, a felhúzott falakon idővel óhatatlanul átszűrődik a külvilág zaja, és a valóság előbb-utóbb utat tör magának.

A zenekar visszatérő alkotótársa, Takács Borisz (B42 – DIY, EndRE) által rendezett és vágott klip tökéletesen aláfesti a friss dal nyomasztó, bezártságot boncolgató témáját.

A formáció nem egyedül rakta össze ezt a feszült atmoszférát. Az elektronikus textúrákért és samplerekért Farkas Peti (Eagle Has Landed / dOTS) felelt, vendégénekesként pedig Nagy József (Wires) is tiszteletét teszi a dalban. A hangszínekért és a masszív megszólalásért az ÓL recording (Tóth Dávid), valamint Bőcze Zsolt (mix/master) feleltek. A 2023-as loading failure. és a tavalyi shadowdrop után ez már a harmadik előfutára az albumnak, ami az eddigiek alapján a srácok legdühösebb anyagának ígérkezik. Akinek bejön ez az intenzív, modern fémzenei világ, annak mindenképpen érdemes egy próbát tennie a dallal.

Olaszország hallatán a legtöbbeknek nem a zord, monolitikus fagyoskodás jut eszébe, pedig a Calvana-hegység lábánál 2015-ben alakult formáció kifejezetten arra tette fel a (gondosan titkolt) életét, hogy a természet ősi dühét zenésítse meg. Mindezt a legkarcosabb, analóg old-school black metal nyelvén teszik.

A névtelenségbe burkolózó brigád harmadik nagylemeze, a Sub Janus március 20-án lát napvilágot az Adirondack Black Mass jóvoltából, digipack CD formátumban. A korábbi, szintén meglehetősen rejtélyes című anyagok (a 2020-as IɅ és a 2022-es III┼) után az új korong sem akar megfelelni semmilyen modern trendnek. A dalok hipnotikus erőszakossággal masíroznak, ráadásul – ami a black metalban tényleg ritkaságszámba megy – a basszusgitár is tisztességes teret kapott a keverésnél, ahelyett, hogy szokás szerint a süllyesztőbe száműzték volna.

A PR-szöveg az olasz Altar of Perversion munkásságát hozza fel egyetlen támpontként, de az biztos, hogy a végeredmény egy vigasztalan, fénytelen, mégis terebélyes feketefém-tömeg. Akinek elege van a polírozott, túlgondolt extrém zenékből, az itt megtalálhatja a számítását – feltéve, ha bírja a rideg hegyi klímát.

A kilenc dalos, közel 45 perces lemezről Death Of Pan és Summer Storm című dalaikkal lehet ismerkedni.

Aki esetleg hiányolta volna Gildas Le Pape játékát (aki 2007 és 2013 között pengetett a Satyricon koncertállományában), annak most van egy jó hírünk. A francia származású, de Oslóban állomásozó gitáros Via Doloris néven indított új projektet, és ha már az északi fagyban alkot, a dobok mögé beszervezte egykori kollégáját, magát Frostot is. A bemutatkozó, Guerre et Paix (Háború és Béke) című nagylemez március 20-án érkezik a Season of Mist istállójából.

A „Szenvedés útja” névválasztás pontosan azt a zord és befelé forduló hangulatot vetíti előre, amit a műfaj megkövetel, de Gildas nem éri be a kötelező sablonokkal. A projekt deklarált célja, hogy a dallamokat visszategye az őket megillető helyre: itt nem holmi utólag ráragasztott díszítőelemekről van szó a disszonancia mellett, hanem a dalok fő mozgatórugóiról.

A skandináv fémzene örökségéből táplálkozó, pogány és folkos elemekkel átszőtt, 48 perces korongon három nyelven (angol, francia, norvég) merülhetünk el az egzisztenciális válságban. A hét tételes anyag hangmérnöki és produceri munkáinak jelentős részét maga a főnök végezte, a harmadik (Omniprésents) dalban pedig Raido (Ferriterium) is tiszteletét teszi a mikrofonnál.

Via Doloris – Guerre Et Paix

(Season Of Mist)

1. Communion (06:29)

2. Un Franc Soleil (06:58)

3. Omniprésents (07:26)

4. For The Glory (07:38)

5. Ultime Tourment (10:12)

6. Visdommens Vei I (07:11)

7. Visdommens Vei II (02:05)

A Hexvessel és a The Abbey soraiból ismert multi-instrumentalista, Jesse Heikkinen projektje, az Iterum Nata április 17-én jelenteti meg Heartwood című nagylemezét. A cím („geszt”, a fa legkeményebb belső része) szimbolikus: ez Heikkinen eddigi legszemélyesebb, legmélyebb munkája. A zene a ’70-es évek progresszív rockjának labirintusait ötvözi az extrém metal sötét árnyalataival, mindezt egyfajta dacos, „fuck you” energiával fűtve. A gitártudás nem a véletlen műve: Jesse édesapja Finnország egyik legendás gitárosa volt. Különlegesség, hogy a szövegek egyetlen, tudatfolyam-szerű szeánszban íródtak a felvételek alatt.

Lemeze első ízelítőjeként, Forgiveness Undone című dala hallgatható meg, amelyben a kultikus King Dude vendégszerepel.

„Bántó emlékeket és traumákat hordozunk a személyes és kollektív tudatalattinkban egyaránt. Ezek az emlékek, ha elnyomják magukat, hajlamosak megismételni életünkben: az erőszakos viselkedés, a függőség, és egyéb káros tulajdonságok generációkon keresztül öröklődhetnek, ha nem kerülnek tudatba. Globális szinten ugyanez érvényes – a háborúk, az éhség és a természeti katasztrófák addig folytatódnak, amíg a tettesek után kutatunk, ahelyett, hogy felelősséget vállalnánk a saját tetteinkért. De végül, az idők végén minden véget ér. A halál, a nagy egyenlítő, minden tettet kiegyenlít.

King Dude tökéletes választás volt ehhez a dalhoz – azt akartam, hogy a hideg, mély hangja teljes legyen a saját vokálom. Nagy rajongója vagyok a munkásságának, megtiszteltetés, hogy velem énekli ezt a darabot. Érzelmes és nehéz a dal, a gitárvezérelt refrén pedig bizonyos fejbántó hatással van a hallgatóra. És mint mindig, most is van egy kis remény a nehézségben.” – mondta daláról Jesse Heikkinen.

A francia depresszív black metalos Tarask április 7-én jelenteti meg második, Sitra Ahra című nagylemezét. A korong koncepciója szorosan kapcsolódik a debütáló Pharus Morti című albumához: míg ott a főhős egy Lovecrafti iszonyattal teli ipari város fojtogató légkörétől, annak dekadenciájától szenvedett, most a menekülés utáni ürességgel és a modern társadalom (konzumizmus, konformitás) nyomásával néz szembe. Első kalandját Evocation III dalában élhetitek át.

A Tarask második albuma, a Sitra Ahra a fogyasztási társadalommal, a modern társadalommal és egy olyan világ kritikájával foglalkozik, ahol az egyént erőszakkal konformizmusnak vetik alá, magára hagyva démonaival. Az új album ezt a történetet folytatja, ugyanazt a főszereplőt követve, aki ezúttal, miután alig menekült el az elátkozott városból, egyedül találja magát válaszok keresése közben. Ezért úgy dönt, hogy belemerül az okkultizmusba és a sátánizmusba, kétségbeesetten próbálva legyőzni belső démonait. Ezért ez egy introspektívebb album, annak ellenére, hogy a dalszövegek sokat foglalkoznak Goetia, qliphoth stb. témával. A zenekar megítélése szerint a Tarask  még mindig meglehetősen messze van a klasszikus black metaltól, számos hangulatos, sőt depresszív részlettel, és ez a dalszövegekben is tükröződik. A borítót a francia Sözö Tözö művész festette.

Tarask – Sitra Ahra

(Antiq Records)

1. Evocation I (9:26)

2. Evocation II (6:07)

3. Evocation III (7:32)

4. Evocation IV (7:18)

5. Evocation V (6:13)

6. Evocation VI (8:15)

Több mint fél évtizedes csend után tért vissza a melbourne-i progresszív death metal formáció, a Growth. Március 27-én, a Wild Thing Records gondozásában érkezik a tervezett trilógiájuk második fejezete, az Under the Under. Aki azt hitte, hogy a debütáló The Smothering Arms of Mercy volt a mélypont, az tévedett. Míg az az album a totális összeomlásról és az elszigeteltségről szólt, az új anyag a romok alóli kikecmergésről. A zenekar szerint a gyógyulás nem egy lineáris, dicsőséges „live, laugh, love” folyamat, hanem egy kaotikus, dezorientált és sokszor fájdalmasabb stáció, mint maga a zuhanás. Ahogy ők fogalmaznak: ez a lemez a „gödör feneke alatti” állapotot dokumentálja, ahol a túlélés már nem kérdés, de a szembenézés önmagunkkal elkerülhetetlen.

A Tristan és Nelson Barnes testvérpár vezette ötösfogat nem ígér könnyed szórakozást. A hat tételes, közel egyórás monstrum a traumák feldolgozását a maga nyers brutalitásában tálalja, mindenféle romantika nélkül. Ízelítőnek máris itt a Remember Me As Fire klipje, ami tökéletesen szemlélteti, hogy a tűz ebben a kontextusban nem a győzelmet, hanem a fájdalmas, elemésztő tudatosságot jelenti.