Felejtsük el egy pillanatra a kilencvenes évek lebegős, szintetizátorokkal és dallamos basszusfutamokkal operáló atmoszferikus black metalját – legalábbis abban a formában, ahogy azt az Aerdryk a 2022-es bemutatkozó lemezén tálalta. C.V.B. (akit a Wolvennest, a Cult of Erinyes vagy a LVTHN soraiból is ismerhetünk) szólóprojektje ugyanis kimutatta a foga fehérjét. Bár a melankólia nyomokban még fellelhető a zenében, a hangulat a külvilághoz idomulva jócskán bekeményített.

Az újkori nekibőszülés eredménye a flamandul „tisztátalan” jelentéssel bíró Onzuiver című második nagylemez. Ez az anyag már nem az éteri merengésről szól: a fojtogató kénkőszaggal átitatott korong egy ideológiai fegyver a keresztény morál ellen, ahol az ördög a szellemi felszabadulás metaforájaként jelenik meg. A torzított, frenetikus riffelés mögött helyenként szinte folkos megközelítés bújik meg, miközben a korábbinál is mérgesebb, változatosabb vokálok a behódolás láncainak letépésére buzdítanak. Ahogy a sajtóanyag találóan fogalmaz, az egész alkotás nem más, mint egy szimbolikus ütés az önjelölt moralitás arcába, amivel a projekt nyíltan visszaköveteli a black metal eredeti, lázadó küldetését.

A nyolc tételes szonikus zarándoklat tavasz elején, egészen pontosan március 21-én érkezik az Amor Fati Productions jóvoltából, CD-n és vinylen. Az underground gyűjtőknek ráadásul duplán – vagyis triplán – érdemes a naptárba vésniük a dátumot, hiszen a friss anyag megjelenésével egy időben a debütáló lemez is kap egy bakelites újrakiadást, sőt, az Oerheks-szel közös új split lemez is ekkor lát napvilágot.

Mi van akkor, ha az elalvás nem a várva várt megnyugvást hozza el, hanem egyenes utat jelent a tudatalatti legsötétebb, legkellemetlenebb bugyraiba? Ezt a meglehetősen nyugtalanító kérdéskört járja körbe a philadelphiai IATT legújabb, filmes léptékű konceptalbuma, amely az ébrenlét, az illúziók és az öntudatlanság közötti hajszálvékony mezsgyén egyensúlyoz.

A 2008 óta aktív formáció nem ma kezdte a progresszív extrém metal határainak feszegetését. Zenéjükben a „blackened” agresszió és a sebészi pontosságú technikai tudás elegánsan keveredik jazzes beütésekkel, klasszikus zenei hangszerelésekkel és egy olyan súlyos atmoszférával, ami garantáltan távol tartja a békés álmokat. Az Etheric Realms of the Night címet viselő, 48 perces és hét tételt felvonultató pszichológiai utazásuk május 8-án landol a Black Lion Records istállójából.

A lemez első meghallgatható tétele a Drift Away. Ez a dal akusztikus textúrákkal és légies fuvoladallamokkal kecsegtetve, a súlytalanság hamis illúziójával ringatja álomba a gyanútlan hallgatót – mielőtt a rákövetkező tételek (mint az alvásbénulás fojtogató mozdulatlanságát megzenésítő To Lie Beneath, vagy a tiszta káoszba forduló Pavor Nocturnus) kegyetlenül rá nem rúgják az ajtót az emberre.

A kvartett (Jay Briscoe – basszus/ének, Joe Cantamessa – szólógitár, Alec Pezzano – ritmusgitár/nagyzenekari hangszerelés, Paul Cole – ütősök) ráadásul nem éri be a puszta zenei nyomasztással: a lemezhez egy összefüggő videósorozat is készül, hogy vizuálisan is maradéktalanul lerántsanak minket ebbe az ellenséges álomvilágba.

Létezik egy elmélet az asztrofizikában egy bizonyos sötét anyagról, amelyből a fekete lyukak formálódnak – ezt nevezik holeumnak. Pontosan ebből a kozmikus, felfoghatatlanul súlyos koncepcióból merít ihletet az alicantei The Holeum, amelyet 2014-ben hívtak életre a spanyol underground sokatpróbált alakjai (többek között a NahemaH és a Demised egykori tagjai).

A formáció nem a hagyományos utakat járja: zenéjük a kísérletezős death/doom, a poszt-metal és a melankolikus, dallamos fémzene határvidékén egyensúlyoz. Hamarosan le is zárják a karrierjük első nagy szakaszát egy trilógia befejező akkordjaként. A március 20-án érkező harmadik nagylemez, az Ensis felvezetéseként most bemutatták az utolsó előzetes dalt, az Esoteric Futuristic Visions-t, amelyhez egy szöveges videó is készült. A tétel remekül illusztrálja a csapat zenei vízióját, ahol a súlyosság nem egy helyben toporgó dagonyázást, hanem előremutató lendületet jelent.

A fagyos saskatchewani prérin és az elhagyatott kanadai szellemvárosok pusztulatában fogant a Northern Graves ötlete, amely eredetileg Damian Smith (Altars of Grief) szólóprojektjeként indult. A bázisát időközben a texasi Houstonba áthelyező, és többek között a Wills Dissolve tagjaival teljes zenekarrá bővülő formáció április 17-én hozza ki első nagylemezét Derelict Heart címmel, a Meuse Music Records gondozásában.

A lemez koncepcióját Andrew Suknaski kanadai költő munkássága, a véget nem érő telek és a vidéki elnéptelenedés ihlette. A természet erői ráadásul nem csak papíron voltak jelen: a felvételek pont akkor kezdődtek, amikor a pusztító Beryl hurrikán lecsapott Houstonra, így a vihar szó szerint rányomta a bélyegét a blackened doom metal anyag atmoszférájára.

Hosszú hibernáció ért véget: az első, kifejezetten beteges atmoszférájú trilógiája után hét évnyi hallgatásba burkolózó Mylingar ismét feltört a mélyből. A formáció (amely az internetes archívumok okoskodásaival ellentétben továbbra is makacsul ragaszkodik a teljes névtelenséghez és a földrajzi behatárolhatatlansághoz) április 17-én indítja útjára legújabb, háromrészesre tervezett rémálmának első felvonását. Az Út címet viselő negyedik nagylemez az Amor Fati Productions égisze alatt lát napvilágot CD és vinyl formátumban.

A zene maradt ugyanaz a bűzös, gonosz és disszonanciába hajló death/black metal, amivel annak idején felhívták magukra a figyelmet. A fojtogató és morbid összképet a zenekar védjegyének számító embertelen vokálok uralják, így a végeredmény továbbra is a káosz, a halál és a kénkő fojtogató szagát árasztja. A lemez leírása sem veszi le a hurkot a nyakunkról: az Út egyáltalán nem tömegcikk, sokkal inkább a szonikus erőszak egyfajta szelepe, ahol a józan észt, a morális gátakat és a rendet kíméletlenül sárba tiporja négy beteg elme. Ha ezek alapján mégis szimpatikussá válik a dolog, akkor első meghallgatható dalukkal már tehettek egy próbát.

Tíz év nagy idő, különösen, ha egy olyan zenekarról beszélünk, amelyik eleve száműzte a hathúros gitárokat a próbateremből, nehogy véletlenül valami hagyományos riffelés megzavarja a gondosan felépített világfájdalmat. Az atlantai Dead Register pontosan ezt az utat járja: kizárólag vastag basszusokra, szintetizátorokra és egy komor bariton énekre építkezve nyomasztják a poszt-metal és a dark/gothic rock metszetében mozgó hallgatóságot. Május 22-én az AVR kiadó égisze alatt az első komolyabb mérföldkövük, a 2016-os Fiber kap egy tízéves, felpimpelt újrakiadást.

A Fiber (10th Anniversary Deluxe Remaster) a sajtóanyag meglehetősen költői megfogalmazása szerint „újra fizikaivá teszi az emlékezetet”. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a M. Chvasta, Avril Che és Chad Williams által annak idején minimális utómunkával, szinte élőben rögzített sávokat alaposan leporolták. A remasterelés ráerősített a mélyfrekvenciákra és a letisztultságra, de bölcsen meghagyták benne azt a fojtogató atmoszférát, ami miatt az ember önként vonul be egy ablaktalan szobába a lemez hallgatása közben.

A dalok – mint a rituális lüktetésű címadó, vagy a fizikai fájdalommal határos súlyú Grave – továbbra is a szikár, hipnotikus ismétlődésekre és a komor őszinteségre építenek, mindenfajta felesleges zenei bűvészkedés nélkül. A jubileumi kiadás végére bónuszként egy 2016-os keverőpultos koncertfelvétel, a Reverse is felkerült, mintegy lezárva a formáció első korszakát.

Costa Rica manapság meglepően termékeny talaj, ha rothadó fémzenéről van szó. Ezt hivatott bizonyítani a 2020-ban alakult Candarian is, akik április 27-én hajtják végre a hallgatóságon a Trepanación (azaz Koponyalékelés) című bemutatkozó nagylemezüket. A Christopher (gitár), Jose Pablo (basszus/ének), Pablo (dob) és Felipe (gitár) alkotta négyes a korai ’90-es évekbeli old-school death metalját játszák.

A promós anyag persze szokás szerint „érett dalszerzésről és fölébe emelkedő atmoszféráról” áradozik, de a lényeg, hogy ez egy tisztességesen sárba forgatott, gore- és horrortémákkal operáló barlangi mészárlás. A hangzás és a zene pont olyan barátságos és letaglózó, mint Grant Hatfield meglehetősen naturalista borítóképe.

Amikor egy zenekar nevét (röviden szerencsére csak OxE) tovább tart kimondani, mint amennyi ideig egy átlagos grindcore dal tart, ott már sejthető, hogy nem egy könnyen emészthető produkcióval van dolgunk. A formáció ráadásul egy igazi nemzetközi kollaboráció: Alice Simard gitáros Kanadából, Jesse Agiomamitis énekes/szövegíró Ausztráliából, míg a hangszerelésért, szintetizátorokért és a keverésért felelős The Popu Németországból hozza össze ezt a meglehetősen beteges atmoszférát.

A trió zenéje a brutális death metal, a slam, a blackened death és az avantgárd kísérletezés barátságtalan metszéspontján mozog. Fugue Gnawed from the Scabbed God Cerebrum címre keresztelt nagylemezük április 3-án lát napvilágot a Gore House Productions gondozásában. A tizenegy tételes új anyaguk koncepciója egy „istenölő” entitás kozmikus pusztítását követi nyomon – a zenekar elmondása szerint egyfajta sötét, God of War-szerű utazásként –, miközben a videojátékos (Dark Souls, NieR) és animés (Berserk) ihletésű szövegek a felszín alatt komoly mentális küzdelmeket boncolgatnak. A disszonáns, letaglózó riffek és az embertelen vokálok közé ezúttal alaposan megcsavart, organikus hangszíneket és szintetizátorokat is beépítettek, így a hangzáskép egyszerre hat ősinek és valami földönkívüli torzszülöttnek.

Kedvcsinálónak (vagy inkább elrettentésnek) már pörgethető a Hurt Beyond Healing című tétel.

A francia Towering április 3-án hozza ki második nagylemezét The Oblation of Man címmel. A T.J.S. (ének/gitár) vezette négyes a régisulis death metal gyilkos riffjeit ötvözi a modern black metal disszonáns atmoszférájával.

A végeredmény egy hipnotikus és letaglózó blackened death metal örvény, ahol a Morbid Angel vadsága találkozik az Ulcerate káoszával. A hat sötét himnuszt felvonultató anyag azoknak ajánlott leginkább, akik a Svart Crown vagy a Watain munkásságát is kedvelik.

Ha valakinek esetleg herótja lenne a modern, agyonpolírozott és túlgondolt metal kiadványoktól, az most tegyen egy képzeletbeli sétát a legbarátságtalanabb, fagyos sziklalabirintusokba. A lengyel Bezkres ugyanis magasról tesz a 21. századra: zenéjükben kizárólag a 90-es évek underground feketefémjének nyers és kompromisszummentes szellemisége létezik, minden más csak felesleges zaj.

A formáció a 2024-es demó és a tavalyi Odwieczny zew agresji EP után most szintet lépett. Április 10-én, a Signal Rex kiadó jóvoltából (CD-n és vinylen) szabadul rá a világra az első teljes nagylemezük, amely a kimondottan barátságos Naturalna nietolerancja (Természetes intolerancia) címet kapta. A 40 perces, kilenc tételes anyag a természetet egy könyörtelen, a moralitáson és az emberi hiten felül álló ősi erőként ábrázolja, miközben kíméletlenül elutasítja a vallási korrupciót és az emberi gyengeséget.

A zenei recept ehhez a fagyos világképhez tökéletesen asszisztál: repetitív riffek, végletekig lecsupaszított dalszerkezetek és egy olyan csiszolatlan, garázs hangzás, ami pont annyira meleg és hívogató, mint egy maréknyi zúzott kő. Itt tényleg nincs semmi modern csillogás vagy felesleges látványosság, csak a tiszta, elszigetelt nihilizmus és az underground iránti megingathatatlan hűség.