A nancy-i Snap Border tíz évnyi működés után június 5-én jelenteti meg második nagylemezét Supergiant címmel. A csapat a 2016-os Alternative Current Box debütálás óta folyamatosan távolodik a hagyományos rock kereteitől, a 2020-as Icons EP-vel pedig már egyértelműen a modern, fémesebb hangzások felé fordultak. Az új korong ennek az iránynak a végpontja, ahol a súlyos riffelést helyenként poposabb dallamvezetésekkel és elektronikus hatásokkal oldják fel.

A zenekar életében a Supergiant az első olyan kiadvány, amelyen a basszusgitáros poszton Kevin Fauvel helyett már Thomas Gillot játéka hallható. A produkciós munkálatok során a kvartett külsős szakemberekre bízta a végeredményt: a dobok megszólalásáért Jordan Kieffer (Black Bomb A) felelt, az énektémák kidolgozását Maxime Keller irányította, a keverést pedig ismét Anthony Chognard-ra bízták. A dalok közül a My Crew a formáció kezdeteit és a bajtársiasságot idézi meg, míg a (V)ampire a lemez sötétebb, színpadközpontúbb oldalát képviseli.

A vizuális világért a Chromatorium Music felelt, a borítón látható cyberpunk stílusú templom és kulcs szimbolikája a zenekar szerint a tradíció és a modernitás közötti hidat jelképezi. Franck Poinsot énekes szövegei a társadalmi összeomlástól a szülőség kérdésköréig terjednek, kerüve a műfajra jellemző öncélú lázadást. A Snap Border ezzel az anyaggal láthatóan a Papa Roach és a Bring Me The Horizon által kitaposott, rádióbarát, de mégis harapós ösvényen kíván továbbhaladni.

Június 3-án a Caligari Records gondozásában, CD és kazetta formátumban is testet ölt az új-zélandi Fournier bemutatkozó anyaga. A 2023 és 2025 között kovácsolt, cím nélküli EP-vel a trió látványosan hátat fordít a death metal aktuális hangzási trendjeinek és a steril produkcióknak. Helyette egy sokkal alapvetőbb, zsigeri megközelítést választottak, amelyben a Morbid Angel, az Immolation és a Timeghoul öröksége keveredik a Hyperdontia vagy a Phrenelith fojtogatóan sűrű és erőszakos világával.

A Wellingtonban és Levinben rögzített négy tétel – mint a Cast Adrift vagy az An Angel With a Bullet – a társadalmi és környezeti elnyomás, valamint az elkerülhetetlen összeomlás témáit boncolgatja. A borítóképet a sokatmondó művésznevű Buried Pigs Head készítette, ami jól illeszkedik a Fournier által vizionált, nyomasztóan komor atmoszférához.

Tizenegy évnyi hányattatás, tagcserék és jogi útvesztők után június 5-én végre testet ölt a san franciscói Sleepbomb eddigi legfontosabb vállalkozása. A Songs in the Key of Conan nem csupán egy újabb metal album, hanem John Milius 1983-as kultuszfilmjének, a Conan, a barbárnak a teljes, alternatív filmzenéje. A kiadásért a Faith No More basszusgitárosa, Billy Gould által vezetett Koolarrow Records felel, ami már önmagában is garancia a nívós, megszokottól eltérő zenei megközelítésre.

A formáció korábban olyan némafilmes klasszikusokhoz nyúlt hozzá, mint a Dr. Caligari vagy az Az élőhalottak éjszakája, ám a barbár harcos története hozta el számukra a végső kiteljesedést. Zeneileg a Sleepbomb a kísérleti drone és a málházós doom metal alapjait keveri shoegaze textúrákkal és éteri énekdallamokkal. Olyan hatások gyúródnak össze a tizenhat tételben, mint a Sunn O))) monumentális súlya, az Ulver kísérletező kedve vagy a Neurosis elemi ereje. A felvételek az Earhammer stúdióban zajlottak Greg Wilkinson produceri felügyelete mellett, ahol a fix tagság – Charles Hernandez, Robert Johnson és Tim Gotch – kiegészült a fúvósokon játszó Matt Pankuch-hal és a már távozott, de a lemezen még hallható Claire Hamard énekesnővel.

A dalok, mint a már mozgóképpel is tesztelhető Forged in Steel vagy a Blood on the Snow, hűen követik a film ívét a havas pusztaságoktól a fájdalom kerekén át a kígyótemplom lángjaiig. A korong egy olyan korszakba repít vissza, ahol a kard és a mágia világa még nem steril CGI-orgia, hanem sűrű, vérszagú és kompromisszummentes valóság volt. Aki kíváncsi rá, hogyan szólna Schwarzenegger ikonikus menetelése, ha azt a Black Sabbath és a Godspeed You! Black Emperor közösen értelmezné újra, az a júniusi megjelenéssel megkapja a választ.

Tizenkét éve jött létre Oslóban az Urkraft, ám az alapító, Andreas Wærholm nem az a kapkodó típus: eddigi pályafutása során mindössze két nagylemezt engedett a felszínre. A 2020-as debütálás és a három évvel ezelőtti Lyset Skinner Best I Mørket után június 5-én érkezik a projekt eddigi legambiciózusabb vállalkozása, a Naturens Skrik. Wærholm tudatosan kerüli a modern kor kényszeres online jelenlétét, hívője annak a régi iskolás elvnek, miszerint a valódi atmoszférához csendre és árnyékokra van szükség. Ez a fajta háttérbe vonulás biztosítja, hogy az új anyag ne csupán egy legyen a heti megjelenések tengerében, hanem egy sűrű, kreatív energiáktól feszülő kinyilatkoztatás.

A Naturens Skrik (a természet sikolya) zeneileg a progresszív black metal hideg, számító méltóságával operál. Az anyagban a korai Arcturus és az Ulver avíttasabb eleganciája találkozik a Dødheimsgard vagy az Oranssi Pazuzu pszichedelikus és modern disszonanciájával.

Bár a finn Enemies Everywhere csupán 2022 óta koptatja az északi klubok deszkáit, aktivitásukra nem lehet panasz: a szeptemberi Endless Discord EP után máris a Nummirock és a Tuska fesztiválok környékén találták magukat. A tavaly érkezett új vokalista, Sasu Mikkola csatlakozása óta a csapat érezhetően emelte a tétet, amit a most bemutatott Atonement című kislemez is bizonyít. A Ranka Kustannus gondozásában megjelent tétel a zenekar ígérete szerint a modern metalcore és a sötétebb deathcore házasságából született, egyfajta előhírnökeként az őszre tervezett első nagylemeznek.

A dal érdekessége, hogy a kreatív folyamat gyeplőjét ezúttal átengedték producerüknek, Atte kezei közé, aki a szövegektől a hangszerelésig komplett víziót vázolt fel a bandának. A végeredményben Otso gitáros a saját bevallása szerint elméje legsötétebb zugaiba nyúlt le inspirációért, ami a death metalos riffelésben és a monumentális, szinte már a Lorna Shore-t idéző zenekari kíséretekben öltött testet. A blast beat-ekkel és kórusokkal megtámogatott „vezeklés” jól mutatja, hogy a srácok nem elégednek meg a biztonsági játékkal: a dal egyszerre próbál eleget tenni a modern hangzás követelményeinek és a régisulis brutalitásnak.

Ausztrália legelszigeteltebb városából, Perth mélyéről jelentkezik újra a Woewarden, hogy június 12-én a Dusktone kiadó segítségével szabadjára engedje negyedik nagylemezét. A The Roots Of My Neglect címmel érkező anyag szerves folytatása a 2023-as, még a bezártság lélektanát vizsgáló In The Art Of My Caged Existence albumnak, ám ezúttal a hangsúly a romokon való továbblépésre és az elhanyagoltság okozta belső rothadásra kerül. A korábban Cancer néven futó formáció az évek alatt felhalmozott terheket és traumákat öntötte tíz tételbe, amelyek minden korábbinál nyersebben és zsigeriebben szólalnak meg.

A zenei alapokat továbbra is a depresszív black metal melankóliája adja, ahol a Psychonaut 4 és a Silencer tébolya találkozik az Insomnium dallamvilágával. A zenekar azonban ezúttal bátrabban nyúlt a kilencvenes évek skandináv legendáinak, így az Emperor vagy a Dissection dühödt és kíméletlen riffeléséhez is. Ez a kettősség teszi lehetővé, hogy a dalok a legsúlyosabb, kásás darálásokból pillanatok alatt váltsanak át keserédes akusztikus passzusokba vagy kísérteties dúdolásba. Az énektémák skálája a mániákus vonyítástól a torokéneken át a fájdalmas üvöltésekig terjed, hűen tükrözve azt az állapotot, amikor a reményt végleg felváltja az abszolút üresség.

A nashville-i Saidan nem éppen a tipikus déli muzsikák nagykövete: a duó a vizuális esztétikát a japán visual kei világából meríti, zeneileg pedig azt a fajta sebes, dallamos black metalt míveli, amivel a kiadótárs Moonlight Sorcery is nevet szerzett magának. Június 19-én az Avantgarde Music gondozásában érkezik negyedik nagylemezük, a Fangdriller: Scars Beneath Memories Wrist, amely egyben új fejezetet nyit a zenekar kiadványait összekötő narratívában. A koncepció középpontjában ezúttal egy Junko nevű hallgató áll, aki az elszigeteltség és a depresszió elől egy titokzatos szekta, az Ethereal Blood karjaiba menekül, nem sejtve, hogy sebezhetősége tökéletes áldozattá teszi.

A Splatterpvnk (minden hangszer) és Hundosai (dobok) alkotta formáció friss anyaga tíz tételben bontja ki ezt a tragikus történetet, a borítóért pedig ismét a japán vizuális művész, Seiyak17 felelt. A hangzásvilág a korábbiaknál is csiszoltabb, amiről a már közzétett Kara No Bara videója alapján bárki meggyőződhet: a fagyos riffek és a fülbemászó melódiák aránya patikamérlegen lett kiszámítva. A gyűjtők számára igazi csemege a megjelenés, hiszen az Avantgarde Music több limitált vinyl-változatot is piacra dob, köztük az „Onyx” és a „Crimson Flood” variánsokat, de a kazetta és a digipak CD mellett egy exkluzív, Bandcamp-en elérhető csomaggal is készülnek a legelszántabb „vérfüggők” számára.

A finn Astral Sleep tagsága láthatóan nem riad vissza a formabontó kísérletezéstől, még akkor sem, ha éppen az ötödik nagylemezük stúdiómunkálatainak befejezése előtt állnak. A csapat a Bandcamp-felületén tette közzé legújabb, Tomuinen Tie című szerzeményét, amely ingyenesen letölthető formában vált elérhetővé. A tétel érdekessége, hogy a legendás amerikai folk-ikon, Woody Guthrie egyik legismertebb tiltakozó dalának, a Going Down The Road-nak az átirata, méghozzá finn nyelven és meglehetősen sajátos hangszerelésben.

A zenekar meghatározása szerint a produkció a funeral doom és a funk nehezen elképzelhető házasságából született, egyfajta stúdiós melléktermékként. Ritka alkalmak egyikeként a formáció ötös fogatban rögzítette a dalt: Markus Alavire (gitár/ének), Santeri Kangasmetsä (gitár), Jaakko Oksanen (basszusgitár) és Jiri Pyörälä (dob) mellé Rolle Heinonen billentyűs is csatlakozott. A rögzítés folyamata a lehető legőszintébb módon zajlott, hiszen a végeredményt egyetlen nekifutásra, vágások nélkül rögzítették a stúdióban, megőrizve az egyszeri előadás nyers energiáját és spontaneitását.

Az amerikai Connecticut államból származó Fires In The Distance harmadik nekifutásra végérvényesen rátalált arra a sötét, mégis monumentális ösvényre, amelyen az Amorphis és az Insomnium legjobb pillanatai osztoznak. Június 12-én a Prosthetic Records gondozásában érkezik a Circadian Promise, amely a zenekar eddigi legkomorabb, egyben leginkább magával ragadó alkotásának ígérkezik. A hat tételt felsorakoztató, helyenként kilencperces monstrumokkal operáló anyag a spirituális halál és az elkerülhetetlen végzet elfogadását járja körül, miközben a szintetizátorokkal dúsított dallamos death és doom metal legnemesebb hagyományait csiszolja tovább.

A kreatív motorért felelős Yegor Savonin gitáros szerint a lemez a 2024-es, a Dark Tranquillity társaságában végigtolt turné tapasztalataiból is táplálkozik. A felvételek során visszatértek Dave Kaminsky producerhez és Randy Slaugh hangmérnökhöz, hogy a monumentális nagyzenekari díszletek ne nyomják el a dalok húsbavágó őszinteségét. Ez az első kiadvány, amelyen a mikrofont is megragadó új gitáros, Brendan Hayter hallható; az ő reszelős hörgése és tiszta énekhangja adja meg a lemez kettős karakterét.

A stúdiómunkálatok a Power Station New England és az észak-karolinai Studio Wormwood falai között zajlottak, ahol a ritmusszekciót – Craig Breitsprecher basszusgitárost és Jordan Rippe dobost – közösen rögzítették, így megőrizve a hangzás természetes melegségét. A dalok között felbukkan egy különleges vendég is: a By This Time Tomorrow tételében a Dark Tranquillity és az Andromeda sorait erősítő Johan Reinholdz gitárjátéka hallható. A Fires In The Distance láthatóan nem csupán egy újabb lemezt készített, hanem egy szépia tónusú dokumentumot az elmúlásról, amelyben a Paradise Lost gótikus súlya és a modern atmoszférikus metal eleganciája találkozik.