A Phantom Corporation a 2025-ös Time And Tide albumával már hagyott maga után némi romhalmazt, de a germán thrasher gépezet nem pihen: augusztus 7-én egy közös split kiadvánnyal jelentkeznek a Catbreath társaságában. A Supreme Chaos Records gondozásában érkező anyag két különálló kislemezt foglal magában; a Phantom Corporation a Commando, míg a Catbreath a Die By The Claw címet adta a saját térfelének. A harmincperces, igazságosan elfelezett crossover mészárlás érdekessége, hogy mindkét formáció a neves Jörg Uken vezényelte Soundlodge stúdióban rögzítette a dalait.

A Phantom Corporation oldala a legutóbbi stúdiófelvételek megmaradt, puskaporos tételeiből táplálkozik, ahol olyan dalok kaptak helyet, mint a When All Roads Lead To Hell vagy a záró Phantom Kommando. A túloldalon a Catbreath négy saját szerzeménnyel és egy feldolgozással sokkol. A csapat gyilkos kabalafigurája, Fat Freddy ezúttal sötétebb utakra tévedt: a Cross The Gate képében némi death metalos hatás is keveredik a rájuk jellemző speed/thrash és hardcore/punk hibridbe. A csomagot az Exciter klasszikusának, a Stand Up And Fight-nak a nyolcvanas éveket idéző átirata zárja. A kiadvány digipak CD-n és digitálisan is elérhető lesz, a bakelitőrültek pedig több limitált színvariáció – köztük a narancs és szürke márványos verziók – közül válogathatnak, amíg a készlet tart.

Június 27-én a Hallucigenia Records gondozásában érkezik a skóciai lakhelyű, de magyar származású Poszmik Dénes egyszemélyes projektjének, a Vortex Sutra-nak a második nagylemeze. A Noumenon címválasztása nem véletlen: Immanuel Kant filozófiájára utalva azt a valóságot kutatja, amely az emberi érzékelésen és észlelésen túl létezik. A zenei alapokat a progresszív rock úttörőinek ambíciója és a kortárs metal kísérletező kedve adja, olyan változatos hatásokkal fűszerezve, mint a Tool, a King Gizzard And The Lizard Wizard, a Pink Floyd vagy éppen a Portishead.

A négy tételre osztott, klasszikus szimfonikus szerkezetet követő album a 2021-es Glimpse Into The Transcendental égi nyomdokain halad tovább. Az instrumentális utazás során Poszmik Dénes minden hangszert maga szólaltat meg, a végeredmény pedig egy folyamatosan pulzáló, vibráló hangfolyam, amelyben a feszes basszusjáték és a szövevényes szintetizátorfutamok egymást erősítik. Különösen a harmadik mozdulat, a Noumenon 3.1 játszik az érzékszervekkel: a ritmusok és a hangjegyek vízesésszerű zuhataga egyszerre hat játékosnak és fenyegetőnek. Az alkotó elmondása szerint számára a lemez egy élő organizmus, amelyhez a jövőben újabb tételek készülnek, lehetővé téve a hallgatók számára az élmény tetszőleges variálását.

A vizuális körítés is a kérdésfeltevést szolgálja: a borítón Aleksandr Rodchenko 1918-as, Black on Black című festménye látható, amely tökéletesen rímel a zene absztrakt és határtalan jellegére.

A COVID-19 lezárások és a kényszerű elszigeteltség hívta életre a Flowers Of Rust projektet, amely Jake O’Brien multi-instrumentalista sötét érzelmi játszótereként funkcionál. Két EP és egy nagylemez után a projekt 2025 novemberében egy szűk körben terjesztett, kézzel sorszámozott CD-vel jelentkezett, amelyre az Apocalyptic Witchcraft kiadó is felkapta a fejét. A szakmai bizalom eredményeként augusztus 7-én szélesebb körben, kazettán és digitális formátumban is újjászületik a depresszív, atmoszférikus black metalt kínáló a Crude Exhibitions Of The Soul.

A hanganyagot két kísérteties akusztikus tétel, az Eigengrau és a Driftwood foglalja keretbe, amelyek között öt, lélekőrlő súllyal megáldott szerzemény kapott helyet. A címadó dal kézzelfogható fájdalmat lélegzik ki magából, míg az első kislemezként bemutatott Sour Mercy a félelem és a vicsorgó veszély kettősségére épít. Jake O’Brien munkáját neves vendégek segítették: a dobok mögött J V Green (Burial Oath, Goatchamber) ült, míg egy vendégszóló erejéig Thorn Blackfyre (Black Altar, Vástígr) is tiszteletét tette a felvételeken.

A dalok, mint a monumentális Mother Atrophy vagy a kétségbeesett ritmusokkal operáló Bright Violence, a veszteség és a magány labirintusába vezetik a hallgatót. A hangzásért Thom Tadsen felelt, akinek sikerült olyan mélységet és jelenlétet adni a daloknak, amely hűen tükrözi a projekt nyers őszinteségét. A Flowers Of Rust nem kínál feloldozást, csupán egyfajta kíméletlen belső tükröt azoknak, akik nem félnek alámerülni a saját belső sötétségükbe.

Öt év telt el azóta, hogy a finn Morgal a Nightmare Lord képében leszállította első nagylemezét, amely az akkori, szemtelenül fiatal tagság vadságát némileg fegyelmezettebb keretek közé szorította. Június 26-án azonban a Werewolf Records gondozásában érkező The Seventh Circle jelzi, hogy a zenekar visszakanyarodott a kénköves, kontrollálatlan gyökereihez. A kvartetté bővült formációba két új arc, Tomb Nekrofiler (ének/basszusgitár) és Killhammer (gitár) érkezett, akik a két alapító tag, Crusher és SS Exiler mellé sorakozva segítettek újra felszítani az obszcén tüzet.

A 2024 őszén rögzített hét tétel – köztük a vészjósló Stormchaser vagy a monumentális, közel hétperces záródal – egyfajta feketefém mágiaműhely, ahol a duplagitáros felállásnak köszönhetően minden eddiginél több vérforraló szóló és dallam marja a hallgatót. A ritmusszekció a leírások szerint tudatosan „leugrik a sínekről”, megidézve a Sarcófago vagy a Nifelheim féle zabolátlanságot, miközben a produkció megőrzi azt a rideg profizmust, amit a Trollhouse Audio maszterelése garantál. Míg az előző lemezük egyfajta kékes-lila gótikus borút sugárzott, a The Seventh Circle már egyértelműen a pokol tüzes tüdejében lakozik. A CD-n, bakeliten és kazettán is megjelenő anyag azoknak szól, akik a black metalt nem csak hallgatni, hanem elszenvedni is szeretik a bazooka-szerű erejű dobütések és a tébolyult rikoltások közepette.

Új kislemezzel és videoklippel jelentkezett a kijevi Arhat, amelyben a groove/death metal brutális eszköztárát az ukrán irodalom egyik legtragikusabb alakja, Vasyl Stus költészetével házasították össze. A Sto dzerkal című tétel a hatvanas évek kiemelkedő művészének soraira épül, aki életét egy szovjet kényszermunkatáborban végezte. A dal alapjául szolgáló vers a posztumusz megjelent Palimpsesty gyűjtemény része, amely a költő életművének csúcspontjaként vonult be a kultúrtörténetbe.

Zeneileg a csapat maradt a rá jellemző középtempós darálásnál, amit ezúttal is átitatnak az atmoszferikus betétek. A drámai hatás fokozása érdekében vendégként hívták meg Yulia Lykhotvor-t a Sidus Atrum soraiból, akinek károgása és hörgése még élesebb kontrasztot ad Oleksiy Sitkoff hangjának. A dalhoz készült kisfilm a költő letartóztatásának fiktív pillanatait mutatja be, mementót állítva az elnyomás ellen küzdő értelmiségieknek.

Tasmánia vadregényes hegyláncairól kapta nevét a hobarti Du Cane, amely május 20-án jelenteti meg bemutatkozó nagylemezét Veil of the Abyss címmel. A névadó tájegység kettőssége – a szépség és a brutális zordság – köszön vissza a trió hangzásában is: a progresszív metal alapjait sludge, post-metal és thrash elemekkel sűrítik. Olyan hatásokat emlegetnek, mint a Mastodon, az Opeth vagy a The Ocean, ami a gyakorlatban monumentális riffelést és moziszerűen építkező dalstruktúrákat jelent.

A Ben Ridgers (ének/gitár), Jason Morice (gitár) és Joshua Bowling (dob) alkotta hármas már két ízelítőt is közzétett a hét tételből álló anyagról. Míg a Glass Crown egy direktebb, súlyosabb darab, addig a címadó Veil of the Abyss II a zenekar sötétebb, atmoszférikusabb oldalát domborítja ki. A felvételek során a csapat bevallottan a fizikai súlyt és a magával ragadó mélységet kereste, aminek eredménye egy olyan nyers, mégis kísérletező hangfolyam lett, amely a leghosszabb szerzeményben, a több mint hatperces Lawless Order-ben csúcsosodik ki.

Két világ közt címmel tette közzé legújabb dalát a modern metalos hazai Everflash. Ez a harmadik olyan szerzemény, amely már a legfrissebb felállásban, Várhalmi György énekessel készült, egyúttal a csapat formálódó nagylemezének következő építőköve is. A dal a veszteség és az útkeresés lélektani folyamatait boncolgatja, azt a sajátos szabadságfokot megcélozva, amely paradox módon a teljes széthullás után, az abszolút mélyponton válik elérhetővé az ember számára.

A stúdiómunkálatok során a mastering feladatait ezúttal is Farkas László hangmérnökre bízták, biztosítva a modern műfaji követelményeknek megfelelő, dörrenő megszólalást. A dalhoz készült vizuális körítés házon belül maradt: a videoklipet Varga Rókus, a zenekar dobosa álmodta meg, aki operatőrként, rendezőként és vágóként is jegyzi a produkciót. A vizuális koncepció érdekessége, hogy a zenekar kétféle változatban, egy színes és egy fekete-fehér verzióban is feltöltötte a végeredményt a videómegosztókra, mintha csak a címben szereplő kettősséget kívánnák ezzel is hangsúlyozni. Az Everflash élőben május 22-én, az Instant színpadán mutatja be az újdonságokat a Nova Prospect és a Your Last Steps társaságában.

A német Daniel Uersfeld zenei víziója egy sűrű, kozmikus black metal projektben öltött testet, amely a műfajra jellemző sebességet és kíméletlenséget filmes hatású szintetizátorfutamokkal ellensúlyozza. A Celestial Deconstruction 2024-ben vált teljessé, amikor a luxemburgi Philip Breuer csatlakozott vokalistaként és szövegíróként, hogy hangot adjon a nagyszabású zenei vázlatoknak. Az együttműködés gyümölcse a Vendetta Records gondozásában megjelenő Transcosmic Spillover lett, amelynek felvételei és utómunkálatai a Tidalwave Studio, valamint a két zenész saját műhelyei között oszlottak meg.

Az album lírai koncepciója egyfajta intellektuális és disztópikus svédasztal: egyszerre tiszteleg Stanislaw Lem és Arthur C. Clarke sci-fi klasszikusai előtt, miközben Nietzsche, Schopenhauer és Seneca filozófiai mélységeit kutatja. A dalok a „Vanitas” fogalma köré csoportosulnak, éles kritikával illetve az emberi gőgöt, a technológiai vakhitet és a fasizmus felé hajló ösztönöket. A Misanthropic Art által jegyzett borító hűen tükrözi ezt az eszmeiséget, egy parazita technológiai istenséget ábrázolva, amely éppen akkor avatkozik be, amikor az emberiség kétségbeesetten nyúl a végső ismeretlen felé. Az album logója sem véletlen: a zenekar nevének kezdőbetűi egy fekete lyuk eseményhorizontját és akkréciós korongját formázzák meg, utalva arra a gravitációs sötétségre, ahonnan nincs visszatérés. A kiadvány már teljes egészében meghallgatható.

Június 26-án az Eclipse Records gondozásában érkezik a svéd Outshine legújabb nagylemeze, a Truthsayer. A formáció a „dark alternative metal” gyűjtőfogalom alatt mozog, ami a gyakorlatban gazdag gitármunkát, kísérteties billentyűs futamokat és Jimmy Boman mély tónusú, hipnotikus énekét jelenti. Az album a Studio Meltdown falai között nyerte el végső formáját, ahol a produceri és hangmérnöki feladatokat maga az énekes, valamint a Manimal soraiból ismert Kenny Boufadene látta el.

A kilenc tételes korong tematikája láthatóan a belső üresség és a társadalmi feszültségek körül forog, amit olyan dalcímek jeleznek, mint az Emptiness Inside, az I Am Darkness vagy a két részre osztott World Ending Fascists. A zenekar stílusa a gótikus rock borúját ötvözi a modern metal dinamikájával. A megjelenést megelőzően az Enough és a You Are Not Alone dalokhoz már videoklip is készült, amelyek jól szemléltetik a svédek rideg, mégis érzelmes zenei világát.

Indiana szívéből jelentkezik az amerikai hard rock újabb reménysége, a Sakoya, mivel az Adventure Cat Records segítségével közszemlére tette Some Things Never Change című kislemezét. A formációt Alex Nauth énekes vezeti, a ritmusszekciót pedig két katonaviselt zenész, Josh Randolph és Mike Dobbs alkotja. Zenéjük a 2000-es évek rádióbarát rock és metal hangzását ötvözi a modern produkciós elvárásokkal, ami nem meglepő, hiszen a dalcsokron olyan szakemberek bábáskodtak, mint Zach Jones (Fever 333), Andrew Baylis (Sleeping With Sirens) vagy Jonathan Dolese (Cane Hill).

A friss szerzemény a világ végtelenül ismétlődő, kimerítő ciklusait – a konfliktusokat, a megosztottságot és a lassú összeomlást – tematizálja, miközben a mindennapi élet rezignáltan zajlik tovább. A szövegvilág azt a feszültséget ragadja meg, amikor az egyén tisztában van a rendszer hibáival, mégis tehetetlennek érzi magát a generációk óta vívott, azonos csatákban. A több mint hatperces játékidő szokatlanul nagyívű egy ilyen típusú daltól, de a Kris Crummett által maszterelt végeredmény igyekszik kitölteni a teret monumentális refrénekkel és agresszívabb kiállásokkal.