Szerző: LawrenceLiveVids

Imminence: Budapesten is teltházas, nagyszínpadra költözött a svéd metalcore csapat koncertje

Nagyjából egy hónappal a meghirdetett időpont előtt elfogyott az összes jegy az Imminence budapesti koncertjére, de szerencsére végül mégsem marad le senki a svéd metalcore csapat idei fellépéséről. A Blue helyett ugyanis a nagyobb Red Stage-en lépnek fel október 29-én a Barba Negrában, bemutatva a Black albumot, a szintén svéd Aviana és az Allt bemutatkozása után. 

Az Imminence kétség nélkül az elmúlt évek kiemelkedő zenekara, mely Svédországból indulva egy bő évtized alatt jutott el odáig, hogy önálló turnéra indulhasson az Egyesült Államokban, Európában pedig rendre teltházas koncerteket adnak. Legutóbbi, The Black című nagylemezük a közönség mellett a szaksajtó egyöntetű elismerését is kivívta, és a tavaszi megjelenés óta is időről időre felhívják magukra a figyelmet. Augusztusban például a címadó dal vonósnégyessel és zongorával kiegészült átdolgozását adták elő az Ystadi Színház nagytermében, a helyszínhez illő öltözetben és kiállással, egyszerre felemelő és megrázó hallgatnivalót kínálva:  

Imminence - The Black (Live at Ystads Teater)

Nem sokkal korábban a Death By A Thousand Cuts videóját tették közzé a Holding Absence énekesét, Lucas Woodlandet bevonva, két hete pedig a Continuumhoz érkezett új videó, Niklas Carlsson (Orbit Culture) szereplésével:

Imminence - Continuum (Feat. Niklas Karlsson)

A Svédország déli partvidékéről indult Imminence rendkívül tudatosan, hangos és határozott lépésekkel írja be saját történetét az összetett, és súlyos zenét szállító együttesek nagykönyvébe. A korszakra jellemző előadókhoz hasonlóan bátran nyúl különböző zenei műfajok megoldásaihoz, de az érzelmek megjelenítése mellett egy pillanatra sem engedi el a gyomorszorító, súlyos riffeket és a komor alaphangulatot.

A Black albumot nem kevesebb mint 5 kislemez kiadása előzte meg, igencsak emelve a csapat ismertségét és az érdeklődést az album iránt, amely a korábbiaknál is sötétebb és összetettebb hangzást ért el. „Talán most kerülünk a legközelebb ahhoz, hogy egy cím nélküli, azaz a zenekar neve alatt megjelenő albumot hozzunk létre, mert úgy gondolom, hogy ez a lemez tényleg megmutatja azt, hogy mi is az Imminence lényege – mondta el Eddie Berg énekes. – A dalokban a teljes eddigi történetünk megjelenik, ahogy a skandináviai gyökereink is ott vannak. E lemez mögött áll a legerősebb koncepció eddig, szövegeiben pedig a korábbiakhoz hasonlóan a mentális egészség és a depresszió témája van középpontban. Ugyanakkor azt érzem, hogy ez az anyag már tényleg semmit nem tart már vissza: dühösebb minden korábbinál, elszabadult és kétségbe esett, ömlik belőle a félelem és a sötétség. Sokszor olyan témákhoz, megoldásokhoz nyúlunk, amik számunkra is ismeretlenek voltak, és ránk tett hatásaik is azok, és így aztán tényleg hitelesen hozzuk létre a fény és a sötétség kontrasztos váltakozását a hallgatás a során.”

A komoly közönségérdeklődés nem csak egy üres közhely az Imminence esetében: a csapat legelső, pár állomásos amerikai turnéja 48 óra óra teltházas lett, és a koncerteket nagyobb helyszínre kellett átmozgatni… éppen úgy, ahogy ez most a budapesti fellépéssel is történt, bár itt szerencsére csak a helyszínen belül kellett nagyobb színpadra váltani: a Blue helyett így a Red Stage-en játszanak majd a Barba Negrában.

Az október 29-ei estén bemutatkozik a Göteborgból indult Aviana is, akik saját állításuk szerint nu metal elemeket kevernek progmetalos megoldásokkal, de a frissen megjelent Delirium nóta hajletevős klipjétől nekünk nem biztos, hogy ez lesz az első, ami beugrik:  

AVIANA - DELIRIUM (OFFICIAL VIDEO)

Az este egy harmadik svéd csapat, a progresszív metalcore-t játszó Allt fellépésével indul, ők jövőre önálló koncerten is megmutatják majd magukat. A Red Stage-re áthelyezett koncertre jegyek kaphatók!

A CONCERTO Music bemutatja: The Black Tour 2024
2024. október 29., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Imminence, Aviana, Allt koncertek
Belépő: 9.500 Ft, balkonjegyek 12.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/285485617695624/

Freedom Call – a vidám metálosok november végén újra Budapesten

Az idén 25 éves német power metal együttes, akik az idén májusban megjelent Silver Romance című lemezükkel turnéznak, november 29-én visszatérnek hozzánk és az Analog Music Hall színpadán lépnek majd fel a glam metalt játszó Night Laser társaságában.

FREEDOM CALL - High Above (Official Music Video)

Az új lemez kapcsán a gitáros Chris Bay a következőket mondta el: „Az ezüstöt, mint nemesfémet olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, mint a tisztaság, a szabadság és a könnyedség szimbóluma. Azt is mondják róla, hogy erősíti az önbizalmat és a képzelőerőt. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek a Freedom Callhoz is illenek, és amelyeket mind zeneileg, mind szövegileg beépítettünk az új anyagunkba.”

FREEDOM CALL - Hero on Video (official)

Az estét majd a hamburgi glam metal banda, a Night Laser nyitja majd, akinek a Call Me What You Want című nagylemeze május 24-én jelent meg. Az együttes az első albumát 2014-ben adta ki, így a banda már bő tízéves múltra tekinthet vissza összesen négy albummal.

Night Laser - Way To The Thrill (Official Music Video)

a Livesounds bemutatja: Silver Romantic Metal Nights
2024. november 29., péntek 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Freedom Call, Night Laser koncertek
Belépő: elővételben 8.990 Ft, a koncert napján 9.990 Ft Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

https://www.facebook.com/events/958294555964959

Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben

Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen. Az Opeth egykori dobosa, Martin Lopez által alapított svéd progresszív metal zenekar erőteljes és dallamos megoldásaival komoly népszerűségre tett szert az elmúlt másfél évtizedben, most pedig friss dalokat és két nagyszerű vendégzenekart is hoznak nekünk: a Dürer Kertben a kanadai Trope és a finn Oddland is játszik majd.

Bár a történet már a 2000-es évek közepén elindult, de csak 2010 tavaszán jelentették be a Soen megalakulását. Az első felállásban találtuk az egykori Opeth dobos Martin Lopezt, a Testament és a Sadist bőgősét, Steve Di Giorgio-t, Joel Ekelof énekest és Kim Platbarzdis gitárost. Fraccion című első daluk az év őszén jelent meg, és már akkor is hűen tükrözte Lopez elképzelését a Soen zenéjéről: “dallamos, nehéz és tekervényes”.

Az alapítók közül máig a zenekarban alkotó Lopez és Ekelof személye garancia arra, hogy a csapat egy percre sem hagyott fel a felfedezés és az önelemzés, társadalomrajz izgalmas tevékenységével. Albumról albumra képesek voltak újabb árnyalattal formálni a zenéjük arcélét.

A Soen legutóbbi, 2023-as albuma a Memorial, ami jól csatornázza zenébe a jelen társadalmának betegségeit, és a feszes, súlyos és agresszív zeneiség mellett továbbra is felfedezhető benne a Soenre jellemző agilis, progresszív és gyönyörködtető hangszín.

SOEN - Incendiary (Official Video)

A turnén érkezik a kanadai Trope, amely alternatív rockzenéjét progresszív megoldásokkal teszi egyedivé. A Diana Studenberg énekes és egy gitáros – producer, Moonhead közreműködésével dolgozó formáció pár éve a Pineapple Thief oldalán ismertette meg Európával az első, Eleutheromania lemez dalait, de később a Symphony X és Kings X oldalán is megmutathatták magukat. Új lemezük, a Dyad most tavasszal jelent meg.

Trope - Pareidolia (Official Video)

A turné másik vendége, a finn Oddland előremutató, agresszív tónust, nagyívű dallamokat és hatalmas dinamikát olvaszt össze zenéjében. Első lemezük, a Treachery Of Senses még 2012-ben jelent meg, és lépésről lépésre építette magát a finn folk / doom / death metal színtéren. Harmadik lemezük, a Vermillion 2022-ben érkezett, melyről a Feed The Void itt hallható:

Oddland - Feed The Void (official video)

A három zenekar október 26-án, a Dürer Kertben játszik Budapesten. Jegyek még kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Memorial Tour 2024
2024. október 26., szombat 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Soen, Trope, Oddland
koncertek
Belépő: elővételben 9900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/3668642676714419

Within Temptation – egy hét múlva újra Budapesten!

Október 18-án visszatér Budapestre a legendás holland együttes, akik ezúttal a Barba Negra Red Stage deszkáira hozzák el az új és régi slágereiket a tavaly megjelent Bleed Out című nagylemezük turnéjával. A Sharon den Adel énekesnő vezette banda nálunk legutóbb 2018 decemberében játszott a Tüske Csarnokban.

A mostani, október 4-én indult turnén velük tart még két metalcore csapat, melyek közül az egyik az ukrán BLIND8 és másik a német Annisokay. Előbbivel nyár végén jelent meg közös daluk, mely a Labyrinth címet viseli.

BLIND8 feat. Within Temptation - Labyrinth (Official lyric video)

Az Annisokay pedig 2021-ben vállalt vendégszereplést az emlékezetes virtuális koncertjük, az Aftermath kapcsán, így adták ki a Shed My Skin c. dalukat.

Within Temptation - Shed My Skin (feat. Annisokay) - Official Music Video

A turnén még velük tart a szintén ukrán Alex Yarmak, akivel közös daluk idén tavasszal jelent meg. Ennek a klipjét Sharonnal közösen a lebombázott Kijevben fogatták.

Within Temptation - A Fool’s Parade feat. Alex Yarmak (Official Music Video)

Mivel a turnén fellépő többi előadóval megvan a közös pont zeneileg, így akár többszörös vendégszereplésekre is számíthatunk az este folyamán….

A koncertre normál állójegyek korlátozott számban még kaphatók; a balkonjegyek már elfogytak, de a zenekari kiegészítő VIP jegyek még elérhetők.

A Concerto Music bemutatja: Bleed Out 2024 Tour
2024. október 18., péntek
Budapest, Barba Negra
Within Temptation, Annisokay, BLIND8 koncertek
Belépő: normál elővételben 15.900 Ft, a koncert napján 17.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1032373188109537/

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat

Szeptemberben megjelent, Distortion című nagylemezével érkezik október 19-én Budapestre a Future Palace. A berlini együttes ezúttal egy másik feltörekvő német metalcore csapat, az Our Promise, és egy párizsi, komor, de dallamos electro-rock négyes, a Revnoir társaságában lép majd fel az Analog Music Hallban.

Az egyre komplikáltabb, és a többség számára egyre reménytelenebb jövőképet mutató világban növekvő keletje van azoknak a zenekaroknak, amelyek képesek ezt a feszültséget képekbe és hangokba önteni. A Future Palace színes, vibráló, de sokszor mégis rémálom-szerű, túlstimulált világa pont erre képes, és nagyjából ezt a feszítő kettősséget ábrázolja szeptemberben megjelent új lemezük borítója is: egy színes, fluid háttér elé került be a komor albumcím: Distortion, azaz torzítás. Sok-sok videójuk közül a Decarabia a legfrissebb:

FUTURE PALACE - Decarabia (OFFICIAL VIDEO)

A Maria Lessing, Manuel Kohlert és Johannes Frenzel alkotta csapat 2020-as indulása óta sokat mesél dalaiban a mindennapi életet megnehezítő mentális zavarokról, és az önmaguk felfedezése révén folytatott megküzdési stratégiájukról, amiben e dalok elkészítése, majd a továbblépés is egy fontos mérföldkő… bár a küzdelem sajnos nem ér véget.  

FUTURE PALACE - Dreamstate (OFFICIAL VIDEO)

A berlini hármas nagyot futott a tavalyi évben: a Run című előző album bemutató turnéja volt az első headliner körük a kontinensen, és nem sikerült rosszul. Így idén 13 országban adnak majd 25 koncertet, sok olyan városba is visszatérve, ahol legutóbb megtöltötték a helyszínnek kijelölt klubot. Az érzelmektől nem félő, de lendületes és profán dalaik élőben is hatásosak, és egyre több hallgatót ragadnak meg, amiben persze az is segít, hogy felléptek a nyáron a Wackenen, a Novarockon vagy a Graspopon is. 

A turnén érkező, 2020-an indult Our Promise tagjai különböző zenei irányból, már tapasztalt zenészként álltak össze, hogy közösen, független előadóként, DIY módon építkezzenek tovább. A kemény zenei alapokra a két vokalista hardcore, pop punk és metalcore jegyeket hordozó orgáummal énekel, legfrissebb daluk a Decode:

OUR PROMISE - Decode (Official Video)

A turnén bemutatkozó Revnoir pedig a franciaországi színteret képviseli majd. A Párizsból indult, nemzetközi hátterű négyes rock, metal és dark electro elemeket kombinál komor, elvont, de dallamos zenéjében, amely dalról dalra új oldalát mutatja.

REVNOIR - The Pact (Official Music Video)

A három csapat október 19-én érkezik az Analog Music Hallba, jegyek még kaphatók!

A Concerto Music bemutatja:
2024. október 19., szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Future Palace, Our Promise, Revnoir koncertek
Belépő: normál elővételben 7.900 Ft, a koncert napján 8.900 Ft.
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1457447598209680/

Septicflesh, Equilibrium – Októberben közös koncert az Analogban

Végre teljes hosszúságú koncerten is bemutatja Budapesten Modern Primitive című nagylemezét a Septicflesh. Október 24-én a feltörekvő német csapat, az Equilibrium is fellép majd az Analog Music Hallban, az Oceans és a Scar of the Sun tárasaságában. 

A Septicflesh már a ’90-es évek eleje óta működik: az alapító Spyridon Antoniou (avagy Seth Siro Anton) énekes-bőgős, Christos Antoniou gitáros és Sotirios Vagenas (Sotiris Anunnaki V.) gitáros-énekes első kiadványa még 1991-ben, a debütalbum pedig 1994-ben jelent meg. A monumentális, szimfonikus hangzás először 1997-ben, egy női szopránó bevonásával jelent meg a dalokban. A csapat növekvő népszerűsége ellenére a 2000-es évek első felében feloszlott, de 2008-ban ismét összeálltak, és ekkor már kifejezetten a komolyzenei, szimfonikus elemek és a komplex death metal ötvözésére fókuszáltak, a zeneszerzőként végzett Christos Antoniou koordinálásával, és például a Prágai Filharmonikusok bevonásával. A lemezek produkciós munkálataiban az évek során Fredrik Nordström (At The Gates, In Flames, Opeth), Peter Tägtgren (Hypocrisy, Pain) és Logan Mader (Machine Head) producerek is részt vettek. A 2022-es Modern Primitive album ennek a kiforrott zenekari életútnak egy jól sikerült terméke, ami egyöntetűen pozitív megítélésben részesült a közönség és a zenei sajtó részéről is.

SEPTICFLESH - Neuromancer (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A turnén érkező német Equilibrium több mint két évtized alatt komoly ismertségre tett szert. Folk metal irányból indulva jutottak el a monumentális, szimfonikus elemekkel kiegészített black / death metalhoz. A csapat az elmúlt években több kislemezt adott ki, amelyek közül a Gnosis a legutóbbi.

A kislemez kapcsán a zenekart alapító René Berthiaume elmondta: „Az elmúlt évben sokat dolgoztunk az új dalokon, amelyek közül a Gnosis az első, amit megmutatunk a világnak. A dalszerzés időszaka komoly kihívást jelentett, hiszen ki kellett válogatni azokat az összetevőket, amiket a jövőben szeretnénk meghatározóvá tenni a zenénkben. Úgy gondolom, hogy az új dalok minden korábbinál organikusabb, földközeli, érzelmes és epikus hangvétellel bírnak. Maga a Gnosis azt a káoszt írja le, ami sokszor megelőzi a meghatározó változásokat, átalakulásokat hozó időket, amik aztán az új kezdet reményét, megvilágosodást hozhatnak el. Egy kiváló dal a pályafutásunk új fejezetének megnyitásához!

EQUILIBRIUM - Gnosis (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A turné harmadik csapata egy német nu-death / deathcore erőmű, az Oceans lesz. A bandának Happy című harmadik nagylemeze szeptember 27-én jelent meg, amit most élőben is bemutatnak hazai rajongóiknak. A 11 új dal a zenekar minden korábbinál dühösebb arcát mutatja, így reagálva a válságról válságra bukdácsoló világ kihívásaira. A csapat hangosan kiáll a közösségi média óriások társadalomra gyakorolt befolyása ellen, és felszólal a mentális egészség fontossága mellett.

OCEANS - HAPPY (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A nyitózenekar a headlinerhez hasonlóan Görögországból érkezik: a Scar Of The Sun modern metal dalokat szállít, legutóbbi lemezük a 2021-es Inertia. A négy csapat koncertjére október 24-én kerül sor az Analog Music Hallban, jegyek még kaphatók.

A Livesounds bemutatja: Modern Primitive European Tour 2024:

2024. október 24., csütörtök 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Septicflesh, Equilibrium, Oceans, Scar of the Sun koncertek
Belépő: szeptember 1-ig 9.900 Ft, utána 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek: https://tixa.hu/Septicflesh-Equilibrium-AMH-2024

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/2384395185081442

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice

Október 10-én végre saját turnéval tér vissza Budapestre a német rockzenei szcéna lendületes és
feltörekvő képviselője, a Blackout Problems. A müncheniek egy nem kevésbé különleges anime-
hyperpop-metal duó, a Lake Malice társaságában játszanak majd a Dürer Kertben, ahová egy közös
dallal is készülnek.

A 2012-ben indult müncheni zenekar, a Blackout Problems mára képes volt egyedi zenei világot kialakítani alternatív, elektro rock és post-hardcore elemek felhasználásával. A csapat eredetileg egy jóval egyszerűbb rock hangzással indult, de aztán a srácok inkább a kísérletezős irányt választották, punk, elektronikus és popzenei elemekkel, a szövegekben pedig társadalmilag fontos, aktuális témákkal, mint például az egyén és a közösségek nehézségei a hétköznapokban, vagy a természeti környezetünkkel kapcsolatos kihívások.

BLACKOUT PROBLEMS - DRIVEBY (Official Video)

A csapat a 2021-es Dark album dallamos, jól énekelhető rock dalaival vált szélesebb körben ismertté. Ebben nem csak a DIY szellemiségű, a lemezeit sokáig saját gondozásban (a Munich Warehouse-nál)
kiadó hozzáállásuk segítette őket, hanem az elsöprő lendületű koncertjeik is. A mostani turnén Riot
című, februárban megjelent lemezüket mutatják majd be, amely sajátos módon, egy egyetlen
kisfilmmé összegyúrt klip formájában is megjelent.

BLACKOUT PROBLEMS - RIOT MOVIE (OFFICIAL)

A nagylemezt követően, idén szeptemberben megjelent új projektjük is jól illeszkedik abba az átgondolt, DIY szellemiségű alkotómunkába, ami a Blackout Problems-re jellemző. Ezúttal az aktuális turné vendégzenekarával, a brightoni Lake Malice-szel készítettek egy közös dalt: a Quicker Than Death megtartja a németekre jellemző érzelmes, tartalmas mondanivalót, de zeneiségében a korábbiaknál is pörgősebb, energikus elektro-rock nótát hoztak össze. A két csapat közösen vett részt a dal produceri feladataiban, a hangmérnöki munkát pedig az Enter Shikariból ismert Rue Reynolds végezte el.

Lake Malice x Blackout Problems - Quicker Than Death (Official Visualiser)

A Lake Malice persze önmagában is nem mindennapi élményt kínál. Az Alice Guala és Blake Cornwall által alapított angol formáció a japán animék kép világába öltözve ötvöz hyperpop és metal elemeket. Az elmúlt év egyik legnagyobb áttöréseként ismerték el őket a szigetországban, bemutatkozhattak már az Enter Shikari vagy a Skindred előtt is. A Post Genesis című debütáló EP idén jelent meg, rajta a Mitsuko című dallal.

Lake Malice - Mitsuko (Official Music Video)


A közös dalt a két csapat természetesen élőben, közösen is előadja majd, Budapesten október 10-én, a Dürer Kertben. Jegyek még kaphatók

a Concerto Music bemutatja: Riot Tour
2024. október 10., csütörtök 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Blackout Problems, Lake Malice koncertek
Belépő: elővételben 7.900 Ft, a koncert napján 8.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/381621354726233/

DARK FUNERAL: 8 év után headliner eu turnéval tér vissza a svéd black metal csapat

8 hosszú éve nem volt Dark Funeral turné, így éppen ideje volt, hogy a svéd black metal gépezet egy tisztességes headliner körúttal és impozáns vendégekkel térjen vissza. Mindemellett a zenekar idén éppen 30 éves, tehát a soron következő LET THE DEVIL IN EUROPEAN WINTER TOUR 2025 vázát az elmúlt 30 év munkássága, annak színe java adja majd jubileumi, „besztof” hangulatban.

DARK FUNERAL - Nightfall (OFFICIAL VIDEO)

A Dark Funeral előtt közvetlenül az olasz szimfonikus death metal művészeket tömörítő Fleshgod Apocalypse kap majd színpadot. A zenekar hatodik nagylemeze, az Opera augusztus 23-án jelent meg a Nuclear Blast gondozásában, melyről az I Can Never Die klipes dal itt hallható / látható:

FLESHGOD APOCALYPSE - I Can Never Die (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A KATAKLYSM négyötödét felsorakoztató szimfonikus death metal EX DEO a Római Birodalom történetét és dicsőségét eleveníti meg, igazi történelmi utazásra hív, hamarosan pedig új EP-vej jelentkezik, a „Year OfThe Four Emperors“  2025 februárjában jelenik majd meg. A csapat 2017 óta nem turnézott, így a rajongóknak külön öröm, hogy ismét Budapestre érkezik.

EX DEO - Imperator (Official Video) | Napalm Records

Az esték nyitányáról a francia melodic deathcore újonc, a Kami No Ikari gondoskodik majd, melynek során debüt lemeze, a „See You In Hell (Jigoku de aimashou)” lesz hallható. Shadow of Intent, Fit For An Autopsy és  Lorna Shore rajongóknak kötelező!

KAMI NO IKARI - Inside You (OFFICIAL VIDEO) | darkTunes Music Group

A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a DECIBEL TOURING bemutatja:
DARK FUNERAL
+ FLESHGOD APOCALYPSE
+ EX DEO
+ KAMI NO IKARI

2025.01.18.
Barba Negra Blue Stage
Kapunyitás: 17:30

❒ JEGYEK:
https://jegy.rock1.hu/dark-funeral_20250118

❒ ESEMÉNY:
https://www.facebook.com/events/508838435102537

Dream Theater: vinylen adja ki újra életművét az ősszel Budapesten játszó progmetal zenekar

7 vinyl lemezes box set kiadásával indítja a 40 éves jubileumi ünneplést a Dream Theater, mely hamarosan Budapesten is koncertezik. A Dream Theater Vol. 1 című gyűjtemény a zenekar ’90-es években megjelent lemezeit tartalmazza, vagyis a sokak által keresett Images And Words, Awake, Falling Into Infinity, és Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory-t is vinyl formában. A gyűjteményes darab egy vadiúj borítót is kapott, Hugh Syme tervezésében. 

Ráadásul ez a 2500 példányban elérhető kiadvány csak az első a műfajteremtő progresszív metal zenekar ünnepi kiadványai között, hiszen jövőre az életmű további részeit is kiadják egy második és harmadik csomagban. Előrendelést itt adhatunk le a szeptember 27-én megjelenő lemezekre.

A Mike Portnoy-jal ismét kiegészült, Grammy-díjas Dream Theater emellett javában készíti az új, tizenhatodik nagylemezt is: a felvételek már lezárultak, és a keverés is talán lassan a végéhez közeledik. Emellett turnéra is indulnak az ősszel: alig egy hónap múlva, Londonban kezdik a fellépéseket, látványos és slágerekben gazdag műsort ígérve. Magyarországra november 1-én érkeznek, és a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel; a budapesti koncertre a kiemelt ülőhelyek már elfogytak, de néhány kiemelt álló-, illetve normál álló- és ülőjegyek még elérhetők.

A CONCERTO Music bemutatja: An Evening With DREAM THEATER | 40th Anniversary Tour
2024. november 1., péntek 18 óra
Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: ülőjegyek 17.900 – 28.900 Ft, állójegyek 24.900 Ft, kiemelt álló 28.900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában.

https://www.facebook.com/events/902352744972154

Ludányi László – emlékkoncert szombaton egy jászberényi gitáros tiszteletére

Szeptember 28-án a jászberényi Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Házában helyi zenészek megemlékeznek egy, több zenekarban is részt vevő, 2022 szeptember 17-én elhunyt gitárosról.

„Lacika” legismertebb munkássága az 1987-ben alakult jászberényi Krízis nevű metal együtteshez köthető, akik az első koncertjüket még 1989-ben, Nagykátán adták. Továbbá játszott még a Pacemakers cover bandában is, illetve az egyik helyi kocsmában rezidens fellépő volt a Rock a Drog nevezetű, szintén feldolgozásokat előadó formációval is. Ezek mellett még a Premier Plan és a hatvani Sanyiék nevezetű alternatív rockot játszó bandákban is pengetett.

Az estén olyan helyi együttesek teszik tiszteletüket, amelyeknek „Lacika” tagja volt, továbbá még más helyi bandák vezetik fel az estét mint a Dynamo és a Trykolor. A rendezvényen várható az életéről szóló dokumentumfilm vetítése is.

Jegyek a helyszínen: 2500 Ft.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/505251742202298