Címke: CROWNSHIFT

Beyond The Black: a Crownshift társaságában érkeznek Budapestre januárban

Jövő január 22-én újra Budapesten, a Barba Negra Blue Stage-en játszik a német szimfonikus power metal csapat, a Beyond The Black. Őket kíséri finn zenészekből álló, dallamos power metalt játszó csapat, a Crownshift.

BEYOND THE BLACK - Is There Anybody Out There ? (Live in Oberhausen)

A Beyond The Black már ötödik alkalommal teszi tiszteletét az országunkban. Játszották itt már az Epica és a Within Temptation előzenekaraként, és az Amaranthe-tal közös headliner turnéval is jártak már itt. Első önálló koncertjüket szintén a Barba Negra kék színpadán adták, 2024 áprilisában. Német négyes jelenleg az új albumán dolgozik, amit az év vége felé kézhez is vehetünk. Legutóbbi albumuk 2023 januárjában került kiadásra, szimplán Beyond The Black címmel.

CROWNSHIFT - My Prison (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Az estét a finn Crownshift nyitja. 2022-ben alakultak és az ő tagságukat a Children of the Bodom, Finntroll, Wintersun és ex-Nightwish zenészei alkotják. Saját magukról elnevezett debütáló lemezük tavaly májusban jelent meg. Nem először járnak nálunk, hiszen tavaly a FEZENen, majd idén márciusban Dirkschneider előzenekaraként zenéltek itt.

A CONCERTO Music bemutatja: Rising High Tour 2026
BEYOND THE BLACK
special guest: Crownshift

2026. január 22., csütörtök 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage

Jegyek: https://jegy.rock1.hu/beyond-the-black_20260122

Jegyárak: early bird jegyek 7.900 Ft (elfogyott), elővételben 8.900 Ft, 26.jan.1-től 9.900 Ft

https://www.facebook.com/events/1017174640132152

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!

Hamarosan Budapestre érkezik a Dirkschneider zenekar Balls To The Wall 40 című turnéja, aminek keretében Udo Dirkschneider saját zenekarával, köztük Peter Baltes-zel adja majd elő élőben legendás Accept nagylemez összes dalát. A Crownshift és az All For Metal fellépésével kezdődő program a nagyfokú érdeklődésnek köszönhetően a minap a Barba Negra nagyobbik színpadára, a Red Stage-re került át.

A turné mellett Udo az 1983-as Balls To The Wall különleges újrakiadásával is készült a jubileumra: a rock- és metalvilág számos neves előadóját hívta meg, hogy velük közösen vegye fel a legendás album egy-egy dalát. Így került fel az újraértelmezett lemezre többek között Joakim Brodén (Sabaton), Mille Petrozza (Kreator), Dee Snider (Twisted Sister), Danko Jones, Tim ’Ripper’ Owens (ex-Judas Priest) is egy-egy nóta erejéig. Udo így mesélt a koncepcióról: „Ez az album mérföldkő a karrieremben, ezért különösen fontos volt számomra, hogy a régi dalokat új fényben tüntessem fel anélkül, hogy elveszítenék lényegüket. Minden vendégművész egyéni stílusa sajátos nyomot hagy ezeken a klasszikus dalokon, és az együttműködés által egy új és izgalmas dimenzióba helyeztük őket. Az eredmény egy erőteljes tisztelgés a rajongók előtt, de egyben meghívás az új generáció számára is, hogy ugyanolyan szenvedéllyel fedezzék fel ezeket a dalokat, mint amilyennel én rögzítettem őket annak idején.”

A meghívott énekesek között van Doro Pesch is, aki a videón nemrég megjelent Winter Dreams-ben szerepelt. „Nagyon különleges élmény volt számomra a közös munka Doro Pesch-sel – mondta el Udo. – Rengeteg évet töltöttünk együtt a színtéren, és szinte családias kapcsolat van köztünk. Olyan volt, mint egy régi baráttal való találkozás, és együtt még személyesebbé tettük ezt a számot.” Doro hozzátette: „A Balls To The Wall mindig is az egyik kedvenc albumom volt. Nagyon boldog voltam, hogy Udóval duettben énekelhettem a csodálatos ‘Winter Dreams’-t, és egy fantasztikus videót is forgathattunk hozzá. Hosszú barátság köt minket össze, és mindig különleges vele együtt dolgozni.” A dal klipje a dél-tiroli Reifenstein kastély havas hegyvidéki tájain készült:  

DIRKSCHNEIDER - Winter Dreams (feat. Doro Pesch) (Official Music Video)

A Dirkschneider zenekar – amelyben a korábbi Accept tagok, Udo Dirkschneider (ének) és Peter Baltes (basszusgitár), valamint Sven Dirkschneider dobos (Udo fia), Andrey Smirnov és Fabian „Dee” Dammers gitárosok játszanak  – február végén indul a jubileumi turné európai kiadására, Budapesten március 2-án játszanak. 

A turnén érkezik egy friss finn szupergroup, a Crownshift, a tagok között Nightwish, Wintersun, Norther és Children Of Bodom tagokkal, és fellép az All For Metal is. A nagy érdeklődésre tekintettel a koncert a Barba Negra Red Stage-re került át, így nagyszínpadon, méltó módon ünnepelhetjük az európai heavy metal egyik legnagyobb hatású albumának évfordulóját. Jegyek továbbra is kaphatók, és már Balkon jegyek is elérhetőek a Rock1 hálózatában. Akik már rendelkeznek normál jeggyel a koncertre és szeretnék normál jegyüket Balkon jegyre cserélni, a sikeres Balkon jegyvásárlást követően kérhetik a normál jegy visszatérítését. A normál jegy visszatérítése a jegyet tartalmazó e-mailre válaszolva kérhető.

a Concerto Music bemutatja: Balls To The Wall 40th Anniversary Tour
2025. március 2., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Dirkschneider, Crownshift, All For Metal koncertek
Belépő: 13.900 Ft. Balkon jegyek 16.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/469097908874923

Brothers Of Metaltól Dirkschneiderig: heavy metal koncertek a Concertónál

Kéttucatnyi koncerttel készül ősztől tavaszig a Concerto Music. A progresszív metal legendáktól a finn zene legjobbjain át egészen a metalcore brigádok érkezéséig terjed a kínálat, melyet két igazi heavy metal buli keretez: november 3-án a Brothers Of Metal power metal hordája érkezik, március 2-án pedig a műfaj egyik ősatyja, Udo Dirkschneider ünnepli meg a Balls To The Wall kiadásának 40. évfordulóját. 

A svéd Brothers Of Metal viszonylag későn, 2012-ben lépett be a viking power metal színtérre, és az elmúlt pár évben szédítő sebességgel váltak népszerűvé: a 3 énekessel és 3 gitárossal színpadra álló harci kompánia meggyőzően dörrent oda, és aki egyszer látja őket, biztos emlékszik majd rájuk… ennek is köszönhető, hogy a korábbi előzenekaros fellépések után most saját turnén térnek vissza november 3-án a Barba Negrába, bemutatni a Fimbulvinter nagylemezt.

BROTHERS OF METAL - Fimbulvinter (2024) // Official Music Video // AFM Records

Előttük a Grailknights játszik, és szerencsére nekik sem kell a szomszédba menniük, ha egy kis mókára vágynak: a német heavy metal csapat eredetileg a Csillagközi Grál lovagjaiként indult, majd a ’80-as évek képregényeinek esztétikáját megtartva váltak heavy metal szuperhősökké. Muscle Bound For Glory című, 2022-es lemezükön szerepel a POWAA!! című nóta:  

Grailknights - POWAA!!! (Wacken Open Air 2022) | Official Video

Márciusban aztán a műfaj egy igazi hőse, Udo Dirkschneider jön ismét Budapestre saját, Dirkschneider nevű csapatával, és az egykori Acceptes bőgős, Peter Baltes oldalán áll színpadra. Éppen azzal a nagyszerű zenésszel, aki a Balls To The Wall című műfajteremtő lemez születése idején az Accept tagja volt. A két veterán zenész Sven Dirkschneider dobos, illetve Andrey Smirnov és Fabian „Dee” Dammers gitárosok társaságában áll színpadra a Dirkschneider tagjaként, hogy teljes egészében előadja az Accept legendás nagylemezét, vagyis például a London Leatherboys, Love Child és a Winter Dreams című slágereket is. A hangulatra biztos nem lesz panasz.  

Dirkschneider - Balls to the Wall (Live Graspop 2023)

Ezen az estén, március 2-án egy friss finn szupergroup, a Crownshift is fellép: a Nightwish-t, a Wintersunt, a Norther-t és a Children Of Bodomot is megjárt zenészek mutatják be modern, dallamos és komplex metal dalaikat:  

CROWNSHIFT - A World Beyond Reach (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Szintén ezen az estén tér vissza az All For Metal, akik a svéd Metál Testvérekhez hasonlóan minden fellépésük során igazi látványosságot ígérnek: két táncossal és két énekessel érkeznek, és az erő, az egység és a metal feltétlen szeretete köré építik epikus hangvételű zenéjüket, bemutatva a Gods Of Metal című új nagylemezt: 

ALL FOR METAL - Gods Of Metal (Official Music Video)

És hogy mi minden vár ránk a november és április  között? A Concerto Music weboldalán megtaláljuk az összes koncertet, köztük az Apocalyptica, a Queensryche, Tarja, a Royal Republic, vagy éppen a Dying Fetus és a Fit For An Autopsy fellépését is.

a Concerto Music bemutatja: Fimbulwintour
2024. november 3., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Brothers Of Metal, Grailknights koncertek
Belépő: 7.900 Ft, november 1-től 8.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

a Concerto Music bemutatja: Balls To The Wall 40th Anniversary Tour
2025. március 2., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Dirkschneider, Crownshift, All For Metal koncertek
Belépő: 11.900 Ft, január 1-től 13.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

Crownshift – Hallgasd meg első lemezüket

Első albumát adta ki a finn metal-éra jól ismert zenészeit tömörítő Crownshift. A zenekar tagságát Tommy Tuovinen (MyGrain) énekes, Daniel Freyberg (ex-Children Of Bodom, ex-Bodom After Midnight) gitáros – énekes, Jukka Koskinen (Nightwish, Wintersun) basszusgitáros és Heikki Saari (Finntroll) dobos alkotják. Május 10-én, a Nuclear Blast kiadásában megjelent nyolc dalos debütáló lemezükről a Rule the Show kapott új szöveges videót.

CROWNSHIFT - Rule The Show (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

A teljes lemez itt hallgatható végig.

Crownshift - Official Full Album Stream

Crownshift – My Prison – újabb dal

My Prison címmel tette közzé második dalát a finn metal jól ismert zenészeit tömörítő Crownshift. A csapat tagságát Tommy Tuovinen (MyGrain) énekes, Daniel Freyberg (ex-Children Of Bodom, ex-Bodom After Midnight) gitáros – énekes, Jukka Koskinen (Nightwish, Wintersun) basszusgitáros és Heikki Saari (Finntroll) dobos alkotják. Daluk a Nuclear Blast kiadásában május 10-én megjelenő nyolc dalos debütáló albumuk újabb előzeteseként látott napvilágot.

CROWNSHIFT - My Prison (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Crownshift – Lemezelőzetes

Május 10-én adja ki bemutatkozó albumát a finn metal banda, a Crownshift. A zenekar tagságát Tommy Tuovinen (MyGrain) énekes, Daniel Freyberg (ex-Children Of Bodom, ex-Bodom After Midnight) gitáros – énekes, Jukka Koskinen (Nightwish, Wintersun) basszusgitáros és Heikki Saari (Finntroll) dobos adja. 10 dalos debütáló lemezük a Nuclear Blast kiadásában fog megjelenni, amiről máris itt van két videójuk.

CROWNSHIFT - A World Beyond Reach (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
CROWNSHIFT - If You Dare (OFFICIAL MUSIC VIDEO)