A 2014-ben bemutatkozott svéd Suffer Yourself alakulata nem arra hivatott, hogy megreformálja a funeral doom műfajt, nem is arra, hogy különösebben annak új csillagává váljon, csupán egy nagyon erős kiadványt biztosított annak idején a sötét muzsikák kedvelőinek. Igazán megmaradt a fejemben a 2016-ban megérkezett második albumon látható, ektoplazmát kilélegző rejtélyes alak képe és bizony maga […]
Tovább »
A ma napig emlékszem rá, amikor egy kellemes, hűs estén felfedeztem a Tetragrammacide első kislemezét. Bizony, ez ekkora nyomot hagyott bennem. Bár akik ismerik a Typhonian Wormholes: Indecipherable Anti-Structural Formulæ nevezetű mutáns szörnyet, azok szerintem meg is értik. Sikerült azt megtennie velem, amit eddig csak nagyon kevés lemeznek: letaglózott. Csak néztem magam elé hosszú percekig […]
Tovább »
Megvan az Endless Chaos? Na, a dobos és a gitáros csináltak egy új, még jobb bandát. Maximum Volume Eleven!!! Japán hardcore magasiskola. Ha már nincs szükséged az elmédre, hallgasd meg ezt a cuccot, mert garantáltan leviszi a fejed. Csavard 11-ig, hadd szóljon, ma nem alszol! Én azóta tolom, hogy megjelent, meg is vettem a 7 […]
Tovább »
A norvégokra sose volt jellemző a vérben ázott kecskeszagú bestiális black/death metal. Noha a régi nagyokon látható volt pár Blasphemy póló, meg a Sarcofago is előkerült a lemezjátszókban, de ha lehet ilyet mondani őket a környezetük jobban inspirálta. A Ross Bay Cult rideg sötétsége és a forró latin pokol helyett ott a fagy lett az […]
Tovább »
10-15 évvel ezelőtt komoly reneszánszát élte az okkultizmussal átitatott rockzene, az okkult heavy/doom, a folyamatosan felszínre bukkanó csapatok pedig előszeretettel merítettek egymástól és a hetvenes évekből is. Sok banda jött, győzött, majd eltűnt, kevesen voltak képesek kitartóan megmaradni, valamint a minőséget is ugyanazon a szinten tartani. Sorban ugorhatnak be a nevek: Castle, Blood Ceremony, Jess […]
Tovább »
Ritkán szoktam foglalkozni a különféle kiadványokhoz kapcsolódó kísérő levelekkel, főként, hogy a kiadók többsége az első 5 mondatban ellövi az olyan kifejezéseket és mondatokat, mint a “mindenki által várt, hihetetlen bemutatkozó album, az év metal szenzációja, az eddigi legjobb lemez…”. A hazai Faded Remembrance mellé pakolt igazán terebélyes bemutatkozás azonban a lehető legreálisabban mutatta be […]
Tovább »
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]
Tovább »
Képzeljünk el egy végletekig megosztott társadalmat, melyet vezetőiknek egy jól felépített, kellően primitív propaganda segítségével sikerült megosztania és uralkodni felette. A primitív szó általában pejoratív értelmezésű kifejezés, ám itt a hatékonyságon van a hangsúly. Az „egyszerű népnek” amely a végletekig ki van szipolyozva a napi 10-12 órás műszakokban már nincs energiája arra, hogy kellően megmunkált, […]
Tovább »
Kissé nehéz dolgom volt Ragnarok című kiadvánnyal. Ennek oka pedig leginkább az, hogy a dán énekesnő, Amalie Bruun, ezúttal egy olyan művet készített ami eredendően nem is lemeznek készült. A helyzet viszonylag egyszerű: a Ragnarok a Dán Királyi Színház ugyanezen címen futó előadásának hivatalos aláfestő zenéjének íródott, ám a nagyérdemű számára is elérhetővé tették, mint […]
Tovább »
Hogy kinek mi a jó hangzás, az mindig szubjektív marad, hiszen már csak az anatómiai különbségek miatt is másként halljuk a dolgokat. Én személy szerint a tiszta hangzást kedvelem, de tudom értékelni a karcos, koszos dolgokat is, ha azok érezhetően az atmoszférateremtés szolgálatában állnak. Azt, hogy hol kezdődik el a rossz és indirekt megszólalás, mindenki […]
Tovább »
