Albumkritikák

Jack – Lobotómia (2022)

Amint egyből underground címkével szoktunk említeni valakit a hazai zenei paletta résztvevői közül, akkor rendszeresen előkerül a kiskunhalasi grinderek, a Jack neve is. Innen talán már sejthető, hogy Vatai Levi és bandája sohasem volt rest, hogy tanúbizonyságát tegye hallójárataink folyamatos mételyezésének. Már egészen a korai ’96-os évek óta szinte töretlenül, s mindenféle kompromisszumoktól mentesen zúdítja […]

Tovább »

Eggs Of Gomorrh – Wombspreader (2022)

A gyermekáldásnál nincsen nagyobb ajándék amit ember fia kaphatna az élettől. Az igaz szerelem legédesebb gyümölcse, amit a szerencsés szülők örök életükre tiszta szívből szeretnek, védelmeznek és támogatnak, hozzon bármit is a sors. Azonban mint minden az életben ez sincs ingyen, a szülési fájdalommal szinte semmi sem veheti fel a versenyt. A vér és a […]

Tovább »

Graves For Gods – The Oldest Gods (2022)

Kifejezetten örülök neki és tudom támogatni, amikor egy-egy zenész nem szenteli az életét egyetlen stílusirányzatnak, hanem mer kísérletezni, változtatni és próbálkozni a számtalan lehetőség között, amit maga a fémzene kínál. Mert kínálat az akad bőven, mivel úgy fröcsköhetik az arcunkba a lefogott hangokkal életük minden mozzanatát, ahogy a festő pingál a kifeszített vászonra. Mindig azt […]

Tovább »

Artificial Brain – Artificial Brain (2022)

A sci-fi világa sosem állt túl távol a death metal sokszor egyhangúnak gondolt világától. Vérfürdő, hullák meggyalázása, elhagyatott sírokból kikelő zombik…ezek a témák számtalanszor előbukkannak a szövegekben, borítókon. Volt azonban egy másik, kevésbé népszerű irányvonal is ami talán még jobban elrugaszkodik a földtől. Ezek a bandák nem is igazán sokkolni akartak, hanem kiszakítani minket a […]

Tovább »

Trolldom – Av Gudars Att…(2022)

Az előző rész tartalmából: a Trolldom bemutatkozó lemeze(i) nagy nehezen, majd 15 évvel megírásuk után látták csak meg az undorító napvilágot. Az első 2016-os demo az Av gudablod röd… már adhatott egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár ránk a jövőben. Sötétség és fagy lepte be a bolygót, a végtelen világűr magánya költözött a lelkekbe, […]

Tovább »

Trolldom – I Natens Sken (Genom Hemligheternas Dunkel) (2022)

Egyedül bolyongunk egy sötét erdő közepén, fényszennyezésnek nyoma sincs, egyetlen támpontunk a csillagos égbolt. Valahányszor feltekintünk feleszmélhetünk arra, hogy mennyire molekulányik vagyunk az univerzumban. A bolygó ahol élünk egy alig látható porszem egy félreeső csillagrendszer félreeső pontján. Ha tényleg belegondol egy kicsit az egyszerű ember, hogy mennyire nem számít, átértékelheti fontossági sorrendjét. Minden probléma amivel […]

Tovább »

Organ Trail – Appetite For Dissection (2022)

A 2013-ban alakult Organ Trail tagjai rajonganak a horror filmekért és minden egyéb olyan dologért ami ezekhez kapcsolódik. Eleve már a nevük árulkodó lehet, ugyanis egy régi zombis játék után nevezték el magukat. Mindezek tetejében őrülten pusztító deathgrind-ot játszanak. Aki csak egy picikét jártas ebben a világban annak csakis egy banda juthat eszébe ha ezeket […]

Tovább »

Häxenzijrkell – Urgrund (2022)

Akármennyire is próbálkozok, töröm a fejem de nem tudok a német black metal-nak arcot adni. A germánokra jellemző szikár, nyers, erőszakos riffek hol jelentkeznek, hol nem, ez egy olyan entitás amelyik folyton változtatja az alakját és kiszámíthatatlan. Majdhogynem mindegyik országnak megvan a saját stílusa amit egy idő után felismer a bejáratott fülű feketeségre szomjazó hallgató. […]

Tovább »

Opera Diabolicus – Death on a Pale Horse (2021)

A svéd nemzetiségű Opera Diabolicust két (egykori) Snowy Shaw-zenész, David Grimoire gitáros, billentyűs és Adrian de Crow bőgős hívta életre még 2006-ban, mint egyfajta mellékprojektet. 2012-ben kiadták első nagylemezüket †1614 címmel, olyan neves vendégekkel, mint Mats Levén (Denner’s Inferno, Aeonsgate, Krux, Ludor, Vandenberg, ex-Candlemass, ex-At Vance, ex-Adagio, ex-Malmsteen, ex-Sabbtail, stb.), Niklas Isfeldt (Dream Evil, Pure […]

Tovább »

Everflow – Élni kell (2022)

Mi jut eszetekbe először, ha meghalljátok/meglátjátok az Everflow szót? Ha proggerek vagytok, akkor gyanítom, hogy a Psychotic Waltz mesteri második nagylemeze, az Into the Everflow. Ha otthonosan mozogtok a hazai rock/metal underground muzsikák világában, akkor pedig valószínűleg a szegedi Everflow. A csapat 1994-ben alakult és mondhatni tipikus magyar „sikersztori” az övék. Számos, kritikusok által is […]

Tovább »