A Kolpot nem könnyű megszólítani publikus felszínen. Egyszerűen azért, mert Knot nem egy kimondottan közlékeny típus, ha magáról vagy a bandáról kell beszélni. Ezt a „legyen a zene maga a fókuszban” szemléletet mindig sokra becsültem, irigyeltem. Igyekeztem tehát olyan kérdéseket feltenni, vagy legalább is azokat úgy megfogalmazni, hogy ne tűnjek tolakodónak. Hosszú idő telt el […]
Tovább »
Egyetlen metal irányzat sem süllyed olyan lassúsággal a feledésbe, mint az immár sok évtizede velünk létező tradicionális, epikus doom. Minden lemez után azt gondolhatjuk, hogy ennyi, kifújt, az idős zenekarok után nincs tovább. Ám évről évre, még ha egyre kevesebb is, de felbukkannak méltó követők, akik megértik, hogy nem kell újítani, változtatni, csak nyakon […]
Tovább »
– Menjünk rögtön vissza az időben és kezdjük a legutóbbi jelentős változással, a tagcserével! Úgy tűnik zökkenőmentesen zajlott. Pár szóban összefoglalnád? Budai Béla most már teljes jogú tagnak tekinthető? – Hofinak annyira megsokasodtak a session munkái és egyéb elfoglaltságai, hogy a koncertek nagy részén nem tudott jelen lenni, már évek óta helyetesítéssel oldottuk meg a […]
Tovább »
A brazil Imago Mortis hazájának egyik igazi kincse, amely 1995-óta létezik, nemzetközi ismertségre ellenben nem sikerült szert tenniük. Köszönhető ez annak, hogy a zenekar igazi átjáróház, ami a zenészeket illeti, valamint a megjelenések számát is minimálisra sikerült belőni. Ez összesen három nagylemezt jelent, melyek közül az utolsó, Transcendental már több, mint tíz éve látott […]
Tovább »
Egészen az egyeseknek már oly távolinak, letűnt korszaknak tűnő 90-es évekig nyúlik vissza az angol The Crawling zenészeinek életútja, ennek ellenére igazán nagy dolgot, vagy emlékezetes lemezt azonban nem nagyon sikerült még összehozniuk. Stuart Rainey a rangidős a bandában, az ő kezei által szólal meg a basszus, valamint a vokalizálásból is kiveszi […]
Tovább »
Még négy év sem telt el a Now What?! óta és itt a veterán, legendás csapat új, és valószínűleg utolsó albuma. Ami egyben a Deep Purple 20. kinyilatkoztatása. Bár a turnéjuk „The long goodbye tour” néven fut, és a dalok szövegeiben is akadnak utalások arra vonatkozóan, hogy tényleg le fogják zárni a banda történetét, a […]
Tovább »
Tipikus tradicionális doom metal, tipikus epikus doom…és ehhez hasonló, alaptalan és túlzó közhelyek puffogtatásával igencsak sokszor lehet találkozni a netet böngészve egy-egy lemez kapcsán, melyből teljesen világossá válik, hogy a többség nincs tisztában azzal, hogy a stílus születése óta maximum két tucat zenekar műveli ezt az irányzatot a világon. Hiába Black Sabbath, Candlemass, Cathedral […]
Tovább »
Hetedjére volt szerencsém élőben látni a progresszív metal felsőfokú intézményét, a hangszerkezelés abszolút magasiskoláját, a bostoni Dream Theatert. A világért sem hagytam volna ki ezt a kereken három órás eseményt, ami elsősorban az idén 25 éves Images and Words album programra tűzésének köszönhető. Ki ne nézte volna meg n+1-szer az 1993-as Live in Tokyo videójukat, […]
Tovább »
A Kolp az egyik kedvenc black metal bandám. Néha a Veér, de a jelen kritika tárgyát képező kétszemélyes horda olyan mélyen merül a sötétségben, ami számomra mindig is a black metal legvonzóbb oldala volt. A Veér ennél „vidámabb” (itt remélem, mindenki érti a viccet). A nagyfokú elborultság, és rottyantság mellett a hangszeres Knot viszont kiválóan […]
Tovább »
Rég járt nálunk (már meg nem mondom, mikor is lehetett az a King Crimson koncert a Millenárison, amikor magát a KC-t és Adrian Belew-t is utoljára láthattuk) a főszereplő kitűnő amerikai zenész, aki talán a leghuzamosabb időt töltötte el énekes-frontemberként a Karmazsinkirály kötelékében, emellett pedig híres arról, hogy a legagyahagyottabb hangzásokat képes kicsiholni gitárjából. Ezen […]
Tovább »
