Címke: Barba Negra

Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben

No photo description available.

Nagyon erős power metal programra készülhetünk október 9-én a Barba Negra Red színpadán: a Sonata Arctica, a Firewind és a Serious Black is kipróbált, fantasztikus hangulatú koncerteket adó zenekar, és ezen az estén mindhárman együtt, új dalokat bemutatva lépnek majd fel.

A Sonata Arctica pályafutása alatt számos kitüntető címet megkapott már: voltak ők a finn power metal megváltói, a turnézás fáradhatatlan hősei, és a magasztos dallamok mesterei. De mindenekelőtt a heavy metal varázsának és magával ragadó erejének bátor, északi képviselői. 1995-ben indult pályafutásuk alatt 10 nagylemezen, EP-n és számtalan koncerten mutatták be a világnak a finn vidék természeti szépségeit vagy éppen az északi fény és az éjféli nap varázsát.

Legújabb alkotásuk a tavasszal megjelent Clear Cold Beyond. Az új album a 2022-ben megjelent akusztikus duplalemezt követi, ami lehetőséget adott a zenekarnak a megnyugvásra az intenzív évek és a járvány után. Tony Kakko énekes elmondása szerint az Acoustic Adventures esélyt adott a lelassulásra és az önreflexióra, ami után a metalhoz való visszatérés újra friss élményként hatott. A Clear Cold Beyond a zenekar egy igazán lendületes lemeze, amely kiváló példája a zenekarra jellemző villámgyors, északi power metal megoldásoknak. „Egy ideje már megvolt bennünk az érzés, hogy most egy súlyosabb lemezt kell letennünk az asztalra – mondta el Tony. – Nagyon szeretjük a lágyabb hangzású albumokat is, de az igazság az, hogy a sokáig emlékezetes koncertnóták nem az ilyen csendes kiadványokon teremnek. Kell a sebesség és a lendület ahhoz, hogy az embereknek megjöjjön a kedve a közös énekléshez és a tánchoz.”

SONATA ARCTICA - Dark Empath (Official Music Video)

A finneket a Gus G vezette görög power metal tesók, vagyis a Firewind kíséri el a turnén. Az Ozzy Osbourne mellől is ismert gitáros egykori hobbiprojektje ma már nagy kiadós környezetben, nemzetközi felállással működik, hiszen basszusgitárosként a belga Johan Nunez, énekesként pedig az Avantasiából és a Sonic Havenből is ismert német előadó, Herbie Langhans szerepel a csapatban. Az AFM-nél idén hozták ki a Stand United című nagylemezüket, ami már a tizedik Firewind album a sorban.

FIREWIND - Stand United (2024) // Official Music Video // AFM Records

Az estét nyitó zenekar is jól ismert már a magyar koncertre járók előtt: a Serious Black immár 10 éve szállítja a jobbnál jobb power metal lemezeket és az emlékezetes koncertélményeket. Friss lemezük a szeptemberben érkező Rise of Akhenaton, amin debütál az új dobos, Christian Schichtl is.

SERIOUS BLACK - Silent Angel (2024) // Official Music Video // AFM Records

a Concerto Music bemutatja:
2024. október 9., szerda 18 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black koncertek
Belépő: elővételben 10.900 Ft, október 1-től és a koncert napján 12.900 Ft. Balkonjegyek: 16.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/291577847294594/

Overkill, Havok, Angelus Apatrida és Dust Bolt: thrash bulikkal zárul a nyár

May be an image of text that says 'NERKL NH NERL WLZ சுற்டடபார Gurope rope2024 2024 CLEO ANGELOs APATRIDA APAIRI NGELLS + +Guest'

Dupla thrash csapással rúgja rá az őszre az ajtót a Concerto Music: augusztus 21-én a Havok és a Dust Bolt párosa izzaszt meg minket a Dürer Kertben, szeptember 10-én pedig Bobby Blitz csapata, az Overkill játszik majd a Barba Negrában, a már szintén jól ismert Angelus Apatrida és a One Machine társaságában.

Kereken a huszadik nagylemezét adta ki tavaly az Overkill. Az 1980 óta zakatoló amerikai thrash metal zenekar évtizedeken át szállította a műfaj meghatározó lemezeit, az közelmúlt lemezein pedig még összetettebb, érettebb hangzást értek el, ami a thrash-re jellemzőnél több zenei megoldást mutat be. A Scorched LP esetén ezt az is segítette, hogy a dalok megírására két és fél év volt a járványidőszak miatt, így nem kellett sietni.

Nem csak az öncélú agresszió süt az anyagból – mondta el az énekes, Bobby „Blitz” Ellsworth –, hanem számos további arca is felfedezhető. Számomra inkább egy heavy metal lemez ez, kevésbé thrash: rengeteg dallam fért be a dalokba. A dalszerzés évei alatt a hangulatom is sokat változott: lelkesen ugrottam bele a szövegek írásába, majd a napok nyomottabbá, komorrá váltak, de aztán ahogy az egész világ, mi is talpra álltunk. Az érzéseknek ez a forgószél-szerű mozgása köszön vissza a lemezen, ahogy egy sötét helyről eljutunk a fényre.” A címadó dalhoz készült klip itt látható:

OVERKILL - Scorched (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A csapat két alapító oszlopa az énekes, Bobby és a basszusgitáros D. D. Verni, de persze a két „újabb” tag, Dave Linsk gitáros és Derek Tailer ritmusgitáros is jó bő két évtizede tagja a felállásnak. A dobos poszton több változás is történt az évtizedek alatt, de eddig mindig sikerült kiemelkedő tehetségeket találni: Tim Mallare, Ron Lipnicki és Jason Bittner is kiváló választásnak bizonyult. Most egy újabb váltás következik: az új ütős már kiválasztásra került és javában gyakorolja a nótákat, a napokban pedig a rajongóknak is bemutatják. Bobby azt is elmondta egy interjúban, hogy D. D. Verni nemrég egy vállsérülését operáltatta meg, ami miatt csak az őszi turné néhány állomásán játszik majd. Hamarosan ezen a poszton is bejelentik a beugrót… Latin-Amerikában nemrég David Ellefson állt színpadra az Overkill-lel.

A turnén érkezik még a spanyol Angelus Apatrida, akik szintén jó negyed százada működnek. Nemzetközi ismertségre főleg az elmúlt évtizedben tettek szert, lendületük azonban cseppet sem hagyott alább, és lemezről lemezre meggyőzően teljesítenek. Korábban a Dew-Scented, a Suicidal Angels oldalán és saját turnékon jártak már Magyarországon. A Cold videója itt látható:

ANGELUS APATRIDA - Cold (OFFICIAL VIDEO)

Nyitózenekarként a Vicious Rumors, a Testament és a Nevermore soraiból ismert gitáros Steve Smyth saját zenekara, a One Machine lép fel szeptember 10-én a Barba Negrában.  

One Machine - The Final Cull

Nem sokkal korábban, augusztus 21-én pedig a legjobb neothrash bandák egyike tér vissza Budapestre: a coloradói Havok a 2017-es Conformicide és a 2020-as V lemezekkel is nagyot gurított, és a készülő új anyag közreadása előtt még körbejárják Európát is. Budapestre az új gitárossal, Brett Rechfertiggel és a friss lemezes német thrash-testvérekkel, a Sound & Fury-t bemutató Dust Bolttal érkeznek.

DUST BOLT - Sound and Fury (2023) // Official Music Video // AFM Records

a Concerto Music bemutatja:
2024. augusztus 21., szerda 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Havok, Dust Bolt koncertek
Belépő: 7900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/events/810461560623339/

a Concerto Music bemutatja: Scorching Europe 2024 Tour
2024. szeptember 10., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine koncertek
Belépő: Megadeth jeggyel rendelkezőknek augusztus 16-ig 7.900. Normál elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/events/3751432548512403/

MAYHEM – 40th anniversary // 2024.09.04.BARBA NEGRA RED STAGE

Az idén 40 éves fennállást ünneplő norvég black metal legenda, a Mayhem hozzánk is elhozza jubileumi turnéját. Az eseményre szeptember 9-én kerül sor a Barba Negra Red Stageben.

Mayhem - Watchers - Official Video

Az 1984-ben három iskolatárs, Manheim (dobos) Euronymous (gitáros) és Necrobutcher (basszusgitáros által alapított Mayhem a norvég black metal úttörőjének is nevezik. A zenekart számos botrány övezi gyilkossággal, öngyilkossággal és más erőszakos cselekményekkel kapcsolatban. Nevük ötletét a Venom „Mayhem With Mercy” című dala adta, pályafutásuk során pedig a műfaj széles skáláján mozgtak érintve az avantgárd ipari és elektronikus zenét is. A norvég black metal mozgalom egyik legikonikusabb zenekar idén májusban két exkluzív koncertet adott szülővárosában, Oslóban a Sentrum Scene-ben 40. évfordulója alkalmából, ezt szeptemberben nálunk is megteszik.

MAYHEM – Deathcrush (Live) (OFFICIAL VIDEO)

A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a DOOMSTAR BOOKINGS bemutatja:

MAYHEM – 40th anniversary

2024.09.04.Barba Negra Red Stage

kapunyitás: 18:00

Esemény link ITT

Jegyek ITT és ITT

Frog Leap – Ismét Budapesten a Youtube legőrültebb metal feldolgozás csapata

Augusztus 3-án érkezik ismét Budapestre a Frog Leap, vagyis a norvég youtuber, Leo Moracchioli zenekara. Leo youtube csatornájának több mint 4,7 millió feliratkozója van, és 1,3 milliárd alkalommal nézték meg a videóit. És hogy miről szólnak ezek a videók? Leo elsősorban közismert pop-rock dalok feldolgozásait tölti fel, csak éppen egy őrült tempójú, hangos, technikás, és eléggé vicces metalnótákká átalakítva. A legnépszerűbb klipje AdeleHello című dala alapján készült.

Adele - Hello (metal cover by Leo Moracchioli)

A TotoAfrica című klasszikusában Hannah Boultonnal énekel együtt. Az újabb dalok közül pedig a Sweet Home Alabama az egyik legnépszerűbb.

Sweet Home Alabama (metal cover by Leo Moracchioli)

Leo a dalokat digitális album formában is kiadja, a 46.-at (ez nem vicc) megvásárolhatjuk a weboldalán. És persze most élőben is ismét találkozhatunk vele: augusztus 3-án a Barba Negrában játszanak. Bár a videókon Leo sokszor egymaga kezeli az összes hangszert, a turnéra természetesen zenésztársakkal indul, így színpadra lép Hannah is, és a néhány klipből már ismert gitáros, Rabea Massaad. Basszusgitáron Erik Torp játszik, a dobok mögé pedig Truls Haugen ül be. És a „nyuszi” is ott lesz. Nagyjából erre lehet számítani:

Dance Monkey Live @Summer Breeze Festival 2023

a Concerto Music bemutatja:
2024. augusztus 3., szombat 18 óra
Budapest, Barba Negra
Frog Leap koncert
Belépő: július 31-ig 11.500 Ft, utána 14.500 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/773841541461024

Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis – 2024.07.04. Barba Negra Blue Stage

2023 októbere után újra Budapesten lépett fel az ausztrál deathcore nagyágyú, a Thy Art Is Murder. Tavaly ősszel a botrányos énekescsere után megjelent Godlike albumukat vitték turnéra, amivel idén újabb köröket mentek, így jutottak el újra a Barba Negraba. Ezúttal a tavalyi Red után csak a kisebb Blue stage-en léptek a deszkákra. A bemelegítést a […]

Tovább »

Július 4-én a Barba Negra színpadán a Thy Art Is Murder

A Concerto Music szervezésében egy igazán brutális deathcore/metalcore estének lehetünk szem- és fültanúi a Barba Negra Blue Stage-en, július 4-én. Az este fő fellépője az ausztrál Thy Art Is Murder lesz, őket kíséri az amerikai Fit For A King és a japán Knosis.

THY ART IS MURDER - Destroyer Of Dreams (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Az tavaly új énekesét (Tyler Miller) és a Godlike című új albumát bemutató Thy Art is Murder tér vissza hozzánk az 2023 őszi koncertje után.

Fit For A King - Keeping Secrets (Official Music Video)

Az este második zenekara a hardcore színtérről magát kinövő és a dallamos metalcore irányába forduló amerikai Fit For A King, legutóbb 2022-ben jelentkezett új albummal, de utána sem tétlenkedtek, hiszen januárban jelent meg a legújabb videoklipük, ami a Keeping Secrets címet viseli.

Knosis | 厄災(Yakusai) | Official Music Video

Estét egy különleges produkció nyitja majd. Japánból utazott európai turnéra a kísérleti, zajos elemekkel színezett metalcore-t játszó Knosis. Az együttes tavaly év elején debütált a Shattering című EP-jükkel, majd év végén egy újabb középlemezzel jelentkeztek, melynek címe: The Eternal Doom. A koncerten ezen lemezek anyagaiból hallhatunk majd dalokat.

A hármas budapesti fellépésére július 4-én kerül sor a Barba Negrában. Jegyek még kaphatók!

A CONCERTO Music bemutatja:
2024. július 4., csütörtök 18 óra
Budapest, Barba Negra
Thy Art Is Murder, Fit For A King, Knosis koncertek
Belépő: elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 10.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu weboldalon.

Bruce Dickinson, Divided – Barba Negra Red (2024.06.01)

A június egy kiváló koncerttel kezdődött. Az Iron Maiden torka, Bruce Dickinson idén kiadott új szólólemezével érkezett a Barba Negra nagyobbik sátrába. A bemelegítés lehetőségét a Jósa Tamás vezette Divided kapta, akik a technikai problémák ellenére is kiváló választásnak bizonyultak. Most is Emma lányommal érkeztem, aki ugyan még csak ismerkedik a metal szcéna képviselőivel – […]

Tovább »

Thy Art is Murder újra a Barba Negraban!

Július negyedikén a Concerto Music szervezésében visszatér Budapestre az ausztrál deathcore alakulat! A Barba Negra Blue Stage-et zúzza majd szét a banda, de előtte még bemelegít a Knosis és Fit For A King. Legutóbb tavaly októberében járt nálunk friss énekes csere után a Thy Art Is Muder, akkor a Godlike című új lemezüket promózták nálunk […]

Tovább »

Palaye Royale – teltházas hazai koncert és egy turbulens év után térnek vissza májusban

Az elmúlt évek egyik nagy durranása volt az Palaye Royale felbukkanása Európában: az amerikai art punk / glam rock zenekar Budapesten is bemutatta már Fever Dream lemezét, most május 30-án pedig a tavalyi teltházas koncertre dupláznak rá, jópár friss dalt is bemutatva.

Két héttel ezelőtt jelent meg a Palaye Royale legújabb videója: a Just My Type több tucatnyi amerikai celeb és zenész vendégszereplésével készült el. A sok barát segítő szándékkal, a zenekar helyett, beugróként szerepel a videóban, ugyanis a csapatot meghatározó három fivér – Remington Leith, Sebastian Danzig és Emerson Barrett – most hozta nyilvánosságra a hírt, hogy a tavaly nyáron rákkal diagnosztizált édesanyjuk nemrég meghalt, így érthető okokból nem tudtak a korábban tervezett forgatásra időt szakítani. „A minket ért kihívások ellenére úgy döntöttünk az utolsó pillanatban, hogy a csapatunk és barátaink segítségével mégis elkészülhet a videó az új dalhoz. Elképesztően hálásak vagyunk a rengeteg támogatásért, ami felénk árad, és videóban feltűnő, azt készítő barátainknak is köszönetet mondunk.”

PALAYE ROYALE - Just My Type (Official Music Video)

A Palaye Royale tavaly februári, budapesti koncertjére minden jegy elkelt, és a 2023-as év ezt követően is eseménydúsnak bizonyult a csapat szempontjából: előbb megérkezett a Sextape EP, rajta egy Nine Inch Nails feldolgozással, majd a srácok az új Joker filmmel is hírbe hozták magukat, egy Turtles klasszikus, a Happy Together feldolgozásával. Novemberben érkezett még egy Smashing Pumpkins nóta, a Bullet With Butterfly Wings újragondolása, januárban pedig megjelent az öt számos Songs For Sadness is, rajta a umakemenotwannadie, amin a tavalyi turné élményei, így a Halászbástya és a Parlament is feltűnik:

PALAYE ROYALE - umakemenotwannadie (Official Music Video)

A 2008-ban, lassan beinduló csapat a keleti part kíméletlenül versengő rock színteréből volt képes kiemelkedni: a pinceklubos, saját autós turnézástól jutottak el egészen az arénás fellépésekig. A kor többi előadójához hasonlóan a Palaye Royale is online méri ismertségét: dalaik milliárd-közeli meghallgatással bírnak a streaming platformokon, és tempós, izzadt rock and rolljuk elkötelezett rajongók ezreit (Soldiers of the Royal Council) gyűjtötte be a világ legtöbb országában. Legutóbbi nagylemezük, a Fever Dream 2022-ben jött ki, egyenlő arányban hordozva a brit-pop, a glam rock és az art-punk stílusjegyeket.

A tavalyi év más szempontból is egyfajta érzelmi hullámvasútnak bizonyult a tesók számára: tavaly nyáron tudták meg, hogy nemrég elhunyt édesanyjuk, Stephanie Rachel Cowper rákkal küzd, nem sokkal ezt követően pedig a gitáros – billentyűs, Sebastian Danzig és barátnője, Larisa Love tartotta meg esküvőjét Skóciában. Idén a hármas új nagylemezt is tervez kiadni, előtte pedig egy nyári turnéjára indul Európában: számos városban és fesztiválokon is játszanak majd, Írországtól Görögországig bejárva a kontinenst. Természetesen a magyar főváros sem marad ki, hiszen minden bizonnyal szép emlékeket őriznek róla a srácok: a Kerrang! 2022-es címlapsztorijában például olyan fotósorozattal szerepeltek, ami a Vajdahunyad várában és a Hősök terén készült. Budapesten ezúttal május 30-án találkozhatunk velük a Barba Negrában, jegyek még kaphatók!

a Concerto Music és a Barba Negra bemutatja:
2024. május 30. csütörtök 18 óra
Budapest, Barba Negra
Palaye Royale koncert
Belépő: 14.000 Ft. Early entry (17:30) jegyek: 17.000 Ft. (A korábbi elővételes árú, illetve balkon jegyek elfogytak)
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/3602455923309603

Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire – Profanation over Europe 2024 // Budapest, 2024. március 13. Barba Negra Blue Stage

A tavalyi meglehetősen jól sikerült Warbringer, Evil Invaders, Schizophrenia, Mason koncert után egy újabb „szaré hugyé” 999 Ft-os thrash partyt szervezett le nekünk a Barba Negra. Az idei mosh-pit-et a koncert előtt pár nappal friss lemezével jelentkező görög thrasher, a Suicidal Angels, honfitársa a power metalos Crimson Fire és a luxemburgi thrash brigád, a Fusion […]

Tovább »