Címke: Cinema Rock Cafe

Zúzda Tehetségkutató 2014 – A döntő eredménye

Szeptember 12-én este a vártnál is nagyobb érdeklődés közepette lezárult a Zúzda Tehetségkutató:

A dobogós helyért versengve öt zenekar érkezett ismét a helyszínre: Crash&Ride (Budapest/Pilis),

Ex-Creations (Budapest), Nevermind (Cegléd), Pair O’Dice (Sopron), The Qbs (Budapest). Külön gratulációt érdemelnek mindannyian: kitartásuk és az est folyamán tapasztalt teljesítményük példaértékű. Reméljük, mihamarabb viszontláthatjuk őket a színpadon!
A július 1-je óta zajló eseménysorozaton számos remek zenekar vett részt, akik ha továbbra is ilyen lelkesen folytatják, megérdemlik helyüket a hazai palettán – s lehetnek az új generáció képviselői a színpadokon. Ezt bizonyította a döntő is: mind az öt résztvevő figyelmet érdemlő produkcióval érkezett (a nézőszám is ezt igazolta).
A zsűri tagjain is nagy volt a nyomás, hosszas tanakodás után született meg a végeredmény. Döntésük mellett a közönség szavazata is számított, mivel általuk dőlt el a dobogó harmadik fokának birtokosa! A nyeremények sora is gazdagodott az utolsó napokban, ugyanis minden döntőbe jutott zenekar számára 30%-os kedvezményt ajánlott fel a Kultúrpart Stúdió!
Az első három helyezettet a Rockvilag.hu Rockpanoráma című műsorában várja interjúra Gyurcsik György, valamint a döntős zenekarok mindegyike hasonló lehetőséggel élhet a Schrott Péter és Jósa Tamás vezette ’Zsírosdeszka – avagy mi van a hódon túl?’ című műsorban.
A döntőben során a zsűriasztalnál helyet foglaltak: Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Gyöngyvér, ex-Alhana), Jósa Tamás (Invader, Vazul VéreTorda szerepében, Rockvilág.hu műsorvezető), Mulicz Ferencz (Vale of Tears), Szabó Dániel (ex-Keeper of Dreams, Divided). Köszönjük mindenkinek a részvételt, a zsűritagok munkáját, számos jó hangulatú est részesei lehettünk, tehetséges zenekarokat ismerhettünk meg, s reméljük, mihamarabb újra találkozunk!

Az eredmény:

5. Crash&Ride (https://www.facebook.com/crash0and0ride)
4. Nevermind (https://www.facebook.com/nevermindhivatalos)
3. The Qbs (https://www.facebook.com/TheQbs)
2. Pair O’Dice (https://www.facebook.com/pairodiceband)
1. Ex-Creations (https://www.facebook.com/excreationsband)

Az első helyezett nyereménye:
_ELVALASZTO_
– TELJES, PROFI EP LEMEZFELVÉTEL – A Nortyx Audio Hangstúdió jóvoltából!
– PROFI KLIPFORGATÁS ÉS KIVITELEZÉS – A Pirates Pictures jóvoltából!
– 100.000 Ft KÉSZPÉNZ – A Cinema Rock Cafe jóvoltából
– PROFI ZENEKARI HONLAP – A Work Out Kft. jóvoltából
– ÉLŐ LEMEZFELVÉTEL – Az Emotiv Arts jóvoltából
– MENEDZSELÉS ÉS KONCERTLEHETŐSÉGEK – Az Emotiv Arts Stúdió jóvoltából
– 200.000 FT ÉRTÉKŰ REKLÁMCSOMAG – A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából
– ZEMPLÉNI HÉTVÉGE – A Zempléni Vendégházak jóvoltából
– RÁDIÓINTERJÚ (első három helyezett számára) a Rockvilág. hu Online Rockrádió és Magazin stúdiójában, Gyurcsik György Rockpanoráma című műsorában
– Egyszeri 30% kedvezmény mind az öt döntőbe jutott zenekar számára a Kultúrpart Stúdiónál végzett munkára

A dobogós helyen végző zenekarok szám(ok) felvételét, kedvezményes stúdióidőt és klipkészítési lehetőséget kapnak a Nortyx Audio Hangstúdió és a Pirates Pictures jóvoltából. Emellé 30-50.000 Ft értékű reklámcsomagot a A Rockerek.hu – A magyar rockerek portálja jóvoltából. Valamint az Emotiv Arts Stúdiót kapnak kedvező koncertlehetőségeket!

Zúzda Tehetségkutató – jön a döntő

Kialakult a Zúzda Tehetségkutató döntőjébe jutott zenekarok névsora: a két középdöntő során tíz csapat versengett a bennmaradásért, köztük többen egyre erősebb produkcióval álltak a színpadra.
Rengeteg fejlődést lehetett tapasztalni az elmúlt hetek folyamán, érezhetően komolyan készültek a résztvevők, mind zeneileg, mind színpadi kiállás terén, s számos korábban el nem hangzott dal is terítékre került. A szeptember 4-i forduló pedig az eddigi legerősebbnek bizonyult, igazi kihívás elé állítva az ott szereplő öt bandát. A július 1-je óta zajló eseménysorozaton számos remek zenekar vett részt, akik ha továbbra is ilyen lelkesen folytatják, megérdemlik helyüket a hazai palettán – s lehetnek az új generáció képviselői a színpadokon.
Sajnos mindenki nem juthat tovább, mi is szomorúan búcsúztunk egyes csapatoktól, ellenben a jövőben is támogatni kívánjuk őket, figyelemre méltó és értékelendő, amit nyújtanak. Külön említést érdemel közülük a budapesti Crazy Karma és a Me Ill, és a tatabányai Coffee City, reméljük velük is hamarosan újra találkozunk!
A döntőben sem lesz egyszerűbb a zsűri helyzete – igaz ez a bejutott zenekarokra is-, hiszen igen erős mezőny állt össze a végére. A dobogós helyért pedig a következő öt zenekar küzd tovább: Crash&Ride (Budapest/Pilis), Ex-Creations (Budapest), Nevermind (Cegléd), Pair O’Dice (Sopron), The Qbs (Budapest). A döntőre szeptember 12-én, pénteken kerül sor, este 7 órai kezdettel, helyszín ezúttal is a Párisi udvar túloldalán, a Haris közben található Cinema Rock Cafe.

Esemény:

https://www.facebook.com/events/1525237091031197/

Már a selejtezők kezdetekor nyilvánossá vált a nyeremények és támogatók listája, nem üres ígéretekért szálltak ringbe az ország minden pontjáról, s Felvidékről is érkezett bandák. Amivel még kiegészült:

– RÁDIÓINTERJÚ (első három helyezett számára) a Rockvilág. hu Online Rockrádió és Magazin stúdiójában, Gyurcsik György Rockpanoráma című műsorában

A középdöntőkben a zsűriasztalnál helyet foglaltak:

Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Gyöngyvér, ex-Alhana), Jósa Tamás (Invader, Vazul Vére-Torda szerepében), Kovács Zoltán (Depresszió), Pförtner Saci (Rockerek.hu), Szabó Dániel (ex-Keeper of Dreams, Divided)

Zúzda Tehetségkutató 2014 – 16 zenekar az elődöntőben

Sikeresen lezajlottak a Zúzda Tehetségkutató utolsó selejtezői, minden alkalommal két zenekart juttattak tovább a zsűri tagjai. Stílus tekintetében igen színes volt a mezőny, számos tehetséges formáció érkezett az ország (szinte) minden pontjáról, s Felvidékről egyaránt, hogy próbára tegye tudását a Cinema Rock Cafe színpadán, rendszerint megnehezítve a zsűri helyzetét, több esetben is hosszas tanakodás után született meg a sorrend.
A döntés alapján végül 12 zenekar folytatja a versenyt az elődöntőkben, név szerint: Coffee City, Corona Mortis, Crash&Ride, Crazy Karma, Ex-Creations, Me Ill, Nevermind, Pair O’Dice, The Long Way, The Marchin’ Guards, The QBS, Tilt. De ezzel még nem zárult be a kör, hiszen a közönség szavazata is számított, további négy zenekar általuk folytatja útját a megmérettetésen. A selejtezők során leadott közönségszavazatok alapján a négy legtöbbet gyűjtő csapat névsora: Time Won’t Stop, Re-Start, Private Colt, Zinfield.
S miért is folyik a verseny? Bizony, szép csomaggal térhet haza a győztes: az első helyezettre váró díjak közt szerepel egy teljes, profi EP felvétel készítése a Nortyx Audio Hangstúdiónál, klipforgatás a Pirate Pictures gondozásában, 100.000Ft készpénzzel támogatja a Cinema Rock Cafe, a Work Out Kft. profi zenekari honlap készítését ajánlotta fel, koncertfelvételről az eMOTIV aRTS gondoskodik, koncertlehetőségek kíséretében. Felületein 200.000Ft értékű reklámcsomag igénybevételét teszi elérhetővé a Rockerek.hu. Valamint egy kellemes zempléni hétvége során lehetőség nyílik kipihenni a megmérettetés fáradalmait a Zempléni Vendégházak felajánlása révén. Mindez a dobogó legfelső
fokára álló zenekar nyereménye, a többi döntőbe jutó csapat sem távozik üres kézzel, közöttük is több díj kerül kiosztásra!
Az eddigi események során a zsűriasztalnál helyet foglaltak: Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Alhana, ex-Gyöngyvér), Győr Sándor (Fémforgács.hu), May Gábor (Rádió Q), Mazán Attila (Kultúrpart, a Gyöngyvér és Moulin Rose zenekarok alapítója), Mulicz Ferenc (Vale of Tears), Szabó Mátyás (Hardrock.hu), Szappanos Zoltán (Cinema Rock Cafe, Rockerek.hu). Valamint további két névvel bővül a bírák sora a következő fordulókra: a zsűriasztalnál fog helyet foglalni Érsek Gábor (Insane) valamint Pförtner Saci (Rockerek.hu).