Címke: doom metal

Mourning Dawn – küszöbön a végzet

Igazi veteránnak tekinthető lassan a francia Mourning Dawn, akiknek a lemezei rendszerint mosolyt csalnak a death/black/doom rajongók arcára. Sötét himnuszaikat már 2002-ben prezentálták a közönségnek, azóta pedig összesen 4 jól sikerült nagylemezzel alapozták meg hírnevüket. Sajnos megszokott az esetükben az is, hogy a lemezek közt bőséggel tartanak szünetet, így utoljára 2017-ben hallhattunk róluk. Itt is volt már az ideje egy hasonló súllyal megáldott anyagnak, amit ezúttal Dead End Euphoria címmel kell majd keresnünk március 26-tól. A korong 6 új dallal kényezteti a búslakodni vágyókat, ezek közül elsőként a kiadványt nyitó Dawn Of Doomot hallgathatjátok meg.

Mourning Dawn - Dawn of Doom (Official Video)

Laser Dracul – Hagridden (2020)

Alaposan megrágtam, majd többször is kiköptem a Laser Dracul bemutatkozását, mielőtt írni kezdtem róla. Ennek legfőbb oka, hogy az anyag egy igazi rémálmom kritikai szempontból, mivel azon felül, hogy debütálásról van szó, gyakorlatilag sok egyedit nagyon nehezen tudnék összeszedni róla. Először is: stoner/doom metalról van szó, ami ugye igencsak közkedvelt műfaj a megjelenési mennyiségek alapján, […]

Tovább »

Servants To The Tide – Servants To The Tide (2021)

A power/speed metalos dalnok, Stephan Wehrbein összeállt Leonid Rubinsteinnel (gitár, basszus, billentyűk), aki jelenleg a Spiritual Disease nevű thrash formációt erősíti, majd ütős híján levadászták maguknak Lucas Freise dobost (Circles Of Malice, Eyes Wide Open, Avataria, Edge Of Ever), hogy egy olyan szenvedélyüknek tegyenek eleget, ami bizony igencsak távol áll eddigi munkásságutól. Tapasztalatnak nincsenek híján, […]

Tovább »

Wheel – Preserved In Time (2021)

Rendszeres olvasóim, hű követőim (hehe, a kis optimista), nyilván tisztában vannak vele, hogy Németországot ugyanolyan doom metal nagyhatalomnak tartom, mint Angliát és Svédországot. Ennek rengeteg oka van, de legtöbbször a Dawn OF Winter, Mirror Of Deception kettőssel szoktam példálózni. Mindkét zenekar matuzsálem a maga műfajában, de azért akadnak valamivel frissebb bandák is ebben a szép, […]

Tovább »

Thunder Horse – Chosen One (2021)

Kifejezetten nagy öröm, ha egy zenekarnak több anyaga is hozzám kerül, mert nyomon követhetem a fejlődésüket, változásaikat. Ugyanakkor ez amennyire érdekes tud lenni megfigyelőként, gyorsan meg tud izzasztani abban az esetben, ha távolról el akarom kerülni az önismétlést. Főleg akkor, ha az a helyzet áll fenn, ami az amerikai Thunder Horse esetében. Történt ugyanis, hogy […]

Tovább »

Red Moon Architect – egy csipetnyi koncert

Tavaly jelent meg a melodikus death/doom metalt játszó Red Moon Architect ötödik nagylemeze, amit sajnos nem tudtak a megfelelő módon megturnéztatni. Mivel a zenekar bevallása szerint rendkívül szeret koncertezni és hangulatot teremteni rajongói számára, 2017-es lemezükről, a Return Of The Black Butterfliesról játszottak fel nekünk egy dalt, a koncertek belsőséges hangulatának megidézésével. Ez a dal a Journey, ami éppolyan hipnotikus, mint megjelenésekor.

Red Moon Architect - Journey (official live video) | Doom Metal | Noble Demon

ÂGE Ⱡ TOTAL – különleges, de egyszerű

Két zenekar összeborulása, és egy split kiadvány létrehozása nem nagy szám, viszont a teljes együttműködés már sokkal ritkább. Ez történt most Franciaországban, amikor a Greyfell és az Endless Floods zenekarok teljes létszámukat bevetve összehoztak egy közös produkciót. A végeredményben stoner, drone, ambient és progresszív elemek sokasága keveredik egymással, létrehozva egy teljesen új hangot. Intelligens, hipnotikus lemez született a kooperáció nyomán, amit már teljes egészében meghallgathattok. Készüljetek az időn és ismert dimenziókon túli világra.

Ordo Cultum Serpentis – a világ két végéből

A modern világban már bármi lehetséges, a távolság gyakorlatilag megszűnt létezni, legalábbis ami az alkotást illeti. Erre nagyon jó példa az Ordo Cultum Serpentis nevű friss projekt, melynek két tagja sosem találkozott még egymással. A dél-koreai V és a mexikói Der Cadaver azonban teljesen összhangban mozog egy olyan területen, amit leginkább ritualisztikus black/doom metalnak nevezhetünk. Közös munkájuk első gyümölcse, a Derej Najash a napokban vált elérhetővé, ha le akartok jönni az életről, tegyetek vele egy próbát! Egyelőre a két „dalos”, majd fél órás anyag első felét tudom linkelni, de ízelítőnek ez is megteszi…

ORDO CULTUM SERPENTIS (KR/MX) - Chapter I [Ep 2021]

Grief Collector – bánatgyűjtő nagyiparosok újra bevetésen

Minden idők legjobb metal énekesei közt tartom számon Robert Lowe-t, aki a Candlemassból történt távozása, eltávolítása óta nem igazán találja a helyét a világban. Először a Solitude Aeturnus jelenette be hivatalosan a megszűnését, majd egyéb olyan projektek, melyeknek a háza táján megfordult. Kettő azért életben maradt: a klasszikus heavy metalt játszó Tyrant és a doommal házaló Grief Collector. Előbbi egész kedvelhető nagylemezéről volt szerencsém írni, a Grief Collector viszont nem tudta megugrani azt az ingerküszöböt, hogy részletesebben foglalkozzak vele. Pont ezért fűzök nagy reményeket a folytatáshoz, hiszen En Delirium címmel érkezik május 14-én. Az irányvonal természetesen marad a meglepően kemény gitárokkal megtámogatott hagyományos doom, már csak a dalokért kell izgulnunk. Bár nem az összesért, mivel az első nyilvános tétel egész jól sikerült…

Grief Collector Wintersick (Lyric Video)

Mangog – rögzítés, maszkban

A marylandi doom színtér újoncának, ugyanakkor legnagyobb reménységének tartott Mangog esetleges új anyagára joggal lehetünk kíváncsiak, hiszen a banda bemutatkozása (Mangog Awakens) és későbbi EP-je (The Ghost In The Room) egyértelmű sikert aratott a doom metal rajongók közt. Az EP rögzítése után nem sokkal megkezdődtek az új lemez felvételei is, azonban a folyamat a járvány és a megbetegedések miatt lelassult, majd le is állt. Hosszú idő után most viszont jelet adott magáról a zenekar és egy stúdióban készült, de maszkos képpel tudatták a rajongók számára, hogy a felvételek végleg lezárultak, már karnyújtásnyira az új korong, amin maratoni, 50 perc környékén keresendő súlyos, hagyományos doom metal foglal helyet. Borítót még nem tettek közzé, de reméljük sikerül felülmúlniuk az Awakens szörnyű kinézetét…

MANGOG "A Tongue Full of Lies"