Tipikusan amerikai felfogásban játssza a klasszikus doom metalt a Missouri állambeli Pale Divine, akik a „majdnem híres, de mégsem” zenekarok leginkább megtestesült mintapéldánya. Hozzávetőleges számításaim szerint laza 1500 kilométerre a hírhedt marylandi vonaltól próbálkoznak annak tökéletes megvalósításával, többé-kevésbé sikeres módon. Az 1995-ben indult csapat túlzottan terméketlennek sem tekinthető, hiszen most adják majd ki […]
Tovább »
Itt a Forgácson ismertem meg az Owl nevét egy áprilisi hangpróbán, ahol az Orion Fenix c. EP-vel jelentkeztek. Nevüket egyből megjegyeztem, egyrészt mert tetszett az, amit ott egyetlen dalban, 22 perc alatt produkáltak, másrészt a 10 éves lányom kedvenc állata a bagoly, így a család eléggé fogékony bármilyen baglyos témára. A […]
Tovább »Kellemes emlékek élnek bennem az amerikai Grey Skies Fallen zenekarral kapcsolatban, ugyanis az ezredforduló környékén kiadtak két nagyon hangulatos lemezt, melyekre leginkább progresszív death/doom jelzővel tudnék utalni (The Fate Of Angels, Tomorrow’s In Doubt). Ekkor sem voltak világmegváltók, az évek során pedig még messzebb kerültek ettől. Talán a helyzetet megelégelve látott neki saját projektjének a billentyűs Craig Rossi, aki a tavalyi EP-je után most teljes lemezzel jelentkezett be nálunk. A saját maga által üzemeltetett Drift Into Black jóval kevésbé törekszik a kreatív megoldásokra, célja egy depresszív, hangulatos doom metal utazás létrehozása, melynek tompa hangzása, bőséges szinti témái már a Shadow People néhány dalában is jól sikerültek. A lemez egyébként Dead Suns Under The Forever Moon címmel érkezik a napokban, erről hallgathatjátok meg a Death From Above tételt egy szívszorongató szöveges videó kíséretében.
Az amerikai Deadbird esetében már hagyománnyá vált a bonyolult, ám tetszetős lemezborítók használata attól függetlenül, hogy egyszerű, ámbár hangulatos sludge/doom metalban gondolkodnak. Nincs ez másképp a napokban megjelenő harmadik nagylemezükkel sem, amit III: The Forest Within The Tree címmel. Rövidsége ellenére könnyen fogyaszthatónak azért nem nevezném az új dalokat, legalábbis a Luciferous Heart című daluk alapján erre lehet következtetni.
Újabb lépcsőfokához érkezett az olasz Black Oath zenekar, akik immár negyedik nagylemezükkel büszkélkedhetnek. A bíztató demók után 2011-ben, kissé csalódást okozóan debütáló banda szép lassan elkezdett fejlődést produkálni lemezről lemezre, így örömmel fogadtam a lehetőséget, hogy novemberi megjelenése előtt belevethettem magam a Behold The Abyss névvel ellátott új produktumba. Ha már […]
Tovább »
Nagyszerű névvel indult útjára 2010-ben a svéd Acolytes Of Moros zenekar, akiknek meggyőző demói hallatán már a kezdetek óta nyomon követem a sorsát. A banda neve a görög mitológiából származik, ahol Moros egy olyan szellem, aki a végzetéhez kíséri az embereket. Legegyszerűbben tehát a „végzet követői”-ként azonosíthatjuk őket, ami rögtön kijelöli számukra az […]
Tovább »
Nagy az éhínség manapság Nagy-Britannia területén a hagyományos doom metal iránt, mivel a fémzenék őshazája meglehetősen kiöregedett ezen a területen. Nincs Sabbath, nyugdíjazta magát a Cathedral, messzi szép emlék a Warning, a fiatalok pedig meglehetősen közepes minőségű próbálkozásokkal tudnak előállni. Nem csoda hát, hogy sokkal inkább várunk kiemelkedő lemezeket a skandináv vidékről, […]
Tovább »Biztosan hazugságon kapna az, akinek az egekig magasztalnám a francia Sektarism munkásságát. Az elvont, ritualisztikus funeral doomban (legalábbis ennek tűnik) utazó zenekar mégis mindig kíváncsivá tesz újabb és újabb kiadványaival, mert az egyediségük megvan, már csak a minőségben kell helyre tenni a dolgokat. Harmadik nagylemezükre sem kellett sokat várni, már itt van a Fils De Dieu, amin ezúttal két új tétel kapott helyet a közel háromnegyed órás játékidőben. Ha estére sátáni szertartást tervezel az aktuális sorozatkedvenc megtekintése után, akkor izzítsd be ezt az finomságot aláfestő zenének.
Vége az uborkaszezonnak, jönnek a hidegebb évszakhoz passzoló kiadványok szép sorjában! Ezúttal a funeral doom, death/doom kedvelői kapnak egy újabb csemegét az amerikai Un zenekartól Sentiment címmel, melynek műfaja ellenére sem lehet nemet mondani, főleg, hogy a változatosság érdekében sok mindent bevetnek. Az alvilági hörgés mellett például Kelly Schilling énekesnő simogató hangját a Pools Of Reflection című dalban, vagy Ethan Lee (Primitive Man) súlyos orgánumát, hogy még sötétebb legyen a dal, ami egy olyan kertrő szól, amiben nem terem semmi… A műfaj rajongóinak feltétlenül ajánlom!
Utoljára 2012-ben hallhattatok nálunk az orosz Graveflower zenekarról, akik utána hosszú pihenőre vonultak. Most azonban néhány hónappal Sardonically Laughing Sky című kislemezük után nagylemezt tettek elérhetővé a death/doom kedvelői számára, ez a Deferred Retribution. Az album hozza a teljesen átlag melodikus vonal hangulatát, de szép borítójával karöltve könnyen szerezhet kellemesen borús perceket. A külsőségekért egyébként a metal körökben is egyre többször felbukkanó Kirill Semenov munkáját dícséri.
