Címke: Havária

Havária – új EP

Tavalyi bemutatkozó Rontás albuma után egy újabb nyers, erős EP-vel jelentkezett a blackened punk-hardcore metalos Havária.

Rengeteg pozitív visszajelzést, koncert meghívást kaptunk itthonról és külföldről egyaránt, ami hihetetlen büszkeséggel töltött el minket, és még keményebb munkára sarkallt a jövőre nézve.

A felvétel ezúttal is a gyulai No Silence stúdióban készült. A Rontás után nyersebb, agresszívabb hangzást kerestünk, ami közelebb áll az élő produkciónkhoz. Simon István, a hangmérnök most is fantasztikus munkát végzett, abszolút eltalálta az új számok hangulatát. Három szám került a kislemezre, ami digitálisan már most elérhető, fizikai formában pedig tavasszal fog megjelenni 7 colos bakeliten a Hajnalpír zenekarral közös spliten.

HAVÁRIA - MMXX EP (full album)

Havária – Interjú a föld alól

Augusztusban jelent meg a Havária Rontás című lemeze, amiről egy ajánlót is össze dobtam már, jelenleg pedig a Hangpróbán is megméretteti magát. Ennek kapcsán faggattam ki Tamást és Gábort, a zenekar ügyes-bajos dolgairól. Nem rég jött ki a Rontás, amihez ez úton is gratulálok, bitang jó anyag lett. A debüt EP után viszonylag gyorsan jött […]

Tovább »

Havária – Rontás

Amikor egy hazai zenekar ki jön egy bemutatkozással, többnyire próbálok nem túlságosan lelkesedni érte. Hiszen valljuk be, elég gyakran előfordul, hogy annyi is lesz a banda a pályafutása vagy, hogy évekre a némaság sötétjébe burkolóznak utána. A Havária tavalyi, kiváló bemutatkozásánál különösképpen vissza kellet fogni magam, mivel a pici szívemhez nagyon közel álló stílusban alkotnak. […]

Tovább »

Tripla terror a Cudi Purci Bookingtól

Három este, három koncert, három legendás zenekartól. Erősre kovácsolta a hetet a Cudi Purci Booking stábja: hétfőn Midnight, kedden Imperial Triumphant, pénteken pedig Suffocation a menü.

Április 22., hétfő, Dürer Kert – kisterem: Midnight, Ketzer, Slægt, Iron Steel és Havaria.

A Midnight névre hallgató clevelandi metálkommandó végre Magyarországra érkezik, ráadásul egész kis minifesztivál jött össze húsvét hétfőre! Áldozzatok ti is a fémistenek oltárán, fivérek és nővérek!
Event: https://www.facebook.com/events/1929197447201970/

Április 23., kedd, Dürer kert – kisterem: Imperial Triumphant, Zaum, Mord’A’Stigmata

Míg az Imperial Triumphant a black metal felől érkezve jutott el a már-már avantgarde-ba hajló kísérletezésig, addig a Zaum doomos pszichedeliával kábít. Event: https://www.facebook.com/events/546654002483214/

Április 26, péntek, Dürer kert: Suffocation, Belphegor

A kegyelemdöfés pedig pénteken jön, hiszen minden idők egyik legalapabb death metal zenekara érkezik a Dürerbe, velük pedig az osztrák pogányok, vagyis a Belphegor-ék. A világ legjobb lemezkezdését pedig sajnos MUSZÁJ idetennem.

Liege of Inveracity - Suffocation

Event: https://www.facebook.com/events/2379349975641344/

12