Az egyszemélyes black metal formációként működő Inexorum – Lore of the Lakes címmel adta ki bemutatkozó lemezét.
A projekt mestere Carl Skildum (Antiverse, Threadbare, Obsequiae), a korai Naglfar, Sacramentum, Dawn lemezek által ihletve írta meg első albumát, melynek koncepciója Minnesota folyói és természeti csodái köré épül. Ennek kapcsán így nyilatkozott:
„Nagyon örülök, hogy végre megoszthatom ezt az albumot. 2017 tavaszát és telét azzal töltöttem, hogy felzárkózva a padlásomra megalkossak néhány dalt, a ’90-es évek dallamos black/death metal zenéje iránti tiszteletem nyomán. Az elmúlt években sokat dolgoztam teljes felállású bandákkal, de mindeddig még sosem gondoltam arra, hogy saját magam hozzak össze egy dalkollekciót, ami egyébként egy fantasztikus kihívás. A zord tél, amit az ablakon át láttam, nagymértékű ihletett adott a zeneszerzésben, nem is beszélve arról, milyen szép Minnesota természete és tájai. Nagyon hálás vagyok a Gilead Mediának, hogy segített az album megvalósításában, és persze barátomnak, Matt Kirkwold-nak, aki basszusgitáron játszik, és egyben elvégezte az album keverését.„









