Vendetta Inc. – Megjelent a budapesti groove metal csapat első lemeze.

Blight címmel megjelent a budapesti groove metalt játszó Vendetta Inc. első nagylemeze. A 2011 óta működő zenekar (József Mátyás – ének, Salgó Norbert – dob, Nemes Nimród – basszusgitár, Bartha Barna – gitár) már kezdeti demós felvételeivel és 2013-as Bristle With Rage kislemezével is elég magas mércét állított fel. Erre a napokban megjelent Blight című első nagylemezükkel még inkább ráfejeltek. A kilenc dalos lemez egy teljesen új megközelítésbe helyezi a zenekar munkásságát:
„A Blight egy sokkal nyersebb, sötétebb, az elődjénél érezhetően komolyabb, összetettebb lemez lett.” – nyilatkozta a banda.
A kilenc dal magában foglal két akusztikus átvezetőt (Abyss, Ashes), melyek egyfajta keretszerűséget is kölcsönöznek az albumnak. Ehhez még hozzájön az Alapi Zsolt (Lowlife Prod.) által tervezett artwork, mely képileg is még inkább kiemeli a lemez hangulatát. Az album egyelőre online hallgatható minden ismert streaming szolgáltatón, de a következő hetekben érkezik a kézzelfogható formátum is.