A feltörekvő budapesti modern blackened deathcore banda, a Pandora’s Curse a napokban tette közzé új dala, az Alive szöveges videóját. A dalról Virág Ervin énekes a következőket árulta el:
“Ez volt az egyik első Pandora-szám, amit valaha megírtam. Ez még nagyon az elején volt. Alapból a banda blackened deathcore-t játszik és mocskosabb zenéket írunk sokkal. Amikor az Alive-ot kezdtem el írni, tudtam, hogy egy kevésbé blackened hangzású számot szeretnék, inkább egy dallamosabb/melodic deathcore trekket akartam belőle faragni. Ez úgymond a Pandora popszáma. Deathcore ballada-szerű dolog. Mindenki tudja, hogy eléggé benne vagyok a pop világban is. A szólózeném is popzene. Itt is kicsit abban gondolkodtam őszintén. Legyen egy catchy/fülbemászó dallam, ami párszor elhangzik a számban, hogy bele másszon az ember fülébe. A refrén szövegét is próbáltam minél egyszerűbbre írni, hogy viszonylag egyszerűbb legyen megjegyezni. Ilyen -közönség éneklős- dolgot szerettem volna elérni vele. Nincs benne három breakdown, mint ahogy a többi számunkban, nem olyan sötét, nem olyan durva, de annak ellenére, hogy más szerintem, nagyon jó ez is. Sőt! Legtöbb ember pont ezt is bírja benne. Az első koncertünk óta játsszuk ezt a számot koncertzáróként és azóta hallgatjuk mindenkitől, hogy ,,uu az utolsó szám ez”, ,,uu az utolsó szám az”, szóval a közönségünk már felhype-olt minket, hogy élik nagyon! Reméljük nagyon, hogy ez most eljut több emberhez.”
Pandora's Curse - Alive [LYRIC VIDEO]
A zenekar tavaly novemberben adta kis debütáló EP-jét The Fallen címmel, amit az alábbiakban hallgathattok végig.
Pandora's Curse - The Fallen EP [FULL EP STREAM 2024]
A dallamos fekete fémet játszó görög Medieval Demon úgy döntött, hogy hátat fordít az azúrkék tengernek, fehérre mázolt házikóknak és az egész mediterrán Odüsszeiának, hogy inkább belevesse magát a várbörtönök, csaták és mitikus fantáziavilág és sötét rítusok bugyraiba. Tették mindezt több mint harminckét évvel ezelőtt! Akiknek hozzám hasonlóan nem csengett ismerősen az együttes neve, talán […]
A NY hardcore Missing Link szeptember 12-én, Miracle Smile címmel adja ki öt számos EP-jét. A Triple B Records gondozásában megjelenő kislemezről elsőként Dog Days daluk került bemutatásra. A dalban Mikey Petroski (Never Ending Game) vendégeskedik.
A kanadai post-hardcore/rock zenekar, a Silverstein megosztotta újabb kislemeze dalát Autopilot címmel. A dal a zenekar szeptember 12-én megjelenő Pink Moon albumának harmadik előzetese, melyben Cassadee Pope énekes/zenész is közreműködik.
Silverstein - Autopilot (feat. Cassadee Pope)
A lemezről korábban bemutatott dalaik videói, a Negative Space és a Drain the Blood az alábbiakban nézhetőek meg. Utóbbiban a Rory Rodriguez (Dayseeker) vendégeskedik.
Silverstein - Negative Space [Official Music Video]
Silverstein - Drain The Blood feat. Rory Rodriguez of Dayseeker [Official Music Video]
A Slipknot tovább folytatja idén 25 év kiadott, mára már dupla platinalemezes debütáló albumának ünneplését. A napokban első videoklipjük, a Welcome To Our Neighborhood HD minőségben felújított változatát tették ki YouTube csatornájukra. A közel 20 perces „mozi” olyan további dalaik előfelvételit tartalmaz, mint a Surfacing, a Wait and Bleed és a Scissors, valamint a Spit It Out teljes videoklipjét.
Slipknot - Welcome to Our Neighborhood, Pt. 1
Párhete pedig Slipknot’s 25th Anniversary Box Set-jükről a Prosthetics demo verzióját tették ki, ami után a Box Set előzetese is megnézhető
A Metropolis Media Kiadó hamarosan ismét egy metal zenei témájú regénnyel rukkol elő szeptember 10-én. A Galaktikabolt.hu oldalon már kedvezményesen elő is rendelhetitek. S, hogy miről szól? Kedvcsinálóként a kiadói promo:
A metal itt nem csak zene – hanem hit és törvény. Karel Veselý, a zenei újságírás fekete krónikása egy disztópikus világot tár elénk. Főhőse – saját bevallása szerint – inkább túlél, mintsem él, miközben körülötte a világ más törvények szerint forog. Vajon be kellene illeszkednie, vagy joga van makacsul a saját ritmusát követni? A regény sűrű, fojtogató ködén keresztül csak a black metal sivár világa dereng át. A kérdés ott visszhangzik minden lapján: képes lehet-e a zene valóban megváltoztatni a világot?
Ezen a héten indul a rockerek és motorosok nyárzáró, négynapos házibulija, a TÁBOR Fesztivál. Alsóörsön már napok óta zajlik az építkezés, hogy az augusztus 27-ei kapunyitásra a színpadok, az italos és étkező pultok és a kiszolgáló létesítmények is készen várják a fesztiválozókat a Balaton partján.
A TÁBOR Fesztivál persze nem csak a koncertekről szól: Alsóörsön igazi nyaralás vár ránk a legjobb haverokkal, motoros cimbikkel együtt, és a barátságos környezetnek meg a szuper nappali programoknak köszönhetően az egész családot magunkkal hozhatjuk, hogy emlékezetesen zárjuk a nyarat. Ezt az előrejelzések alapján az időjárás is segíteni fogja, hiszen extrém hőség nem, csak kellemes nyári idő várható, frissítő reggelekkel, komolyabb csapadék nélkül.
A szerdai, 27-ei nyitónap programjain a környékbeli települések, vagyis Alsóörs, Felsőörs, Balatonfüred, Lovas, Paloznak, Csopak és Balatonalmádi lakói lakcímkártya felmutatásával díjmentesen vehetnek részt. Persze ha szeretnénk igazán kipróbálni a TÁBOR élményt, akkor négynapos bérletet érdemes vennünk, ami a napijegyekkel együtt elővételben olcsóbban érhető el.
A fesztiválozók közül sokan laknak majd a területhez tartozó kemping, illetve a környék szálláshelyein. Utóbbiaktól a kijutást a fesztivál hivatalos taxiszolgáltatója támogatja, 7-8 fős kisbuszok segítségével. A kempingbérletet váltók pedig közvetlenül a fesztiválterület mellett sátorozhatnak, és persze minden reggel a Balatonban csobbanva nyithatják a napot.
A jó közérzetet nem csak a válogatott koncertek erősítik majd, hanem az is, hogy itt a pultnál sem próbálnak majd lehúzni minket: a TÁBOR területén található Gasztroudvarban többféle konyha fogásai közül válogathatunk, és a Nagykonyhában minden nap fix áron, 600 forintért lehet reggelit és 2800 forintért ebédet beszerezni. Az esti hangolódást pedig a Sörsegély is támogatja: minden nap 15:45-ig ugyanis csak 899 forint a csapolt Dreher.
A nappali programok között a vízi csapatjátékok és a focikupa mellett gyalogos és bringatúrák, motoros tekergések találhatók, de lesz minden nap Lélekébresztő Istentisztelet, valamint kézműves foglalkozások és gyerekprogramok is, az aszfaltrajz versenytől a homokvár-építésen át a nyuszimotor-futamig. A Nagy Sátorban TÁBOR mozi és kvízdélután vár, de a beerpong verseny és a vízibomba dobálás sem marad ki.
Persze a többség aztán a koncertekkel zárja (vagy éppen indítja) majd az estét: sokan készülnek a Clawfinger szombati fellépésére, ami egyben a Tankcsapda, a Pokolgép és a Road koncert napja is lesz. Mind a négy napon emlékezetes zenei kínálat vár minket: szerdán Deák Bill, a Mobilmánia, az AWS és a Kalapács lesz a headliner, csütörtökön az Edda, a Dynazty, a Leander Kills és a Zorall játszik, pénteken pedig színpadra áll az Ossian, a Lord, a Depresszió és a Lordi is. A teljes programtáblát a fesztivál weboldalán találjuk meg.
A TÁBOR Fesztiválra bérletek, hétvégi jegyek, napijegyek és parkolójegyek kaphatók elővételben, illetve a helyszínen is elérhetők lesznek. Találkozunk Alsóörsön!
TÁBOR Fesztivál 2025 2025. augusztus 27-30. Alsóörs Belépő: Napijegyek 13.499 Ft, az adott napon 14.999 Ft Hétvégi jegy (péntek-szombat este): 26.499 Ft Bérletek 41.999 Ft Kempingjegy bérlet mellé: 11.999 Ft Parkolójegy bérlet mellé: 11.999 Ft Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu/taborfesztival-2025 oldalon.
Szép csendben dolgozik a négytagú M.U.F. és néhány napja a világra szabadították aktuális EP-jüket. A jobbára szélvész HC-s köntösbe csomagolt gondolataikat a négy dalt tartalmazó Nincs megváltás című anyagukon tolják az arcunkba.
A bandával legközelebb szeptember 6-án találkozhattok élőben a Robotban, ahol a H.C.H.C. társaságában lépnek fel és minden bizonnyal az új anyag dalai is elhangzanak majd.
The Obsidian Architec című friss klipjével jelentkezett a Fallujah. A videó dala a progresszív/technikás death metal vonalas amerikai csapat legutóbbi, június 13-án megjelent Xenotaph albumáról való. A zenekar elárulta, hogy klipjük témájában egy tisztelgés a Meshuggah 1998-as, New Millennium Cyanide Christ dalának klipje előtt.
„A teljes költségvetésünket Lamborghinikre és tetoválásokra költöttük a Labyrinth of Stone klipjéhez, így ezt kénytelenek voltunk saját magunk leforgatni. Ez lett belőle. Jó szórakozást!”
FALLUJAH - The Obsidian Architect (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Flowers címmel jelentette be kilencedik nagylemezét a The Devil Wears Prada. Az amerikai metalcore banda lemeze november 14-én, a Solid State Records gondozásában fog megjelenni. A bejelentéssel egy időben egy dupla kislemezt is kiadtak Where the Flowers Never Grow és a Wave című dalaikkal, melyek a korábbi For You című daluk mellett újabb betekintést nyújtva az album érzelmi magjába.
Where the Flowers Never Grow
„A Where the Flowers Never Grow arról szól, hogy kívülről bármennyire is jónak tűnhetnek a dolgok, az elménkben mindig van egy sötét hely… az a hely, ahol soha nem nőnek virágok. A színpadtól és a reflektoroktól távol töltött órák gyakran magányosak lehetnek. A dal szövege arról szól, hogy megkaphatunk mindent, amire csak vágytunk, mégis szembe kell néznünk az üresség és a régi sebek tolakodó gondolataival, amelyek begyógyítására még mindig keressük a módot. Azt remélem, hogy bárki, aki meghallgatja a dalt, úgy érzi majd: látják őt, nincs egyedül az elméje legsötétebb zugaiban sem, és hogy mindannyian próbálunk előrehaladni.” – mondta Jeremy DePoyster gitáros/énekes.
Wave
A zenekar egy további, közel 9 perces rövidfilmet is kiadott, That Same Place Where The Flowers Never Grow címmel, tovább részletezve az új albumuk témáit.
„A Flowers egy 20 éves utazás eredménye. A magasságok, a mélypontok, a szembenézés azzal, mit jelent embernek lenni, miközben vergődünk a káoszban, amit az élet folyamatosan ránk zúdít. Ezek vagyunk mi a csúcson, a dalszerzésben, a nyers és őszinte szövegírásban és önreflexióban, és egy kétségbeesett kísérletben, hogy kapcsolatba lépjünk mindenkivel, aki ugyanúgy érez, ahogy mi.”
The Devil Wears Prada - That Same Place Where The Flowers Never Grow (A Film by Wyatt Clough)