Visions Tattoo szülinapi party és Ink Fest

A hétvégén Székesfehérváron rendezzük meg a fehérvári Visions Tattoo 25. születésnapját a Fezen klubban, az Ink fest keretein belül, ahol a házigazda Cadaveres mellett további 5 zenekar lép majd színpadra.

Nagyon hálásak lennénk, ha egy rövid hír keretein belül tudnátok támogatni az eseményünk. Igyekeztem minden információt összeszedni a bulival kapcsolatban!

A Cadaveres és a Visions Tattoo által kreált kis ajánló:

Az 1993-as év nagyon különleges volt valamiért. Ekkor indult el a Visions Tattoo tetováló stúdió itt Székesfehérváron és a Cadaveres zenekar pályájának kezdete is ide nyúlik vissza. Most szombaton a FeZenbe egy közös szülinapozásra invitálunk mindenkit, akinek bármit is jelent , vagy jelentett anno ez a két dolog és az eltelt 25 év.

Tetoválás és zene, szorosan összeforrt két fogalom ennyi év alatt, meghatározója azóta is életünknek és ennek az estének is. A házigazda zenekar mellett csupa a stúdióhoz köthető zenei formációval találkozhattok még. A sokszínű felhozatal hangos lenyomata ennek az érdekes, fantasztikus világnak:

A keményebb metal műfaj képviselői mellett (Omega Diatribe, Sleepless, Cadaveres) itt lesz velünk a Speakers of Zion reggae-je, StreetRoyal rap-je, vagy a The Joystix punk ‘n roll-ja.

Kezdés: 18:30, Beugró : 1500 Ft (amiért még nyerhettek ajándék tetoválást is a helyszínen!) Részletek a Facebook-on!

A helyszínen ingyen tetoválásokat fogunk kisorsolni, illetve az eseménynél már javában zajlik egy szépségverseny, amelynek díjazását is az est folyamán fogjuk megejteni.

A Menetrend a következő:

Kapunyitás 18:00

18:30 – 19:15 – Speakers of Zion
19:25 – Ajándék tetoválások sorsolása
19:35 – 20:10 – Sleepless
20:30 – 21:10 – The Joystix
21:20 – Szépségverseny díjátadó
21:30 – 22:10 – Omega Diatribe
22:30 – 23:10 – StreetRoyal
23:25 – 00:20 – Cadaveres

▌ Jegyek ▌

► Elővételben ► 1000 Ft
► Helyszínen ► 1500 Ft

Az esemény link:
http://www.facebook.com/events/2048154101870867/

Henry Derek Elis – nyugalomra fogott dark-blues

Az amerikai extrém metalos Henry Derek Elis (Scar the Martyr, Thrown Into Exile, Act of Defiance, Lilitu) október 26-án adta közre dark folk, gothic, country blues, southern rock vonalán mozgó The Devil Is My Friend címmű lemezét. A bendzsón, mandolinon, orgonán, akusztikus és elektromos gitárok előadott szerzeményei közül máris itt van Sing For The Dead Man dalának, valamint lemezének előzetese videója.
 
Henry Derek Elis - "Sing For The Dead Man" Official Video

Henry Derek Elis - "The Devil Is My Friend" Official Album Trailer

Bleeth – nehéz pillanatok

Pszichedelikus monumentalitás, kozmikus hangok és durva post-rock és erőszakos sludge/doom hangzavar. Ez jellemzi a floridai Bleeth ez év augusztusában megjelent Geomancer albumát, amelynek dalai jócskán tudnak nehéz pillanatokat szerezni.
 

Geomancer by Bleeth

Doctor Smoke – Demo – 2013

Halloween közeledte mindig remek lehetőséget ad egy jó kis horror partyra és arra, hogy olyan dalok szólaljanak, amik visszarepítenek minket a klasszikus sírásós doom zenék világába. Bár ma már egy retro felhőbe burkol minket ez az éra a szinte naponta megjelenő újnál is újabb csapatok friss albumaival, én a kis partymhoz mégis az Ohio-i okkult heavy/doom […]

Tovább »

Wolcensmen – lelki filozófia akusztikus zene formájában

A Wolcensmen nevű akusztikus dark folk projektet Dan Capp a brit black metalos Winterfylleth gitárosa keltette életre. A Wolcensmen az ő víziója, lelki filozófia megnyilvánulás akusztikus zene formájában. Zenében újjáéleszti a miszticizmus és a babona őszinte kifejezése, melynek legfőbb ihletői skandináv folklor világa.
2016-os Songs from the Fyrgen című debütáló albumának újra kiadása november 2-án jelenik meg az Indie Recordings gondozásában, melyen bónuszként a Bathory klasszikus Man of Iron dala is szerepel az ő folk átiratában. 

WOLCENSMEN - Sunne (Official Audio)

Debütáló albuma pedig itt érhető el.
 

Songs from the Fyrgen by Wolcensmen