




„A Heartwork a Carcass eddigi legagresszívebb, de leginkább befogadható albuma is egyben. Szerintem nem volt olyan hatalmas ez a váltás, hiszen már az előző lemezen sem ugyanazt játszottuk, amit az előző kettőn. Egyre jobb zenészek lettünk, megtanultunk jobb és jobb dalokat írni, és most már azt is tudjuk, mitől szól jól egy lemez. Tudjuk, hogyan lehet elérni, hogy minden hangszer élesen, jól elkülöníthetően szóljon, de ugyanakkor nem úgy akartunk továbblépni, hogy nem adjuk fel önmagunkat. Egyszerűen csak több hagyományos rock elemet építettünk a dalokba. Korábban elegendő volt számunkra, ha szimplán durva és brutális zenét játszunk, de ma már az a cél, hogy a durvaság megőrzése mellett egyre jobb dalokat írjunk. Az első lemezünk idején tizennyolc éves voltam, és azóta elég sokat fejlődtem, akárcsak a többiek. Senki sem játszhatja ugyanazt éveken át.” – Jeff Walker.
A gitárszólók dallamosságával teli album mára már természetesen minden metal rajongónak alap mű. De tény, hogy a Heartwork-on mesterien összegyúrt death metal durvaságának és a tradicionális heavy metal riffeinek köszönhetően valami egyedien új született. És az is tény, hogy a lemez felvétele után Michael Amott gitáros elhagyta a zenekart és megalapította a Spiritual Beggars-t. Bill Steer basszusgitáros pedig Firebird nevű retro-rockos bandájával dolgozgatott.

Az albumról elsőként Oval Portrait daluk videójával lehet barátkozni.

Night Gaunt – The Room
(Terror From Hell Records)
| 1. | The Room |
| 2. | Penance |
| 3. | Oval Portrait |
| 4. | Veil |
| 5. | Labyrinth |
| 6. | The Owl |

The Hunt For White Christ címmel október 26-án a svéd viking death metalos Unleashed új albuma, ami sorban a negyedik lesz. A lemezről újabb előzetesként máris itt van címadó daluk szöveges videója.

Három lemezes (2 CD és 1 DVD) mementót jelentetett meg a GrundRecords az „Elhallgatott zenekarokról”. Egy kis történeti visszatekintés:
„Az „enyhülő” államszocializmus évtizedei ma már aligha szorulnak kritikus politikai elemzésre, ugyanakkor egyre többen mosdatják. Idővel megtudjuk, kik voltak a rendszer kedvezményezettjei, besúgói és valódi ellenfelei. Ehhez képest ritkán kerülnek szóba a pártállam végrehajtói, az aczélos tiltás-tűrés-támogatás három t-jének felelősei. Az emlékezet gyöngül, az utólag ellenállók szaporodnak. Tehetik, mert a hatvanas-hetvenes évek progresszív kultúrájának van egy alig feltárt területe: a magyar pop-rock underground vonulata, amely öt zenekarból, valamint a hozzájuk köthető fiatal képzőművészekből és a korszak ostoba konformizmusát elutasító fiúkból-lányokból állt. Egy évtized után néhány együttes politikai meggondolásoknak és saját képességeinek köszönhetően felfutott, de az újítók megszűntek vagy elhalkultak, tagjaik emigráltak, illetve rákényszerültek, hogy más foglalkozást válasszanak. Utóbbiak közt leginkább háttérbe szorult a Kex, vezetőjével, Baksa Soós Jánossal, a Syrius Orszáczky Jackie-vel, a Liversing, az Atlas és a Bajtala Trió. A Kex-barátok törzsgárdáját az úgynevezett Nagy Generáció legendás szerveződése, a Moszkva téren csoportosuló Kalef galeri alkotta. Tagjait perbe fogták, egy részüket elítélték, a többiek szétszóródtak, de sose tévesztették egymást szem elől. Így született meg 1998-ban a Kex egykori dobosa, Kisfaludy András Filmszemle- különdíjas dokumentumjátéka, az Elszállt egy hajó a szélben, majd 2014-ben a banda emlékkoncertje, végül új filmje, az Urániában nemrég vetített Elhallgatott zenekarok. A bemutatón a mozi falai a tömegtől majd szétrepedtek. A nézők tudták, a forgatásra az utolsó pillanatban került sor, egy korszak még élő tanúival s a már-már elfelejtett zenészekkel. Azokkal, akikhez csupa újító művész, az akkori avantgárd pop és koncepció alkotói: Horváth László Xavér (Hitves), Pauer Gyula, Vető János, Szentjóby Tamás, Veszely Ferenc (Fityi), a fotós Koncz Csaba, a költő-zongoraművész Balaskó Jenő, az író-fotós-performanszer Hajas Tibor (Biki), Ladik Katalin, El Kazovszkij, a filmrendező Bódy Gábor, Szomjas György, Szabó Ildikó (Zazi) és mások csatlakoztak. A sorba kívánkozik Erdély Miklós, aki csoportosulásával, ha tetszik: tanítványaival az ábrázolás sajátos filozófiáját teremtette meg. Így állt össze a kép: zenekarok, festők, szobrászok, grafikusok, költők és írók, akik megkísérelték, hogy a pártállam szorításán lazítsanak. Voltak követőik, például a részben ugyancsak képzőművészekből szervezett URH, a Bizottság, a Kontroll Csoport és az Európa Kiadó, de addigra más szelek fújtak. Minden generáció terem hősöket, de a kultúra hajlamos a valódi úttörőkről és barátaikról megfeledkezni. Ezt az űrt kellett kitölteni Kisfaludy András filmjeinek.”






