Vreid – megjelent az új lemez



Lifehunger
címmel jelent meg a dallamos black metalban utazó norvég Vreid nyolcadik albuma.

Néha minden olyan sötét, hogy csak az életet látod magad körül. Ez az album arról az ősi, primitív éhségről szól, aminek révén felemelt fejjel folytatod az utad. A kreatív lélek ünnepe ez, egyben egy hatalmas „baszd meg” minden utadban álló akadálynak. „A Lifehunger célja, hogy mérhetetlen extrémitása révén felforgassa a műfaj konvencióit, és új értelmet adjon a sötétség zenei kifejezésének. Ez a lemez nem mutat meg mindent, de épp olyan változatos, mint maga az élet.

Vreid - Lifehunger (2018) Full Album
 

Re-Armed – Built To Last – új single-dal



Built To Last
címmel egy új single-dallal, egyben videóval jelentkezett a finn melodic death/thrash metalos Re-Armed.
 
Ez az új dal a korábbiaknál jóval dallam-központúbb, de megvan benne a szokásos tökös attitűd is. Legutóbbi kiadványunk óta két új tag érkezett a bandába, így tehát most már három gitárosunk van, ami azt jelenti, hogy a dalszerzői és produceri munkához extra brainstorming-ra volt szükség. A dal egyébként pozitív üzenetet hordoz magában: Az út végén mindig van fény, még akkor is, ha már csak a remény maradt.”

RE-ARMED - Built to Last (OFFICIAL VIDEO)
 

Bear the Mammoth – kísérleti poszt-felhőik

Október 5-én jelenik meg az instrumentális progresszív post-rockot játszó ausztrál Bear the Mammoth második nagylemez. Years Under Glass című lemezük gazdag textúrájú poszt-felhőiből kibontakozó témáiból máris itt van kettő.
Úgy gondolom, hogy zeneileg idősebbek, bölcsebbek vagyunk, és sokkal nyitottabb a gondolkodásmódunk. Hogy ez mi is jelent? Mindenki zenei íze fejlődött és számos műfajba belekóstoltunk. Ez által zeneileg is érettebbek lettünk, Az Years Under Glass lemez írása közben szinte szenvedélyünké vált, hogy különböző effekt pedálokat és berendezéseket próbáltunk ki. Kísérletezzünk különböző pedálunkkal új, ránk jellemző hangzásokat hozunk létre. Jammelgettünk és ez lett az eredménye… ha-ha.” – mondja James Kershaw a gitáros, Under Under Glass lemezükről.
 

Years Under Glass by Bear the Mammoth

Farsot/ColdWorld – Toteninsel ’split-EP – 2018

Németország két legismertebb black metal projektjének, a Farsot és a ColdWorld közös ecsetvonásainak eredményeként születettek meg az őszies, didergős, ám mégis lágy hangulattal ringató Toteninsel címet viselő kislemezük álomszerű látomásokat megfestő dalai.   Az avantgarde black metalt játszó thüringiai Farsot projektet nyugodtan nevezhetjük a fekete zene alkimistájának. Hisz egyedi hangzású, mámorító, az alap black metal […]

Tovább »

Druknroll – Unbalanced – 2018

  Tíz évnyi cikkírással a hátam mögött egyre gyakrabban futok bele olyan zenekarokba, melyek korábbi lemezéről, vagy lemezeiről is én emlékeztem meg anno. Az orosz Druknroll esetében az Unbalanced a harmadik album, amiről én írom az ismertetőt. Ráadásul róluk csupán az én két előző cikkem képezi az összes tartalmat oldalunkon. Se egy hír, se egy […]

Tovább »

Terrorizer – Caustic Attack – dalpremier

Hamarosan érkezik az amerikai kultikus grindcore banda, a Terrorizer új albuma. A Caustic Attack címet viselő lemezről újabb előzetesként címadó daluk egy perces szörnyetege hallgatható meg.

A lemezt Jason Suecof producerrel (Deicide, Trivium) rögzítették, Pete Sandoval dobos (ex-Morbid Angel) pedig a pár éve végrehajtott műtétje óta teljesen felgyógyult.

Óriási érzés újra minden nap játszani. Keményen dolgoztam a gyógyulásomon, és meg is érte így tennem, mert amikor ezeket az új dalokat dobolom, ugyanúgy érzem magam, mint 1990-ben vagy 2000-ben. Újra fiatalnak érzem magam és minden probléma nélkül tudok dobolni. És ez azért is lényeges, mert az új album tele van váltásokkal, dupla lábdobbal, gyors blastbeatekkel.” – mondja Pete Sandoval.

 
Terrorizer – Caustic Attack
( The End)

1. Turbulence
2. Invasion
3. Conflict And Despair
4. Devastate
5. Crisis
6. Infiltration
7. The Downtrodden
8. Trench Of Corruption
9. Sharp Knives
10. Failed Assassin
11. Caustic Attack
12. Poison Gas Tsunami
13. Terror Cycles
14. Wasteland

Master – Replaced – újabb előzetes dal

November végén (nov. 28.) jelenik meg a legendás death metal banda, a Master új stúdióalbuma Vindictive Miscreant címmel. A bandát még 1983-ban Paul Speckmann alapította Chicagóban, azonban ezredforduló táján áttette székhelyét Csehországba, és 2003 óta pedig két helyi zenésszel nyomja a halálos fémet. Új stúdióalbumuk a 2016-os An Epiphany Of Hate egyenes folytatása, amelyről harmadik előzetesként a Replaced című számuk hallgatható meg.

MASTER (Czech Republic) - Replaced (Death Metal) Transcending Obscurity Records HD

Master – Vindictive Miscreant
(Transcending Obscurity)

1. Vindictive Miscreant
2. Actions Speak Louder Than Words
3. Replaced
4. The Inner Strength Of The Demon
5. The Book
6. Engulfed In Paranoia
7. The Impossible Of Dreams
8. Stand Up And Be Counted

Revocation – kegyetlen fém

A technikás thrash/death metalt játszó Revocation tegnap adta ki legújabb nagylemezét The Outer Ones címmel. Az új 9 dalos album a bostoni extrém csapat eddigi legkegyetlenebb, legveszélyesebb agyagának ígérkezik.

Revocation - The Outer Ones (FULL ALBUM)
 
Az elejétől fogva tudtam, hogy sötétebb irányba akarok haladni, és ez az eddigi leginkább death metalos albumunk.Vannak olyan zenekarok a death metalban, amelyek progosabb irányba mozdulva elveszítenek valamennyit a szélsőségességükből, mi azonban meg akartuk tartani meghatározó elemként az agressziót, miközben még inkább kitoljuk a határainkat.” – mondja a lemezről Dave Davidson gitáros.