Satanic Nirvana címmel mutatta be hamarosan érkező harmadik lemezének első videóját a londoni sludge/punk-horror metal zenekar, a TORSO. Annihilation Day című lemezük augusztus 29-én jelenik meg az APF Records gondozásában. A zenekarnak ez lesz az első konceptlemeze, ami történetében 1984. január 1-jén játszódik és egy kisvárosi egyetemi kampuszán történt eseményt mesél el, ahol is elszabadult a pokol.
A Celestial Wizard 2018-ban tűnt fel a coloradói metal színtérén, és azóta annak egyik jelentős zenekarává nőtte ki magát. A banda jelenleg harmadik lemeze, a Regenesis kiadására készül, ami július 11-én jelenik meg a Scarlet Records gondozásában. Elmondásuk szerint ez a lemezük „minden eddiginél szélesebb, dinamikusabb élményt kínál.”
A lemezről elsőként Pale Horse daluk hivatalos videója került bemutatásra, amit a napokban kiadott She Is The Blade című kislemezes daluk követ. Mind a kettőt az alábbiakban érhetitek el.
Az amerikai heavy/stoner riff-mester, a Borracho augusztus 8-án adja ki hatodik albumát a Ripple Music gondozásában. Hét dalos Ouroboros című lemezükről elsőként a dögös riffelésű Vegas, Baby című daluk hivatalos videója nézhető meg.
„2025-ben a Borracho visszatér hatodik lemezével. Az Ouroboros az ősi alkimista folyamatos átalakulás koncepcióját vizsgálja, a kortárs társadalmi problémákra alkalmazva. A lemez dalról-dalra olyan problémákat vet fel, mint a mentális betegségek, az autoriter brutalitás, az automatizálás és a kultúra romlása, és egy olyan képet fest, amelyben az emberiség önmagát vezeti romlásban.„
„A lemez első előzetese itt van Vegas, Baby videónk, amit nem igazán kell magyarázni. A Bűn Városát csak is Amerika teremthette meg. Hol máshol van olyan hely, amely a függőséget szolgálja? A szerencsejáték és a fizetős szex függőségében, de az amerikai materialista életmódban is, ami miatt az emberek mindent kockára akarnak tenni egy esélyért az Amerikai álomra. De a ház mindig nyer.”
A tradicionális heavy metalt játszó svéd Ambush szeptember 5-én, a Napalm Records gondozásában adja ki Evil In All Dimensions címet viselő negyedik lemezét. A kilenc dalos album a ’80-as évek heavy metaljának letisztult, hősies hangjait hozza vissza, amiről máris itt vannak címadójuk, valamint Maskirovka daluk videói.
AMBUSH - Evil In All Dimensions (Official Video) | Napalm Records
AMBUSH - Maskirovka (Official Video) | Napalm Records
A francia multi-instrumentalista Romain Nobileau vezetésével működő avant-garde black metal szólóprojekt, az OWLS június 6-án adta ki debütáló, Une Toile De Plus À Brûler című anyagát. A négy tételes album témákra koncentrál, mint a természet tisztelete, az idő múlása, a sötét romantika és a művészetek. Mindezt az éjszakai ragadozó madarak metaforáján keresztül illusztrálva, akik a bölcsesség, a szabadság és a tudás szimbólumai.
Tűkön ülve vártam 2020-ban a nemzetközi összefogásból született Anchorite bemutatkozó lemezét, amiben svéd, olasz és dán zenészek egyesítették erőiket, hogy az epikus, tradicionális doom metal oltárán áldozzanak. A várakozás nem volt véletlen, hiszen Peter Svensson basszer (Amaurot, Catacomb, Goatess, Atraptor, Furnace stb.), Martin Andersen (Chalice Of Sin, Legend Revisited, Meridian) gitáros és Marcus Rosenqvist (Void […]
Mind Trap címmel június 27-én, vagyis most pénteken jelenik meg az Inhuman Condition harmadik albuma. A floridai death metal krémjét tömörítő banda Terry Butler (Obituary, ex-Death, ex-Massacre, Six Feet Under) basszusgitáros, Jeramie Kling (Venom Inc., The Absence, Goregäng) énekes/dobos és Taylor Nordberg (ex-Massacre, The Absence, Goregäng) gitáros kilenc dalos lemezéről eddig három videójuk került bemutatásra.
Inhuman Condition - The Betterment Plan official video
Inhuman Condition - Face For Later official video
Inhuman Condition - Severely Lifeless official video
A Corpse Fortress egy női-frontos OSDM banda Fokvárosból (Dél-Afrika). A banda a napokban mutatta be első kislemezes dala, a The Undead szöveges videóját. A zenekar idén április elején alakult meg, tagságát a helyi metal színtér ismert alakjai, név szerint: Jo-Marié du Plessis énekes (Junkyard Lipstick, Bloodbarf, Testosteruins, TerroRaze), Adri Jordaan basszusgitáros (Killatoria, Maximum Carnage, Scroll of Thoth, The Warinsane), Thaaqib Edwards, aka Gibbs és Kyle Maloney gitárosok, valamint Joshua Haller dobos (Reverse The Sands, Betray The Emissary, Treehouse Burning) alkotja.
CORPSE FORTRESS - THE UNDEAD (Official Lyric Video)
Idén új lemezt ad ki a Grammy-jelölt Between The Buried And Me. The Blue Nowhere című lemezük szeptember 12-én fog megjelenni az InsideOut Music gondozásában. A 10 dalos lemezről a zenekar énekese Tommy Rogers úgy beszélt, mint „naplóbejegyzések, múló és magába forduló gondolatok, néha kaotikusak, a zenétől függően”.
A lemezről elsőként a Miles Skarin által rendezett Things We Tell Ourselves In The Dark daluk videója nézhető meg.
„Ez a dal az egó sötét felhőjéről szól, így énekesként egy kicsit másfajta önbizalommal közelítettem hozzá, szinte popdalos stílusban… Annak ellenére, hogy őrült utakra visz, hátradőlhetsz és énekelhetsz vele.”
BETWEEN THE BURIED AND ME – Things We Tell Ourselves In The Dark (OFFICIAL VIDEO)
Új dalt adott ki az amerikai metalcore banda, a Gideon. ‘Til The Wheels Fall Off című számukkal azt is tudatják, hogy leszerződtek a Sumerian Recordshoz.
„Mindig is a magunk módján csináltuk a dolgokat, és a Sumer Records hitt, ami víziónkban. Ez a dal tisztelgés a mögöttünk lévő mérföldek és az előttünk álló út előtt. Nem megállni akarunk, hanem nagyobb sebességre kapcsolni.”
GIDEON - 'Til The Wheels Fall Off (Official Audio)