Az idén negyvenéves születésnapját ünneplő svéd doom legenda, a Candlemass május 9-én adta ki négy dalos Black Star című EP-jét. A kislemezre felkerült a Black Sabbath ikonikus dalának, a Sabbath Bloody Sabbath feldolgozása, amihez klip is készült.
CANDLEMASS - Sabbath Bloody Sabbath (Official Video) | Napalm Records
„Nem minden zenekar éri meg a negyvenedik születésnapját, és kétségtelen, hogy nálunk is elég kemény út vezetett idáig. De számos hullámvölgy után továbbra is itt vagyunk kissé talán megviselt túlélőként, veteránként… Továbbra is készen állunk arra, hogy egy újabb doom metal anyagot zúdítsunk a gyanútlan világra. Valamit tenned kell, ha betöltöd a 40-et, nem igaz? Mindenesetre, mint mindig, jó volt felvenni néhány új anyagot, és feldolgozni pár régi kedvencet.” – mondta Leif Edling alapító / basszusgitáros a korábbiakban.
Új dalának videójával jelentkezett az Imre Fia Imre. A budapesti modern alter, avantgarde metal/rock vonalas, önmagát a Korn és a Hiperkarma szerelemgyerekeként definiáló zenekar RÁMEN című dalának videója Zsótér Indi Dániel készítette. A klip forgatásán mintegy 30-40 rajongó vett részt, akik több tucatnyi alkalommal rögzítették az eseményeket, összesen 438 felvétel készült.
„A dal egy olyan szorongásos élményt jár körbe – próbáltad, nem jött össze, elmúlt –, amivel mindenki tud azonosulni. És ez még erősebbé válik attól, hogy nem profi filmesek, hanem a közönség rögzítette a zenekart. Mintha a ‘nagy pillanat’ csak valaki telójának memóriakártyáján maradna meg…”
Infernal Legacy címmel adta ki új albumát a melo-death metalos Mors Silens. Az idén 20 éves mezőberényi zenekar május 9-én új kiadójuk a WormHoleDeath Records égisze alatt jelentette meg negyedik nagylemezét, amire 10 erőteljes dal kerül fel, melyek a társadalomkritika, az érzelmi zűrzavar és az emberiség sötétebb aspektusainak témáival foglalkozik.
Az album címe a jövő generációira hagyott örökséget tükrözi – a szenvedés, a pusztulás és a társadalmi kirekesztés kísérteties emlékeztetőjeként. A gyorsabb, intenzívebb és bonyolultabb kompozíciókkal a zenekar új magasságokba emeli jellegzetes hangzását, remélve, hogy üzenetük messzire eljut a közönséghez, gondolkodásra és a változásra inspirálva őket.
Whores D’oeuvre címmel mutatta be új dalát a brit symphonic black metalos Lychlake. A dallal hamarosan megjelenő Witchcraft & Harrowed Souls albumukat vezetik fel.
„A Whores D’oeuvre a következő hónapokban megjelenő második albumunk, a Witchcraft & Harrowed Souls első kislemeze. Az album egy rémisztő újraértelmezése Robert Eggers mesterműnek, a THE VVITCH-nek. Ez a terror, a boszorkányság és halál története.”
A 2024-ben Kelet-Jáván, Indonéziában alakult brutal death metalos Symphobia július 11-én Hideously Traumatic címmel szabadítja a gyanútlan világra debütáló albumát. A banda a Demented Heart, a Perveration és az Orbital Element tagjaiból áll és tavaly októberben kiadott kétszámos demójukkal azonnal felkeltette a Comatose Music figyelmét, akiknél hamarosan első lemezüket adják ki. Ennek kedvcsinálójaként Monstrously című dalukat ismerhetitek meg.
Hihetetlen, hogy már 14 éve nincs a világon a Thunderstorm zenekar. Hatalmas favoritom volt a maga idejében és a mai napig szívesen hallgatom a lemezeiket, amelyek saját közegükben is megmaradtak igazi kincsnek, felfedezni valónak. Az olasz epikus, tradicionális doom metal horda 92 és 2011 között összesen csak négy lemezt adott ki, de ezek között nem […]
A Lights Of Vimana egy nemzetközi atmoszférikus / progresszív doom metal projekt, melynek tagságát az extrém doom színtér három veterán alakja; Riccardo Conforti (Void of Silence) dobok és szintetizátorok, Jeremy Lewis (Mesmur, Pantheist) gitár és basszusgitár, valamint Déhà (Slow, Cult of Erinyes) énekes alkotja. A formáció Neopolis című debütáló albuma június 13-án a Dusktone kiadásában fog megjelenni, amiről Remember Me daluk ismerhető meg.
LIGHTS OF VIMANA - Remember Me (NEW TRACK!!!)
Az 5 tételes album egy élénk portrét fest egy disztópikus világról – hideg, hatalmas és kísérteties –, ahol a csillogó atmoszférák találkoznak a mindent összeroppantó végzet súlyával. Ez egy utazás az összeomláson és a transzcendencián keresztül, ahol minden hangjegy egy fényvillanásnak érződik a holnap romjai között.
Lights Of Vimana – Neopolis
(Dusktone)
1. Nowhere 2. Endure 3. Real 4. Neopolis 5. Remember Me
A vietnami hardcore punk banda, a Nuclear Stockpiles egy kétszámos kislemezt adott ki State Of Anarchy/Blow (Job) dalaival. Ezzel a két dallal hamarosan megjelenő debütáló lemezüket vezetik fel.
„Anarcho – Armageddon – A HARDCORE PUNK életstílus, a sebességről, a „fuck you” hozzáállásról és az egyenes beszédről szól. Ez az első lövése a fővárosból érkező feltörekvő hardcore punk fiataloknak, egy dupla dalos kislemezek a hanoi armageddon hardcore érából.„ – olvasható kiadójuk, a House of Ygra presents infójában.
Nuclear Stockpiles - State Of Anarchy/Blow (Job) - 2025 - Official Audio
Napokban érkezett meg a Parkway Drive új, elsöprő erejű dala, a Sacred. Ez az ausztrál metal csapat első kiadványa a nagy sikerű, 2022-es Darker Still album óta. A világszerte egyre ismertebb zenekar látványos arénaturnén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, Budapestre november 8-án érkeznek majd.
Winston McCall énekes így mesélt a friss nótáról: „A Sacred üzenete roppant egyszerű: ez egy buldózer erejű, együtt énekelhető pozitív energialöket. Az életünket és a világban elfoglalt helyünket egyre inkább a negativitás és a reménytelenség szemüvegén keresztül látjuk. Folyamatosan azzal vagyunk elfoglalva, hogy mink nincs, mit gyűlölünk, kit hibáztatunk, és mi az, ami visszatart bennünket. Pénzzé tesszük egyedi, különleges énünket és időnket, csak hogy mesterségesen gyártott én-darabokat vásároljunk belőle, és így újra egésznek érezhessük magunkat. A Sacred a mi identitásunk. A Sacred a mi időnk. Soha ne veszítsük szem elől, és soha ne veszítsük el a reményt.”
Parkway Drive - "Sacred"
A kislemez megjelenése egy jelentős év kezdetét jelzi a Parkway Drive számára. Júniusban teltházas, szimfonikus koncertet adnak az ikonikus Sydney Operaházban – ez az előadás méltó megkoronázása és ünnepe lesz a zenekar 20 éves történetének. Innen indulnak tovább az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő Summer of Loud 2025 turnéra, ahol eddigi legnagyobb észak-amerikai koncertjeiket adják majd.
Az év fénypontjaként pedig idén ősszel kerül sor a Parkway Drive nagy várakozással övezett 20 éves jubileumi arénaturnéjára Európában és az Egyesült Királyságban. A különleges turnén két másik neves ausztrál zenekar is csatlakozik hozzájuk: a deathcore vonalat képviselő Thy Art Is Murder, valamint az érzelmekkel teli post-hardcore zenéjéről ismert The Amity Affliction.
Ez a grandiózus arénaturné a Parkway Drive eddigi legambiciózusabb produkciója lesz, amelyet a zenekarra jellemző szenvedéllyel és lehengerlő erővel adnak elő – ismét bizonyítva, miért számítanak a modern metal egyik legmeghatározóbb erejének. Budapesten november 8-án lépnek fel, a monumentális MVM Dome színpadán.
A CONCERTO Music bemutatja: Parkway Drive 20 Year Anniversary European Tour 2025 2025. november 8., szombat 17 óra Budapest, MVM Dome Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction koncertek Belépő: ülőhelyek 21.900 – 29.900 Ft, állóhelyek 29.900 Ft. VIP Lounge: 69.900 Ft Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.
An Insatiable Violence címmel június 20-án jelenik meg a Cryptopsy kilencedik albuma a Season of Mist égisze alatt. A nyolc dalok lemezről Matt McGachy énekes a következőket árulta el:
„Az As Gomorrah Burns egy ugródeszkát jelentett az új albumunkhoz. Fogtuk azt, amit az előző albumban kedveltünk, és arra koncentráltunk, hogy ezt élőben is kiterjesszük. Azt akartuk, hogy ez a lemez még groove-osabb legyen, hogy az emberek igazán bele tudjanak kapaszkodni a dalaiba, amikor élőben játsszuk azokat.”
Lemezük második videóját Malicious Needs című daluk kapta meg.