Left Cold To Wilt – Realize – EP előzetes

Május közepén adja ki új EP-jét a stoner/groove metal, valamint a metalcore vonalába is belekóstoló budapesti Left Cold To Wilt zenekar. Erről Realize daluk szöveges videóját osztották meg.

A Realize második dalunk, ami szövegében a frusztrációról, valamint arról a felismerésről szól, hogy demagógiával mennyire könnyen lehet befolyásolni az embereket, így erőszak nélkül is el lehet venni a szabadságukat. A tömegnek pedig nem ártana tenni a változás érdekében.

Left Cold To Wilt - Realize (Official Lyrics Video)

The Joystix – Friss EP és jubileum

Az idén 20 éves fennállást ünneplő The Joystix zenekar egy vadonatúj 3 új dalt tartalmazó EP.-vel jelentkezett Here tomorrow !? címmel.

Szőke Gábor énekes/gitárospár mondatban így foglalta össze az új anyagot:

Az utóbbi pár évben minden évben kijövünk egy új anyaggal, idén sincs ez másképp. A tavalyi Nothing to prove EP hez képest (ami egy abszolut laza, vidám dalkollekcio volt) változásnak mondható, hogy ezen az EP-n a kicsit melankólikusabb oldalunkat vettük elő. Vannak egészen karcos témák, illetve már már darkba hajló megoldások is, úgy érzem az elmúlt húsz évben sikerült olyan zenei világot kialakítani, amibe belefér akár egy blues dal, vagy akár egy már-már trashbe hajló téma, de mégis valahogy “joystixos” a végeredmény.  A dalok megint nagyon gyorsan összeálltak, szerencsés helyzet, hogy a stúdiómban bármikor bármeddig tudunk dolgozni, így mindíg nagyon gördülékenyen és gyorsan összeállnak az új anyagok.

A zenekar októberben egy évfordulós koncert keretein belül is megünnepli majd az elmúlt húsz évet, a koncerten a tervek szerinti számos vendég is tiszteletét teszi majd. Hogy pontosan hol és ki lesz még ott velünk, az ki fog derülni a következő hónapokban.

Playlist: Here tomorrow ?!

Xenomorph – Empyreal Regimes (1995)

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]

Tovább »

HellLight – As Daylight Fades – új videó

Négy év után új lemezével tér vissza a brazil funeral doom/death metalos HellLight. Május 9-án megjelenő We, the Dead albumuk újabb videójaként az As Daylight Fades nézhető meg. A dalban és a klipben egyaránt Heike Langhans vendégeskedik.

Vége a várakozásnak! Ma büszkén adjuk ki új kislemezünket, amelyen a csodálatos Heike Langhans szerepel, ez az As Daylight Fades!

HELLLIGHT - As Daylight Fades, feat. Heike Langhans Official Video

A hét tételes lemez első darabjaként a közel 11 és félperces Echoes of Eons című daluk szöveges videója került korábban bemutatásra, mely az alábbiakban nézhető meg.

HELLLIGHT - Echoes Of Eons Official Lyric Video

Warkings – Érkezik az ötödik lemezük

Július 4-én jelenik meg a Warkings ötödik nagylemeze Armageddon címmel, melyről a címadó dal máris meghallgatható. A 2022-ben megjelent Morgana folytatása ugyancsak a Napalm Records jóvoltából fog megjelenni és 14 dalt tartalmaz. Az impozáns borítót most is Sallai Péter készítette.

WARKINGS - Armageddon (Official Video) | Napalm Records

Warkings – Armageddon
(Napalm Records)

1. To Lindisfarne…
2. Armageddon
3. Genghis Khan (feat. Orden Ogan)
4. Kingdom Come
5. Morgana’s Incantation
6. Circle of Witches
7. Kings of Ragnarök
8. Call to Arms
9. Troops of Immortality
10. Nightfall
11. Hangman’s Night (feat. Dominum)
12. Varangoi
13. Here Comes the Rain
14. Stahl auf Stahl (feat. Subway to Sally)

Petrified – Old Farts Doom (2025)

Mostanában a németek eléggé csendben vannak a doom színtér tekintetében. Sok kedvencem származik tőlük, köztük igazán nagyszerű, különleges kiadványokkal. Most viszont jó ideje nincs semmi, úgyhogy a legkisebbnek is örülni kell. Ezzel a szemléletmóddal álltam neki a Zschopau nevű kisváros szülötteiként anyakönyvezett Petrified zenekar bemutatkozó anyagának. Amit érdemes tudni róluk az az, hogy tevékenységüket még […]

Tovább »

Abyssal Vacuum – Okkult kohéziók

A francia black metalos Abyssal Vacuum május 2-án a Signal Rex révén adja ki régóta várt debütáló albumát. A 2017 óta aktív Lyoni csapat négy remek EP után hozza ki saját nevével fémjelzet első lemezét, mely hat hallucinogén és egyéni látásmódú sötét atmoszférájú komponenst tartalmaz, amelyek mindegyike egy adott területet határoz meg, kétségtelenül jelentős okkult energiát árasztat. Kedvcsinálóként az érdekes című 37°11’18.4″N 86°06’10.3″W tételük hallgatható meg róla.

ABYSSAL VACUUM (Fra) - 37°11'18.4"N 86°06'10.3"W [Track Premier]

Abyssal Vacuum – Abyssal Vacuum

(Signal Rex)

1. 43°23’51.0″N 40°21’35.3″E
2. 44°13’15.2″N 3°21’25.4″E
3. 37°11’18.4″N 86°06’10.3″W
4. 17°08’51.0″N 88°48’45.0″W
5. 17°07’42.1″N 88°51’02.5″W
6. 27°51’03.6″N 105°29’45.7″W

Autumn Nostalgie – Vissza a semmibe

A melankolikus, atmoszférikus post-black / blackgaze  zenék vonalán mozgó Autumn Nostalgie június 6-án a Northern Silence Productions kiadásában adja ki Metanoia címet viselő nyolc dalos új albumát. A lemezről elsőként Return to Nowhere daluk került bemutatásra.

Autumn Nostalgie - Return to Nowhere (New Track)

A Metanoia teljes mértékben követi az előző albumok lényegét. Az ’Esse Est Percipi’ albumon egy dal szól, amelynek dalszövege a visszavonásról szól. Visszavonulni a hegyre, persze ezt nem fizikailag, hanem lelkileg kellene megérteni. Várni az időt, amikor le lehet ereszkedni a hegyről. De nem azért mentem fel oda, hogy remeteként éljek, és hagyjam, hogy a nagy próféta szelleme magányosan megszülessen, magányos gondolatokkal árasztva el a világot, mint a német Antikrisztus tette. Amikor elindultam ezen az úton, olyan volt, mintha a világ nem is létezne. A körülmények táncát nem lehet világnak nevezni. Csak hátrahagyni lehet. Azért jöttem ide, hogy teremtsek, teremtsek egy olyan világot, ahol a felfelé vezető úton még mindig az ősi mondások csengtek fülemben: „Az vagyunk, amivé világunk formál, és környezetünk formálja lelkünk alapvonalait. „Itt visszatér Ján Patočka „élet a csúcson” ötlete, hogy eljusson az abszolút alany birodalmába, vagy legalábbis eljuthasson a korszakig, hogy elkötelezett vizsgálódást akarjon gyakorolni, a transzcendentális döntés követelményei szerint éljen. A hosszú út fáradtságához kellett, hogy elvetsem az ötleteimet, hitemet, véleményemet, mert különben nem juthattam volna el a csúcsra, mivel teherként az alacsonyabb élethez kötötte lelkemet. Így hát az úton szörnyeteggé váltam, förtelmes dologgá, az élet megvetőjévé, Isten kegyes szolgája, a Sátán szolgája, a démonok követője, Odin szemének kiszúrója, Longinus, Pilátus. Mire felértem a csúcsra, már mindentől megszabadultam. Az egyetlen dolog, amit megtarthattam, az egy dolog. Egy ókori görög templom felirat emléke, amit régen hallottam először, és ami bolyongásra késztetett. De ma inkább arra ösztönöz, hogy dobjak el mindent, mint egy menekülő katona, aki eldobja a fegyvereit. Ez a felirat gnothi seauton, mely oly sok éve titokban tartja tanítását, és nem kerülhető el, ha valaki fel akar jutni a hegycsúcsokra. A Metanoia hozott ide, hogy egy másik világot keressek, nem azt, ami volt.

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #266

E heti EP sorozatunkban a tüzes, részeges death ‘n’ roll dallamok mellett a modern  nu-hardcore, djent, metalcore, valamint a klasszikus doom vonalaival találkozhattok. Továbbá két hazai banda debütáló kislemezét is megismerhetitek. Atomic Spitfire Az Atomic Spitfire egy 2023 óta működő death ‘n’ roll banda, akik három remek bemutatkozó daluk után rászánták magukat első EP-jük kiadására. […]

Tovább »