Tribute Maraton 2025 – Vagyis jön az ország eddigi legnagyobb tribute találkozója!

Bár a műfaj, vagyis az utánzás művészete már több évtizedes múltra tekint vissza – hiszen az első tiszteletzenekarok a hatvanas években jelentek meg – fontos tisztázni, pontosan mit is jelent a tribute szó. Tisztelegni valaki munkássága előtt: ezt teszi az a sok tucat elismert zenész, akik egy-egy estére örömmel bújnak ikonikus muzsikusok bőrébe, hogy egyfajta magyar hangként elhozzák a történelem leghíresebb koncertjeinek hangulatát.

Végre egy buli, ahol nem kell hajnalban a dj-nek könyörögnöd a kedvenc slágereidért, mert azokat már mind hallottad, ráadásul élőben...

Elképesztően izgatottak vagyunk, mert eddig ez a legnagyobb volumenű esemény, amit szerveztünk. A korábbi fesztivál-jellegű Tribute Maratonok budapesti klubokban kaptak helyet, de már ott is fergeteges volt a hangulat. Most magasabbra tettük a lécet: nem csak, hogy Magyarországon nem volt még ekkora tribute parádé, de egész Európában is ritkaságszámba megy egy ilyen fesztivál..” – mesélt a tervekről Peres Gergő főszervező, aki egyébként az Aerials – System of a Down tribute énekeseként színpadra is lép majd Sástón.

Az amúgy a Down For Whatever-ből ismert Diószegi Kiki pedig most a Blue Cold Jalapeños, vagyis a hazai RHCP tiszteletbanda énekeseként szólalt meg: „Ismét hirdethetjük a Red Hot Chili Peppers igéjét! Merthogy egy párját ritkító megmozdulásról van szó, az biztos – egyáltalán nem mindennapi ugyanis, hogy ennyi tribute banda színpadot kapjon, mint ezen a fesztiválon, június első hétvégéjén. A gyönyörű mátrai helyszín pedig csak hab a tortán!

A tribute megosztó mozgalom, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az mindenképpen figyelemre méltó dolog, hogy Európa-szerte is különlegesség lesz ez a Maraton, ami nem csak a fellépők számában dönthet rekordokat, hanem sokszínűségben is. Hiszen a hatvanas évek beatzenéjétől egészen a kétezres években hasító modern-metalig kelnek majd új életre a rocktörténelem felejthetetlen performanszai, hogy mindenki megtalálhassa köztük a kedvére valót.

Jegyek:

https://cooltix.hu/event/6732e7743d3dd311bd28d67a

További információ:

http://www.tributemaraton.com/

https://www.facebook.com/events/593852049808945

The JUICE – Funk On The Rocks zenei koktél. Felpörget és ellazít.

A fővárosi The JUICE nem tétlenkedik, amióta 2023-ban bemutatkoztak Keep it flowin’ című albumukkal, túl vannak rádiós és televíziós megjelenéseken, szerepeltek fesztiválok és rendezvények műsorában, készítettek akusztikusra áthangszerelt koncert programot, önálló klubkoncertek sora van a hátuk mögött, most pedig új albummal jelentkeztek, ami két részletben a Rockstar magazin oldalán debütált egy-egy saját szavaikkal cikkben. (ITT és ITT)

Playlist: The Juice - Sweet Spot

A Sweet Spot viszi tovább az első lemez által kijelölt funk-rock irányt, de ki is bővíti azt nagyívű kompozíciókkal vagy éppen könnyedebb hangvételű, táncolható dalokkal. A zenei anyag sokféle, mégis egységes. Az ízvilágok ideális keveredését támasztja alá a vizuális tálalás is: a címadó dalhoz saját koktélt készítettek, ami a borítón is szerepel. Illetve ez a koncepció köszön vissza az album minden egyes dalához társított fotón, külön-külön ráerősítve a hangulatra. A képek Varsányi Fruzsina munkái.
Fogyasszátok örömmel!

A The Juice élőben legközelebb a Muzikum színpadán lesz hallható március 6-án, meglepetésekkel tűzdelt, különleges műsorral. (Esemény: https://fb.me/e/5bzbI1YEN)

Dream Theater – Parasomnia (2025)

Ébredj! Ébresztő, újra itt vagyok! Ezt mondhatná Mike Portnoy is, hisz az In the Arms of Morpheus-ban elég hamar nyomatékosítja visszatértét. De akár én is gondolkodhatom így, hisz 10 hónap eltelt anélkül, hogy bármit publikáltam volna az oldalra. Persze Mike jóval több időt töltött el a Dream Theater nélkül, mint én a ’forgács nélkül. A […]

Tovább »

Moments Before Disaster – A történet folytatódik

Skull in Hell címmel mutatta be újabb videóját a miskolci deathcore / metalcore csapat, a Moments Before Disaster. A klip hamarosan megjelenő Suffer in Silence EP-jének második előzetese, ami a nálunk is bemutatott Skinwalker daluk történetét folytatja. A zenekar elárulta, hogy az EP  maradék két számához is terveznek klipet forgatni.

Moments Before Disaster - Skull in Hell (Official Music Video)

S.N.O.T. – hamarosan új dal érkezik

A S.N.O.T. örömmel jelenti be, hogy március 2-án új dalát, a „Transzformálódást” teszi közzé. A dalhoz egy látványos videoklip is készült, amely izgalmas pillanatokat ígér rajongóknak. A zenekar a közösségi média platformjain keresztül egy kis előzetest is megoszt a rajongókkal, hogy felkeltsék az érdeklődést a „Transzformálódás” iránt. A dal premierjét követően a videoklip a S.N.O.T. hivatalos YouTube csatornáján lesz elérhető.

A zenekar eddig is ismert volt zenéjéről és energikus fellépéseiről, a Transzformálódás című dal várhatóan folytatja ezt a hagyományt. A zenekar legutóbb a Besnyő Gabó (Nova Prospect) és Veres Gábor (Watch My Dying) közreműködésével készült Akaratod ellenére c. dallal jelentkezett.

S.N.O.T. |ł Akaratod ellenére [OFFICIAL MUSIC VIDEO] ł|

Mellom – Hallgasd meg első lemezüket

A német black/death metal duó, a Mellom február 13-én szabadította el The Empire of Gloom című debütáló albumát. Az énekes Skadi (Neon Zeon, Realm of Chaos) és a multi-zenész David Hübsch (13 Days Before Suicide, Discreation, Odium) párosa alkotta nihillista formáció kilenc dalos albuma a sötétség, a kétségbeesés és az egzisztenciális válságok témáit dolgozza fel, miközben tükröt állít a világ számára az elkerülhetetlen veszteségek és halállal való szembenézés elfogadására.

Mellom - The Empire of Gloom (full album)

Sammale – A szabadság himnusza

A finn multi-zenész Zannibal (Marrasmieli, Paisaunt) egyik projektjeként ismert, amient / atmoszférikus black metal hangzással megszólaló Sammale eddigi legambiciózusabb és legkifinomultabb albumával tér vissza. Ikiharmaja (Evergrey) címmel március 28-án, a Naturmacht Productions gondozásában megjelenő harmadik soralbumának témáiban a hangsúly inkább a metálon van, azonban korábbi művek gazdag atmoszférájáról sem feledkeztek meg. A négy dalos album szövegei régi versekből származnak, és olyan témákat tartalmaznak, mint Finnország függetlensége, egy temetési jelenet az első világháborúból és Finnország legkedveltebb népdala. Kedvcsinálójaként a szabadság himnuszaként szimbolizált Vapauden Virsi (The Hymn of Freedom) dala ismerhető meg.

Sammale - Vapauden Virsi (The Hymn of Freedom)

Alien Weaponry – 1000 Friends – új videó

Te Rā címmel március 28-án ékezik az új-zélandi groove metal trió, az Alien Weaponry új nagylemeze. A Napalm Records kiadásában megjelenő 11 dalos albumuk második videójaként a 1000 Friends került bemutatásra, amit Lewis Raharuhi de Jong, a banda frontembere így kommentált:

Az 1000 Friends magába foglalja azt a változó módot, ahogyan ma szocializálódunk, és ennek az emberi pszichére gyakorolt ​​hatását. Gyakran úgy érezhetjük, hogy elszakadunk a külvilágtól. Az emberi elme nem arra épült, hogy felfogja azt a világot, amelyben jelenleg élünk.

ALIEN WEAPONRY - 1000 Friends (Official Video)

Moros – EP előzetes

Az USA death metalos Moros trió március 7-én jelenik meg a Knife Hit Records gondozásában jelenteti meg Recrudescent Horror EP-jét. Erről két daluk már meg is hallgatható.

Moros - Peeling Off Leeches
Moros - Lurking Mass

Moros – Recrudescent Horror EP

(Knife Hit Records)

1. Procreating Filth

2. Peeling Off Leeches

3. Lurking Mass

4. A Slow Sordid Death

Anfitrite – Hallgasd meg debütáló lemezüket

Megjelent a venezuelai szimfonikus, női-frontos metal banda, az Anfitrite első nagylemeze. A teátrális megszólalású zenekar nevét a görög mitológiából, a nyugodt tenger istennőjétől kölcsönözte, ebből adódóan dalaik témái is előszeretettel a helén mitológiára, eseményeire és más fantasy irodalmi művekre épülnek. Nyolcszámos Clitemnestra című debüt-lemezük egy 30 perces alkotás, amelyen a zenekar gyönyörű harmóniákkal, magas fokú zeneiséggel és dallamossággal örvendezteti meg a tradicionális, szimfonikus, valamint a neoklasszikus metál rajongóit.