Irreversible Mechanism – Első dal a debüt albumról

A 2013-ban alakult Irreversible Mechanism idén készül kiadni első stúdióalbumát. A fehérorosz zenekar debütáló lemezének címe  Infinite Fields lesz. A banda egy dalt már meg is osztott velünk, melynek címe The Betrayer of Time. A bemutatkozó lemez megjelenési dátuma még ismeretlen, de még az első negyedévre várható.

Irreversible Mechanism - "The Betrayer of Time" ["Infinite Fields" Premiere - 2015]

Night Demon – Videoklip az első nagylemezhez

Vadonatúj videoklippel jelentkezett a kaliforniai Night Demon. Korábban már olvashattátok,hogy idén készülnek kiadni első nagylemezüket,melynek címe Curse of the Damned. Most a zenekar a szóban forgó lemezhez készített egy klipet méghozzá a Screams in the Night című dalhoz. A lemez január 19-én jelenik majd meg Európa-szerte.

NIGHT DEMON - Screams In The Night (official video)

Sickening – Prophecies of Eibon címmel itt az új daluk

Az olasz brutal death-et játszó csapat The Beyond címmel hozza ki új lemezét március 10-én az Amputated Vein Records támogatásával. Sickening-ék az album koncepcióját az 1981-es azonos című szintén olasz kult horrorból vették.
Tavaly decemberben már megmutatták az első dalt, az …And Then New Light címűt.
Most a The Prophecies of Eibon került sorra.

Sickening - The prophecies of Eibon

Angerseed – dobost keresnek

A debreceni Angerseed zenekar állandó vagy session dobost keres.
Műfaj: brutális, amerikai stílusú Death Metal.
Követelmények:
– Elszántság, mentális és technikai felkészültség (gyors blast-ok és egyéb műfaji követelmények).
– Légy tisztában azzal, mit jelent egy komoly hozzáállású zenekarban zenélni és légy hajlandó tenni is érte.
– Aktív koncertezés itthoni és külföldi klubbulikon, illetve fesztiválokon egyaránt, azaz fontos a terhelhetőség és a flexibilitás.
Dobcucc van, de saját is fontos lenne.
Jelentkezni a Facebook oldalunkon, vagy az angerseed@gmail.com címen lehet.

Referenciák:

ANGERSEED - Over the Darkest Season (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

_ELVALASZTO_

Angerseed - Unjustified Presence (Live at November to Dismember Metal Fest, Bucharest, 29.11.2014)
ANGERSEED - Dawn of a New Kingdom (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Octobersun videoklipek

Megjelent a Veszprém megyei OctoberSun új videóklipje. A zenekar 3 dalos Disappear című EP-je rendhagyó formában, YouTube-on 3 videoklip formájában fog megjelenni. A három klip hanganyagát az éppen készülő – The Island című – koncept album előtt hozza ki a zenekar. Ezen az EP-n mutatkozik be Bodnár Balázs billentyűs. A dalok viszont Fumio Takaki énekes/gitáros nélkül készültek, mivel ő másfél évig Amszerdamban dolgozott, így a klipekben sem szerepel. Már visszatért Magyarországra és a harmadik lemez dalai hangszerelésében aktívan részt vesz. A három klip ugyanakkor, azonos helyszínen került rögzítésre, ezzel is sugalva az összetartozásukat, azonban 3 különböző rendező fogja őket elkészíteni. 

Deivos – online lemezelőzetes

A Deivos a lengyel death színtér éllovasa már 1997 óta – áll a promószövegben. Nos, a csapat február 15-én új lemezzel jelentkezik, ami a Theodicy címet viseli. A Selfmadegod Records kiadásában megjelenő hat számos albumot az Ochlocracy c. dallal vezetik fel, s kimondottan ajánlott a Morbid Angel, a Suffocation és a Cryptopsy rajongóinak.

DEIVOS - Ochlocracy

Képzelt Város – a legújabb klip a közönséggel készült

A Képzelt Város rajongóinak felvételeiből készült el a zenekar legújabb klipje, az Albireo B. A nem hétköznapi közösségi videó alapjául a zenekar évzáró, trafós koncertje szolgált.

Képzelt város - Albireo B (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Nem ez az első alkalom, hogy a zenekar közönségét is bevonja az alkotásba, hiszen a 2013­-ban megjelent Anatolij albumhoz készült pólókra is a csapat rajongóinak űrhajós rajzai kerültek fel, ezúttal pedig az Albireo B videója készült el közönségük segítségével. A klip ötletgazdája Győrffy Máté, a zenekar gitárosa volt: „Több szempontból is fontos volt számunkra ez a trafós koncert.
_ELVALASZTO_

Egyrészt egyfajta visszatérés volt, hiszen előtte jó pár hónapig takaréklángon ment a zenekar, mivel Marci az elmúlt fél évet Dániában töltötte. Másrészt a színházterem jó adottságai miatt vetítéssel is készültünk, amit Bolla Szilvi készített a tavalyi Theodorhoz készült klip hangulatát követve. Mindenképp szerettük volna valahogy megörökíteni a koncertet, de nem szerettünk volna egy sima koncertfelvételt csinálni. A közösségi klip ötlete pár nappal a koncert előtt fogalmazódott meg bennem. A számválasztás nem volt túl nehéz, az Albireo B egy igazi koncert szám, folyamatos és feszes a ritmusa, mindig nagy energiával tudjuk eljátszani. A forgatást nem szerveztük túl, talán
ha kétszer kiírtuk a Facebookra, hogy mindenkinél legyen legalább egy okostelefon. Bíztunk a spontaneitásban meg a közönségünkben és nem is kellett csalódnunk. Több mint 30 videó érkezett meg hozzánk a koncert után. A végeredményhez persze kellett Hencz Peti is, aki összevágta az anyagot. Két hónapon belül ez a második videó, amiben közösen dolgozhattunk vele.”

„Általában olyan videókat szoktam vágni, amit én magam készítek, elsőre nem tűnt egyszerű feladatnak 30 különböző minőségű, nem operatőrök által professzionális kamerákkal rögzített nyersanyaggal dolgozni. Ugyanakkor pont ettől volt az egész izgalmas és lett végül nagyon bensőséges. A videóban nincsenek éles vágások, egymásra úsznak a képek, egyszerre több nézőpontból mutatják meg az adott pillanatot. Ezzel a szám sodrására és a vetítés atmoszférájára szerettem volna ráerősíteni.”­ Fűzi hozzá Hencz Péter, a klip vágója.

A Képzelt Város tavaly decemberben jelentette meg IO című akusztikus kislemezét és a szintén Hencz Péter által jegyzett Mégis, mindent című klipjét. Az EP címe egyszerre utal a zenekar idén esedékes 10. évfordulójára és a Jupiter egyik holdjára, hiszen az EP mintegy „mellékbolygóként” kapcsolódik az Anatolijhoz, a csapat harmadik nagylemezéhez, melyen az Albireo B is megtalálható.

„Az Albireo B az Anatolij című lemez fiktív űrutazásos tematikájába illeszkedik. Az Albireo egy kettős csillag, egy sárga és egy kék kisebb tagból áll (a színek a klipben is visszaköszönnek). A Földről nézve viszont ezek egyetlen csillagnak látszanak. Önmagában már ez érdekesnek tűnt a lemezhez egy kis melléktémaként, ráadásul a neve is nagyon tetszett. A jelenség egy csillagászatban jártasabb ember számára nyilván kevésbé meglepő, nekünk viszont elég érdekes volt ahhoz, hogy egy pár sorban, zeneileg a lemez hangulatához illeszkedve körüljárjuk.”­ Mesél a dalról Kovács Ákos András, a zenekar énekes­gitárosa.

A Képzelt Város január 21­-én speciális EP bemutató koncertet ad az A38­on, ahol az IO dalai mellett az előző három album dalai is akusztikusan csendülnek fel – így a most bemutatott Albireo B is­ a kivételes alkalomnak köszönhetően pedig Kovács Ákos András mellett ezúttal a zenekar volt énekese, Oláh Gergely is visszatér néhány szám erejéig.

Exarsis – Új albummal támadnak a görög thrasherek

A görög  Exarsis idén új nagylemezt készül kiadni. A 2011-es Under Destruction és a 2013-as The Brutal State után ismét egy új albummal bővül diszkográfiájuk. Új szerzeményük címe The Human Project. A megjelenési dátum még ismeretlen ám a dalok címe és a borító már megvan. A borítót az előző albumhoz hasonlóan Andrei Bouzikov készítette.

1.Arrivals (feat. special guests)
2.Medicide
3.Abnormal Generation
4.Police Brutality
5.R.F.I.D.
6.False Flag Attack
7.Know Your Enemy (322)
8.Skull & Bones
9.Change of Plans
10.10 – The Brutal State
 

Boarman második klipje

Az egykori guilThee-s Roy friss művét juttatta el hozzánk némi infó kíséretében:

„A Boarman egy zsigeri, ösztönös indulatok által vezérelt szólóprojekt, melynek terméke házi körülmények között készül, szigorúan romlott alapanyagokból.
A Húsevők klip debütjén elhangzott szavak most is idevágnak,- hálás vagyok az utóbbi időben felgyülemlett eseményeknek és mindazoknak, akik mindezt iniciálták bennem, hiszen nélkülük nem buggyant volna életre a vaddisznóember, a kitalált személy…
Eljött az idő, hogy belek közé csavarjuk a romantikát és a megfelelő arcokba hajítsuk, fogadjátok bárhogy az új Boarman audiovizuált!”

Boarman - Tél végi zsigerelt testtömeg