A zenekari Facebook oldalon az alábbi helyzetjelentés olvasható:
„Helló nagyvilág!
Jelentem, megszülettem. A nevem: Lélektartó.
Helyére került a minden hangsávom, effektem, zajom, és egyéb frekvenciám!
Köszönet a szüleimnek, a Salvus zenekarnak, akik szerint én lettem az eddigi legszebb, legütősebb és legdurvábban szóló ivadékuk. És köszönet a Black Hole Sound stúdió határtalan türelmű szülészorvosának, Vári Gábornak, akinek mindez köszönhető!
Most már csak fel kell öltöztetni és klónozni kell pár száz példányban! Hamarosan találkozunk!
Január 17-én a debreceni Roncsbárban játszik a miskolci Zord a Kalapács és a Csodatanker társaságában, és a tervek szerint 2015 nyarán felvételre kerül a Thorns & Wounds album folytatása. A harmadik Zord album megjelenése szeptemberre várható, a stúdiómunka pedig a szolnoki Denevér stúdióban zajlik majd.
Jelenleg is a Stahl Radio játszási listáján szerepel a Zord „Thorns & Wounds” albuma, és 2014 végén hat héten át az internetes rádió honlapján a hallgatók szavazhattak is a miskolci thrasherek albumára, amelynek eredményeként öt alkalommal az első helyen végezett a csapat. Ez talán nem véletlen, hiszen a nemzetközi médiában igen kedvező fogadtatásban részesült a Zord második albuma, ebből némi ízelítő:
„Ez egy igazi rejtett thrash metal gyémánt!!!” (Rock Overdose; Görögország)
„A Thorns & Wounds’ olyan, mint egy dögös koncert számlistája.” (Lords of Metal; Hollandia)
„… Figyelmeztetek mindenkit, ha ezt meghalljátok a rádióban, akkor nagy őrület lesz, és baromira fel fogtok pörögni tőle. ALL HAIL Zord!!!! (Vendetta Metal Magazine; Finnország)
„…Az eredmény, annak spontán esszenciájaként, igazán figyelemre méltó: adjatok egy esélyt ezeknek a kelet-európai metalhead-eknek, ugyanis teljes mértékben megérdemlik.” (Rock Hard Italy; Olaszország)
A nyugat virginiai stoner/desert rock Karma to Burn tegnap kezdte meg az észak-amerikai turnéját, melyhez egy kis kedvcsináló videó is készült az ’57’ című dalukhoz egy koncertről. A harmincnégy állomásos turné vendége a kanadai Sierra zenekar.
Bár a turnéállomások sokaknak kiesnek, főleg így Magyarországról, de az internetnek hála a videót mi is élvezhetjük.
Január 10-én, szombaton érkezik a nyírbátori Drow legújabb videoklipje, melynek bemutatója a DeathCrew Channel-en lesz.
A tavaly év végén a Nadir-ral közös Khil minialbum Godless címet viselő dalához
A klip rendezője, operatőre és mindenese Turi Tamás, akinek a csapat ezúton is nagyon köszöni a munkáját!
A budapesti zenei-underground világ egyik legüdébb színfoltjának számító Ghostchant zenekar érdekes infót csepegtetett az egyik közösségi oldalon. A tervek szerint a zenekar 2015-ben újabb anyaggal, pontosabban egy kislemezzel jelentkezik, amely a ‘Nations’ címet viseli majd. A zenekar már közzétette a lehetséges borítót, melyet a Barber’s Art készített. A kislemezzel kapcsolatban későbbre ígértek még további információkat. Hardcore! Metal! Punk! GHOSTCHANT!
A főként philadelphiai, sludgeban és post-hardcoreban utazó Rosetta karácsonykor egy, a zenekart és történetét bemutató, dokumentumfilmmel jelentkezett. A film címe ‘Rosetta: Audio/Visual’, és hát ki más is készíthette volna el a filmzenét, mint maga a Rosetta zenekar. Ellenben ez egy kicsit más, mint amit megszokhattunk tőlük, ugyanis ez az album egy teljesen instrumentális, ambient oldalát mutatja a zenekarnak, ami így igazi csemege lesz mind a Rosetta, mind a stílus rajongóinak. A legjobb az egészben az, hogy most akár ingyen is letölthető a teljes album, amely a ‘Rosetta: Audio/Visual Original Score‘ névre keresztelődött és tizenkét tételt tartalmaz. Irány a Rosett Bandcamp!
Egyébként a zenekar soron következő stúdióalbuma valamikor idén kerül kiadásra.
<a href=”http://theanaesthete.bandcamp.com/album/rosetta-audio-visual-original-score”>Rosetta: Audio/Visual Original Score by Rosetta</a>
Már korábban beszámoltunk róla, hogy a seattleiBrothers Of The Sonic Cloth zenekar hamarosan megjeleníti első albumát a Neurot Recordings gondozásában. Mivel az album februárban lát majd napvilágot, most egy ötperces videóban kapunk ízelítőt a tonnás súlyként mozgó témákból és az énekes/gitáros Tad Doyle révén a lendületes anyag megszületésének körülményeiről. Nézzétek és hallgassátok!
Brothers Of The Sonic Cloth-S/T Album Releases Feb. 2015
A napokban pattant ki az egyik közösségi oldalon az információ, miszerint a Neurosis gitáros/énekese Steve Von Till nemsokára egy újabb szólóalbummal fog jelentkezni. Bár a hír egyáltalán nem megalapozott, ugyanis a Neurot Recordings, ahol várhatóan megjelenik majd az anyag, még nem adott ki semmilyen információt erre vonatkozóan, sőt még a kiadvány címe vagy borítója sem ismert, azért nem hanyagolható el az a tény, hogy a kipattant infómorzsák Randall Dunn producertől származnak, aki már lelkesen elújságolta, hogy meghallgatta a felvett és megmaszterelt anyagot. Bár még hivatalos dátum nincs a megjelenésről azért az már kecsegtető, hogy a kiadvány zenei része készen áll a közönség számára!
A Church Of MiseryJapán egyik legmeghatározóbb doom bandája, és sikerrel vegyítik a Black Sabbath zenei hatásait a sorozatgyilkosok által okozott szörnyűségek elbeszélésével. Több alkalommal is felléptek már Budapesten és világszerte hatalmas közönség fogadja a zenekart a turnék állomásain.
A zenekar egyetlen biztos pontja Tatsu Mikami basszusgitáros, aki saját kútfejéből pattintja ki a dalok meghatározó elemeit, valamint a szövegek is az Ő agyszüleményei. Tavaly novemberében Tatsu bejelentette a közösségi oldalakon, hogy az akkori énekes Hideki Fukasawa kilépett a zenekarból, majd ezt követően Junji „JJ” Narita dobos, aki már szinte a kezdetektől tagja a zenekarnak, és Ikuma Kawabe gitáros is dobbantott. A miértek nem nyilvánosak, de valahol annyira nem is fontosak mert Tatsu akkor megígérte, hogy minden áron tovább akarja tolni a Church Of Misery „szekeret”, még ha most egy kicsit meredekebb emelkedőhöz is ér.
Január első napján aztán újabb hír látott napvilágot a Church Of Misery háza táján, miszerint Tatsu Mikami egyesítette erejét Dave Depraved gitárossal, aki a Blood Farmersből lehet ismerős, valamint külön meg nem nevezett zenészekkel és beígérte, hogy tavasszal már egy újabb turnén fognak meglebegtetni új számokat a készülő ötödik stúdióalbumról. Egyenlőre hivatalos címe még nincs a készülő anyagnak, de mindenképpen pozitív, hogy már konkrét tervekkel ált elő a Church Of Misery.
A napokban vált elérhetővé a tavaly áprilisban rögzített shibuyai koncertjük teljes videóanyaga, ahol még a régi tagok állnak a színpadon.
Church of Misery / Live at Shibuya CYCLONE [2014 Apr 5th: PreEdit Version]
Már többször beszámoltunk róla, hogy a stoner/sludge vonalon mozgó Torche február 24-én új albummal jelentkezik a Relapse Records gondozásában. Az album címe ‘Restarter‘ és korábban már halhattuk róla a ‘Minions‘ című szerzeményt. A srácok most megint adtak nekünk egy kis szeletet a tortából és immáron meghallgatható még egy, az ‘Annihilation Affair‘ névre hallgató szám, ami a hamarosan megjelenő korong nyitó dala. Az album már december óta előrendelhető a Relapse Recordsnál. Az új dalt ITT hallgathatjátok meg!