Zúzda Tehetségkutató – jön a döntő

Kialakult a Zúzda Tehetségkutató döntőjébe jutott zenekarok névsora: a két középdöntő során tíz csapat versengett a bennmaradásért, köztük többen egyre erősebb produkcióval álltak a színpadra.
Rengeteg fejlődést lehetett tapasztalni az elmúlt hetek folyamán, érezhetően komolyan készültek a résztvevők, mind zeneileg, mind színpadi kiállás terén, s számos korábban el nem hangzott dal is terítékre került. A szeptember 4-i forduló pedig az eddigi legerősebbnek bizonyult, igazi kihívás elé állítva az ott szereplő öt bandát. A július 1-je óta zajló eseménysorozaton számos remek zenekar vett részt, akik ha továbbra is ilyen lelkesen folytatják, megérdemlik helyüket a hazai palettán – s lehetnek az új generáció képviselői a színpadokon.
Sajnos mindenki nem juthat tovább, mi is szomorúan búcsúztunk egyes csapatoktól, ellenben a jövőben is támogatni kívánjuk őket, figyelemre méltó és értékelendő, amit nyújtanak. Külön említést érdemel közülük a budapesti Crazy Karma és a Me Ill, és a tatabányai Coffee City, reméljük velük is hamarosan újra találkozunk!
A döntőben sem lesz egyszerűbb a zsűri helyzete – igaz ez a bejutott zenekarokra is-, hiszen igen erős mezőny állt össze a végére. A dobogós helyért pedig a következő öt zenekar küzd tovább: Crash&Ride (Budapest/Pilis), Ex-Creations (Budapest), Nevermind (Cegléd), Pair O’Dice (Sopron), The Qbs (Budapest). A döntőre szeptember 12-én, pénteken kerül sor, este 7 órai kezdettel, helyszín ezúttal is a Párisi udvar túloldalán, a Haris közben található Cinema Rock Cafe.

Esemény:

https://www.facebook.com/events/1525237091031197/

Már a selejtezők kezdetekor nyilvánossá vált a nyeremények és támogatók listája, nem üres ígéretekért szálltak ringbe az ország minden pontjáról, s Felvidékről is érkezett bandák. Amivel még kiegészült:

– RÁDIÓINTERJÚ (első három helyezett számára) a Rockvilág. hu Online Rockrádió és Magazin stúdiójában, Gyurcsik György Rockpanoráma című műsorában

A középdöntőkben a zsűriasztalnál helyet foglaltak:

Bessenyei Balázs (Hardrock.hu, ex-Gyöngyvér, ex-Alhana), Jósa Tamás (Invader, Vazul Vére-Torda szerepében), Kovács Zoltán (Depresszió), Pförtner Saci (Rockerek.hu), Szabó Dániel (ex-Keeper of Dreams, Divided)

Soulmass – Keeper of Cowardice szöveges klip

A Floridában működő death/epic doom csapat, a Soulmass a Keeper of Cowardice című szerzeményének szöveges klipjével jelentkezett. A dal a Despairing Fates című bemutatkozó nagylemezük részét képezi. A megjelenés pontos dátuma ugyan még nincs meg, de várhatóan még ebben az évben napvilágot láthat.
A Bryan Edwards énekes és Brett Windnagle multihangszeres alkotta zenekar Kingdom Of Flesh néven indult, és 2013ban The Age of Darkness címmel megjelentetett egy EP-t.

Soulmass - Keeper of Cowardice (LYRIC VIDEO)

_ELVALASZTO_

Soulmass - Vicissitudinous Entrance to the Painted World (LYRIC VIDEO)

Abysmal Dawn – helyzetjelentés a stúdióból

Az At The Gates-hez hasonlóan a kaliforniai Abysmal Dawn zenekarnak is október 28-án jelenik majd meg az új nagylemeze. A Relapse Records által gondozott album az Obsolescence címet kapta, és most a stúdiózás alkalmával készült képkockák által nyerhettek egy kis betekintést abba, hogy nagyjából mire lehet számítani.

ABYSMAL DAWN - 'Obsolescence' Studio Update #1 - Drums

1.Human Obsolescence
2.Perfecting Slavery (featuring Christian Muenzer)
3.Inanimate (hallgatható)
4.Devouring the Essence of God (featuring Bobby Koelble)
5.One Percent Incomplete
6.Loathed in Life / Praised in Death
7.By My Demons
8.Laborem Morte Liberat Te
9.The Inevitable Return to Darkness
10.Bonus Track:
11.Night’s Blood (Dissection cover)

At The Gates – egy kis kedvcsináló

Mint azt már hírül adtuk, október 28-án érkezik a svéd At The Gates régóta várt visszatérő lemeze a Century Media gondozásában. A Studio Fredman-ban rögzített és a Fascination Street-ben Jans Bogren által kevert lemez az At War With Reality címet kapta, míg a lentebb látható borító a Darkthrone, a Morgoth és az Arch Enemy zenekarokkal is együttműködő Costin Chioreanu nevéhez fűződik. Most egy rövid teaser következik.

AT THE GATES - At War With Reality (Teaser)

_ELVALASZTO_

1.El Altar Del Dios Desconocido
2.Death And The Labyrinth
3.At War With Reality
4.The Circular Ruins
5.Heroes And Tombs
6.The Conspiracy Of The Blind
7.Order From Chaos
8.The Book Of Sand (The Abomination)
9.The Head Of The Hydra
10.City Of Mirrors
11.Eater Of Gods
12.Upon Pillars Of Dust
13.The Night Eternal

Odraza – Esperalem tkane – 2014

Úgy gondolnám, hogy a Fémforgács nyájas olvasóinak nem tudok újat mondani a lengyel Massemord nevű társulatról, úgyhogy azok kedvéért, akik mostanában szállnak be a fémipari munkálatokba: nevezett banda tízenpár éve gyárt elég változatos és kiművelt black metalt. Ez a mostani project pedig nem más, mint a Massemord gitáros Stawrogin és dobos Priest terméke. Priestről már […]

Tovább »

Chimaira – itt a vége

Miután néhány napja Emil Werstler gitáros bejelentette távozását a csapat többi tagja is a távozás mezejére lépett, s az alapító énekes Mark Hunter egyedül maradt. Nem ez lett volna az első ilyen eset, amikor Hunter örül a teljes tagság kicserélődik, ám most hivatalosan is bejelentette, hogy tizenhat év működés után a banda feloszlik.
A feloszlás azért is fura némiképp, mert a tavalyi Crown of Phantoms album a csapat talán legsikeresebbb anyaga volt.

Chimaira - All That's Left Is Blood

Centinex – lemezelőzetes

Az Alexander Högbom – vokál, Sverker Widgren – gitár, Martin Schulman – basszus, Kennet Englund – dob fellállású Centinex nevű svéd halálmetál brigád visszatérő lemezét Redeeming Filth címmel jelenteti meg. Az Agonia Records-nál november 21-én érkező tíz nótát tartalmazó korong nagyjából nyolc éves szünet után helyezi vissza a bandát az underground térképére.
A csapat a lemezt nyitó When Bodies are Deformed dallal igyekszik kedvet csinálni az albumhoz:

CENTINEX - When Bodies Are Deformed (new song 2014)

Church Of The Dead – EP Lemezbemutató koncert

Church Of The Dead egy 2012-ben alakult old school death metal banda Helsinkiből. Tagjai Jukka Pihlajaniemi (ének), Kride Lahti (gitár), Antti Poutanen (basszusgitár) és Tommi Makkonen-Viheriälehto (dobok). Elmondásuk szerint zenéjüket leginkább jellemzi a death, punk elemek, a lendület és az elmaradhatatan sötét humor. Church Of The Dead első anyaga a ‘Vol.1: Stay Out Of My […]

Tovább »