Heavenwood – új album közeleg

A 18 éve aktív gótikus metalos portugál Heavenwood ötödik albumának kiadására készül. A lemezről még nem sokat tudni, valamikor az év második felében jelenik meg és a címe The Tarot Of The Bohemians, Part 1. lesz. Promóciós céllal klipet készített a zenekar a The Juggler című dalhoz, amely természetesen a lemezen fog szerepelni. A régisulis horrorfilmekre hajazó videót most alább megnézhetitek. További infók hamarosan.

Ezer ló dobog hamarosan

A groove-os, mogorva metalban utazó amcsi Godsmack Augusztus 4.-én jelenteti meg az 1000HP  (One Thousand Horsepower) című friss nagylemezét. A lóerős anyag a 2010-es kiváló The Oracle-t követi a sorban, azonban Sully Erna elmondása szerint nem ment minden olajozottan a csapat háza táján az elmúlt négy évben.

„…utólag visszagondolva, nagyon is kellett egy kis szünet…” „…olyan kegyetlenül nyomtuk a turnékat, hogy egy kicsit el kellett távolodnunk egymástól. Most újra összejöttünk, elkezdtünk beszélni egymással és egy nagyon erős kapcsolatban találtuk magunkat. Valójában baromira hiányoztunk egymásnak. A szeretet mindig is ott volt bennünk. A testvériségünk most erősebb mint bármikor ezelőtt. Aztán amikor eljött az idő, a srácok és én is előálltam egy rakat nóta ötlettel, amiket letettünk az asztalra és szépen átmazsoláztuk, hogy melyiket dolgozzuk ki, és melyiket kell elengednünk…”

Erna az érkező lemez hangzásáról eképpen nyilatkozott a The Pulse Of Radionak: „...egy kicsit nyersebb, kicsit nyitottabb mint eddig. A dalírás most sokkal szabadabb volt…”

Az 1000HP dallistája:
01. 1000HP
02. FML
03. Something Different
04. What’s Next
05. Generation Day
06. Locked & Loaded
07. Livin’ In The Gray
08. I Don’t Belong
09. Nothing Comes Easy
10. Turning To Stone
11. Life Is Good (Best Buy bonus track)

The Gathering – The West Pole – 2009

Emlékszem rá, hogy öt évvel ezelőtt mekkora várakozás volt az új The Gathering lemez ügyében, illetve a rajongók egy nagy része előre behelyezkedett támadóállásba, hogy ez a Silje lány biztosan nem hozza majd azt a varázst, amit Anneke, mert azt képtelenség ésatöbbi… Aztán megjelent a The West Pole, és ugyanaz történt, ami általában ilyenkor történni […]

Tovább »

Jane Dark – meghallgatható új lemez

A szerbiai Zentáról kaptuk a hírt, hogy a death metalt játszó Jane Dark zenekar új anyaggal jelentkezett. Ahogy Győri Norbert a banda – és az Ashen Epitaph – gitárosa levelében írja, a teljes album meghallgatható a Bandcamp oldalukon a két korábbi lemezzel egyetemben. A tervek szerint a Doors To Silence címet viselő dalcsokor a Miner Recordings-nál jelent volna meg, azonban végül maguk tették elérhetővé.
Tovább kattintva két klipet nézhettek meg.
<a href=”http://janedark.bandcamp.com/album/doors-to-silence”>Doors to Silence by Jane Dark</a> _ELVALASZTO_

Jane Dark - Voices from the deep
ASHEN EPITAPH - In The Labyrinth (Official Video)

 

Emeth – Új lemez szeptemberben

A belga Emeth szerződést kötött a Xtreem Music kiadóval,melynek értelmében következő immáron negyedik albumuk az említett cég gondozásában fog majd megjelenni szeptemberben. A szóban forgó lemez címe Aethyr lesz. A bejelentéshez egy rövid videóelőzetest is nyilvánosságra hoztak.

Emeth - Aethyr (teaser)

Judas Priest – Redeemer of Souls – 2014

Iron Maiden vagy Judas Priest? Ilyen címmel írt (egy elég tré) dalt a Hippikiller úgy 10 éve. A cím arra utal, hogy a metalosok között gyakran fölmerült a kérdés, miszerint a brit heavy metal új hullámának két alapcsapata közül melyik a jobb. Nos, bár a Fémforgács egy alapvetően underground zenékkel foglalkozó oldal, mégis furcsállom, hogy […]

Tovább »

Közeleg a Phase 1 – Neohumanity

A svéd melódikus death Scar Symmetry már nálunk is beharangozott trilógiára tervezett lemezfolyamának Phase 1 – Neohumanity címre hallgató első felvonása Európában várhatóan Október 3-án fog megjelenni a Nuclear Blast gondozásában.

A teljes trilógia grafikai anyagáért felelős Mircea Gabriel Eftemie műhelyéből kikerült ízelítőként az érkező lemez borítója, amit fentebb láthattok is.

Obituary – megvan a lemezcím

Donald Tardy dobos az Obituary július 17-i római fellépése előtt nyiltakozta az olasz Metal Skunk blognak, hogy Inked in Blood lesz a kilencedik lemezük címe. Az anyag várhatóan október végén jelenik majd meg a Relapse Records gondozásában.
Korábban már bemutattuk, de álljon itt újra a Copenhell fesztiválon előadott címadó dal rajongói felvétele.

Obituary - Inked in Blood [NEW SONG] (Live @ Copenhell, June 13th, 2014)

Disztraktor – új klip

„A hamarosan megjelenő jubileumi nagylemez egy újabb slágerére született klip, amit ha szereted a jó nőket és finom italt, akkor imádni fogsz! Kb. 20 db remek némber és enzimfakasztóan gyönyörű italábrázolások várnak titeket ebben a sokat pénzelt zenekarokat is megszégyenítő mozgóképben! Szeressétek, terjesszétek, és barátkozzatok velünk az Arckönyvön!”

DISZTRAKTOR - Be vagyok baszva

Wovenwar – még egy új dal

Az As I Lay Dying utódzenekaraként bemutatkozó, amerikai Wovenwar első, a zenekar nevéről elkeresztelt nagylemeze augusztus 5.-én jelenik meg. Erről hallható most az alábbi dalpremier, a Profane. A korábban nyilvánosságra hozott anyagok és infók itt és itt tekinthetők meg.