
Napokon belül itt a Dog Years, a montreali The Great Sabatini harmadik lemeze. Az elsősorban noise metalban erős francia Solar Flare Records kiadásában érkező album a Decibel Magazine oldalán teljes egészében meghallgatható.

Napokon belül itt a Dog Years, a montreali The Great Sabatini harmadik lemeze. Az elsősorban noise metalban erős francia Solar Flare Records kiadásában érkező album a Decibel Magazine oldalán teljes egészében meghallgatható.

Ugye emlékszel még arra, hogy az ex-Arch Enemy gitáros Christopher Amott azt mondta, hogy az új Armageddon anyagon dolgozik, miközben csak egyszerűen lelépett a Ghost Ship Octavius projectjéből? No, Chris most elérkezettneknek látta az időt, hogy felfedje a zenekar új felállását, s természetesen megosszon velünk egy új nótát is a „Captivity & Devourment” albumról.
A zenekar szerint az új album mintegy 10 félelmetes és zseniális dalt fog tartalmazni amely tele van pusztító riffekkel, elszálló szólókkal és lüktető kórusokkal. Súlyos, melódikus, technikás és groovos, amely a kreatív metal zeneszerzés lényege: egyik lábbal sziklaszilárdan az alapokon, amíg tekintettel a távoli jövőbe révedve alkotni.
Az Armageddon felállása 2014-ben:
Matt Hallquist – ének
Christopher Amott – gitár, vokál
Joey Concepcion – gitár
Sara Claudius – basszus
Márton Veress – dob
A ’97-ben alakult New Orleans-i black/death/thrash metalt játszó Goatwhore az FBS c. daluk szöveges videójával hívja fel a figyelmet hatodik lemezére. A Constricting Rage Of The Merciless címmel július 8-án a Metal Blade kiadásában érkező hatodik Goatwhore lemezre tíz dal kerül.
Megérkezett az egri The Mighty Manlifter új lemeze! A szimplán TMM2 címet kapott, hat tételes albumot meghallgathatjátok, letölthetitek és meg is oszthatjátok.
Binder Gazsi (CudiPurci Booking, HAW, Stereochrist, Prosectura, stb. stb) ajánlása:
„Sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni, minőségi munka, minden téren. Mindenképpen érdemes belefülelni és az ősszel élőben elcsípni a csapatot (Szeged, Budapest… infok hamarosan).”
A régisulis death metalt játszó svéd Entrails demóválogatást ad ki a közeljövőben. Az aktív éveit 1990 óta jegyző, de kiadványokkal mindössze 5 éve jelentkező banda válogatásának címe Resurrected From The Grave – Demo Collection lesz és 18 dalt tartalmaz majd: a kazettán 2009-ben megjelent Reborn és az írható CD-n kiadott, szintén 2009-es Human Decay demók anyagait hallgathajuk a július 22-én megjelenő anyagon. Alább hallható előzetesként a Blood Red című nóta, a tovább után pedig a Metal Blade által jegyzett válogatás teljes tracklistjét is megtekinthetitek. A zenekar hozzáteszi, hogy már nem kell sokat várni a következő nagylemezre, de erről még nincsenek részletek.
_ELVALASZTO_
| 1. | Reborn (Intro) |
| 2. | Evil Obsession |
| 3. | The Morgue |
| 4. | Your Dead Dog Smile |
| 5. | Voices |
| 6. | Triumph Of The Sinners |
| 7. | Stormy Death |
| 8. | Midnight Death |
| 9. | Breath Of Blood |
| 10. | Entrails |
| 11. | Depression |
| 12. | Dust To Dust (Intro) |
| 13. | Blood Red |
| 14. | Euthanasia |
| 15. | Evil Terror |
| 16. | Total Death |
| 17. | Human Decay |
| 18. | Casket Garden (Dismember Cover) |

Ez a péntek este egy jó kis csomagot ígért a Showbarlangban. Négy teljesen külön stílusban utazó, ám a maga műfajában figyelemre érdemes hazai zenekart raktak össze egy egész estés bulira – nézzük, mit sikerült belőle kihozni! Az öttagú Superliminal nyitotta meg az estét és az egyik legkellemesebb meglepetést kétségtelenül ők okozták! Sem a debütáló klipes […]
Tovább »Az olasz Game Over zenekar 2012-es For Humanity albuma után idén új nagylemezzel jelentkezik Burst Into The Quiet címmel. A Masters Of Control című dalt már nyilvánosságra is hozta a zenekar június 23-án megjelenő alkotásukról. Továbbá július 7-én a Dürer Kertben lép fel a banda a szintén olasz Ultra-Violence és az amerikai Condition Critical kíséretében.

Félelmetes magasságban kezdtek tornyosodni manapság a promóciós lemezek a lejátszóm tetején, jobb sorsra és némi odafigyelésre várva, sajnos legtöbbször egyéb elfoglaltságaim miatt az utóbbit tudtam csak garantálni egy-egy lemez számára. Ez az áldatlan állapot kivételesen pozitívumot is hozott, leginkább a Siculicidium (egy gyászos történelmi esemény, a székelygyilkosságok latin elnevezése) számára, akik kimondhatatlan nevük mellett olyan […]
Tovább »Tavaly év elején alakult a szlovén Ransom Call, akik a sleaze metal/horror punk stílusban próbálnak valamit hozzátenni a zenei élet sokszínűséghez. A már a kezdetektől a saját dalok írására törekvő csapat Creatures On The Loose c. első demóját már el is érhetitek a Bandcamp oldalukon, mégpedig az úgynevezett name-your-price opcióval szabadon letölthetitek.
A görörg Sorrows Path szeptember 12-én Doom Philosophy címmel várható albumának első számát (Everything Can Change) leplezték le. Ennek érdekessége, hogy a banda frontembere, Angelos Ioannidis azzal a svéd Snowy Shaw-val énekel duettet, akit olyan bandákból ismerhetünk, mint King Diamond csapata, a Mercyful Fate, a Memento Mori, a Therion vagy a Dimmu Borgir (a felsorolás nem teljes…).