Miserium – In Flames „feldolgozás”

Tari Szabolcs a Miserium-ból küldte az alábbi hírlevelet:

„In Flames – 15 éves a Colony lemez (amúgy pont tegnap, azaz május 21-én jelent meg a japán változat ’99-ben)

„Nagy szeretettel gondolunk mindannyian vissza a ’90-es évek végére, amikor még a melodikus death metal fénykorát élte. Egyik legfontosabb (alap)lemeze ennek a korszaknak a svéd In Flames Colony albuma volt, mely óriási hatást gyakorolt ránk. Ezért is gondoltuk úgy, hogy tisztelgésként a régi In Flames rajongóknak most küldenénk egy ajándékot, ez lett a Colony japán változatán található instrumentális bónuszdal énekes verziója. A dalszöveget (mint mindig) Bertók Attila készítette a régi lemezeik felfogásában, a vokálokért pedig Tari Szabolcs felelős.”

In Flames - Man Made God (with lyrics by Miserium)

„A hétvégén a Hell is Here névre keresztelt fesztiválon játszunk többek között a norvég Vulture Industries társaságában az összenyitott Vörös/Kék Yukban, ahol újból vendégünk lesz Bátky ‘BZ’ Zoltán (BZ Project, After Crying, At Night I Fly, ex-Stonehenge, ex-Wendigo), Olt Ákos (Kill With Hate) és Bodor Máté (Wisdom) barátaink egy-egy dal erejéig.”

A tervekről:

„Amint a zenekar két tagja, azaz Péter (dobos) és Zsolt (basszusgitáros) letudják az államvizsgáikat neki is látunk a kettes anyag dalait összerakni. A kettes lemez felvételei szintén a nyáron zajlanak majd, de ugyanebben az időszakban a BZ Projecttel is elkezdődnek az első nagylemez munkálatai.
A Miserium új lemeze 9 + 1 bónuszdalt fog tartalmazni, melyek folytatják a Return to Grace-en megkezdett útvonalat, viszont előkészítésre kerül a 3. lemezre szánt irány is.”

Avatarium – EP készül

A Candlemass alapító basszusgitárosa, fő dalszerzője, Leif Edling által életre hívott Avatarium a napokban David Castillo stúdiójába vonult, hogy megkezdje új anyagának felvételeit. A tavaly november 1-jén napvilágot látott, a csapat nevével azonos című bemutatkozó nagylemez után most egy EP-t készítenek, ami valamikor az idei év második felében kerül majd kiadásra. Jelenleg a dobsávok rögzítése folyik, amit Rickard Gudtavsson asszisztál, és a banda szerint Lars Sköld dobos vintage Gretsch dobcuccából hatalmas soundot tudnak így rögzíteni.
Lentebb néhány felvételt láthattok a hollandiai Roadburg fesztiválos fellépésükről.

_ELVALASZTO_

Avatarium - "Avatarium" [Roadburn Festival, Tilburg - April 13, 2014]
Avatarium - Pandora's Egg (Live @ Roadburn, April 13th, 2014)
Avatarium - Bird of Prey @ Roadburn, 13.04.2014
Avatarium - Boneflower || live @ 013 #Roadburn #kgvid || 13-04-2014

Origin – All Things Dead szöveges klip

Július 4-én az Agonia Recordsnál érkező új, Omnipresent című lemezét a Manifest Desolate dal után most az All Things Dead-del promotálja az Origin. Az album producere ismét Reobert Rebck volt, a keverés és a maszterizálás pedig Colin Marston személyéhez fűződik.
A csapat jelenlegi felállása a következő: Jason Keyser – ének, Paul Ryan – gitár, ének, Mike Flores – basszusgitár, ének és John Longstreth – dobok.

ORIGIN - All Things Dead (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

1.All Things Dead
2.THRALL:FULCRUM:APEX
3.Permanence
4.Manifest Desolate
5.Absurdity of What I Am
6.Source of Icon O
7.Continuum
8.Unattainable Zero
9.Redistribution of Filth
10.Obsolescence
11.Malthusian Collapse
12.The Indiscriminate
13.Kill Yourself (S.O.D. cover song)

minimál Bogart – pszichedelikus stoner Szegedről

A szegedi instrumentális pszichedelikus rockot játszó minimál Bogart együttes 2008-ban kelt életre, improvizatív rock zenét játszottak stoneres, blues vonásokkal.

Prekop Győző – szájharmonika, Szőke Csaba – gitár, Pintér Máté – basszusgitár, Jenei István – dob felállású csapat nemrégiben jelentette meg első albumát Cosmic Caveman címmel, amit a Bandcamp oldalukról le lehet tölteni losslessben.
A zenekar a jelenlegi felállásban kb. másfél éve működik és friss infó, hogy május 11-én bejutottak az A38 által szervezett Talentométer elődöntőjébe,

Thy Catafalque – újrakiadások

Kátai Tamás friss híreket küldött:

„Az orosz GS Productions újra megjelenteti az eredetileg 2005-ös, majd 2006-ban az olasz Ars Benevola Mater által kihozott Erika szobája lemezt 100 példányban, digipak CD-n, új borítóval, kizárólag Oroszország területén.

Ugyanígy, ugyanott kijön egy 75 perces négyes split lemez is Gort, Namtar, Towards Rusted Soil és Gire demókkal júniusban. Ezek mind régi makói anyagok és a zenészek személye köti össze őket – Thy 

Catafalque és Gire tagok játszanak mindegyiken.

Mind a két anyag, sőt a 2007-es, egyetlen 

Gire album és két Thy Catafalque lemez is letölthető ingyenesen a Bandcampről. De lehet fizetni is persze, ha valaki gavallér és gazdag egyszerre.”

Vintersorg – új videó

A mai nap folyamán napvilágot látott a Vintersorg zenekar történetének első videóklipje. A Lågornas rov című dal a július 8-án megjelenő új nagylemezen lesz hallható. A Naturbål a zenekar kilencedik albuma lesz és a tűz elemet fogja képviselni a négy őselemet felvonultató sorozatukban. A lemez a Napalm Records gondozásában jelenik meg.

VINTERSORG - Lågornas rov (Official Video) | Napalm Records

Anathema – kislemez és az elveszett dal harmadik része

Az iTuneson már előrendelhető az Anathema legújabb kislemeze! A három tételes kiadvány tartalmazza az alább hallható The Lost Song Part 3 című dalt, annak remixét és a Coda címre hallgató felvételt. A kiadvány természetesen egyfajta beharangozója a június 9.-én megjelenő Distant Satellites-nek, amely az angol zenekar tizenkettedik nagylemeze lesz. A banda kiadója továbbra is a Kscope Music.

Anathema - The Lost Song part 3 (FULL TRACK) (from Distant Satellites)

Corrosion of Conformity – lemezelőzetes nektár


Június 24-én érkezik a friss COC album a Candlelight-nál. Az egyszerűen csak IX c. album The Nectar c. dalát a Revolver Magazin oldalán mutatta be az észak-karolinai crossover trió. A 2013-ban ismét John Custer segítségével rögzített lemezt előrendelők pedig le is tölthetik.

„Ez a lemez ismét egy előrelépés számunkra – nyilatkozta Woodroe Weatherman gitáros a tizenegy tételes anyag kapcsán -, úgy tűnik előre haladunk és sikerült elcsípni a stúdióban a nyersebb élő hangzásunkat.”