Eye of Solitude – új felállás, új EP


A brit Eye of Solitude a sikeres Canto III c. legutóbbi lemezének már második turnéjára készül. A június eleji túrát a szintén brit The Drowning és a holland Faal társaságában bonyolítja. 
Ezen a turnén – ami ugyan még csak a közelbe sem ér el – mutatkozik be a banda új, még meg nem nevezett billentyűse, aki a személyes okok miatt távozott Pedro Caballero-Clemente helyére érkezik.

A zenekar jelenleg új EP-n is dolgozik, amelyet még idén szeretnének a közönség elé tárni. Erről az anyagról annyit tudni, hogy különlegesnek ígérkezik, sötétebb lesz, mint bármi, amit eddig készítettek.

Fausttophel – Жажда забвения – 2013

    Nem mai csirke az ukrán Fausttophel zenekar, még valamikor 1999-ben alapult egyfajta projektként, viszont az alapító tagok egyéb zenekarai is előbb dobták be a törölközőt, mintsem bármit letettek volna az asztalra. 2001-ben ez az irány is zsákutcába került, azonban az alapító Alexander Savinykh nem hagyta parlagon heverni ötleteit és ismételten nekifutott az akadályoknak. […]

Tovább »

Wovenhand – megjelenés előtt az új album

David Eugene Edwards (Crime & The City Solution, ex-16 Horsepower) a Wovenhand nevű csapatával hamarosan új lemezzel jelentkezik. A Refractory Obdurate című új albumát Európában a Glitterhosuse Records jelenteti meg. Az elmúlt időszakban már négy dalt mutattak meg, a Field Of Hedonhoz még klip is készült (lásd lejjebb), most viszont a teljes anyag meghallgatható lett a Pitchfork Advance oldalon (köszi az infót a MusicPress blognak!). Így már meg is kezdhetitek a felkészülést a május 21-i A38-as koncertre.

Wovenhand: Refractory Obdurate (2014)

1.Corsicana Clip
2.Masonic Youth
3.The Refractory
4.Good Shepherd
5.Salome
6.King David
7.Field Of Hedon
8.Obdurate Obscura
9.Hiss
10.El-bow
WOVENHAND - FIELD OF HEDON | GLITTERHOUSE RECORDS

 

Wovenwar – All Rise az első dal

Az As I Lay Dying zenészei – Jordan Mancino (dob), Nick Hipa (gitár), Phil Sgrosso (gitár) és Josh Gilbert (basszus/vokál) – az Oh, Sleeper -es Shane Blay-jel (vokál) kiegészülve hozták össze a Wovenwar-t.
A csapat első dalát a holapjukon tették közzé, amely az év második felében megjelnő bemutatkozólemezükre is fel fog kerülni.

WOVENWAR - "All Rise"

Ragnarok – frontember nélkül

A norvég blacker Ragnarok és frontemberük, Hans Fyrsyte útjai elváltak. Fyrste 2005 óta volt a csapat vokalistája és két albumot – a 2010-es Collectors of the King-et és a legutóbbi Malediction-t – készítettek együtt. 
A válás oka, hogy a zenélést és az ezzel járó turnézást már nem tudta vállalni. Az utolsó közös fellépésük a februárban lezajlott Blastfest fesztiválon volt.
A banda és Hans kölcsönösen a legjobbakat kívánják egymásnak. Pótlásáról egyelőre nincs információ.

A banda utolsó albuma, a Malediction meghallgatható:

<a href=”http://agoniarecords.bandcamp.com/album/malediction”>Malediction by Ragnarok</a>

Misery Index – a második nyilvános dal

A Misery Index albumváró minisorozat következő, negyedik epizódját olvashatjátok. A korábbi részek itt megtekinthetőek: 1, 2, 3. Mivel ezekben a fejezetekben már szinte mindent leírtunk, most csak annyit tennék hozzá: nyilvánosságra került a dalok címének listája, amely a tovább után olvasható, illetve meghallgatható a címadó dal, a The Killing Gods!

_ELVALASZTO_

1.Urfaust
2.The Calling
3.The Oath
4.Conjuring the Cull
5.The Harrowing
6.The Killing Gods
7.Cross to Bear
8.Gallows Humor
9.The Weakener
10.Sentinels
11.Colony Collapse
12.Heretics
13.Thieves of the New World Order (bonus dal a Digibox kiadáson)

Miasmal – elátkozott megváltó

Cursed Redeemer a címe a göteborgi Miasmal második albumának, melyet már április 21. óta megvételezhetünk a Century Media Records európai webshopjában. A kilenc tételes, velejéig svéd death metal lemez cd és vinyl formátumban jelent meg, a borító Mattias Frisk (Ghost, Vampire) alkotása. Kedvcsináló céljából online meghallgatható a Call Of The Revenant című dal az alábbi Souncloud blokkban.

Wormreich – új klip

Az amerika black metál csapat Wormreich Revelation II: Serpents of Choronzon című új klipjét a csapat gitárosa/billentyűse N. Vathron rendezte, ezt mutatjuk most be. A szerzemény a zenekar második, azonos című lemezén szerepel, amely a közelmúltban jelent meg a Moribund Records gondozásában.