Lycanthropy – Totenkränze – 2013

A keleti szláv bandák közül való Lycanthropy nem a tétlenségével hívja fel magára a figyelmet. 2007-ben alakultak, és jelen korong a hetedik lemezük. Ebben szerintem semmi kirívó nincs a 21-ik században. Minden olyan zenész, aki vette a fáradtságot arra, hogy kitanuljon pár stúdiótrükköt, képes lehet erre. Egy-két kivételtől eltekintve, a lusta / tehetetlen szekcióból jönnek […]

Tovább »

Angelheart – bemutatkozó EP

Az ex-Garden of Eden, ex-De Facto és ex-Gyöngyvér tagokat a soraiban tudó, 2010-ben alakult Angelheart zenekar kezdetben a gothic rock/metal nagyjait – HIM, The 69 Eyes, Paradise Lost, Type O Negative, stb. – idézte meg, majd saját dalokat kezdtek írni.
A tavalyi év során pedig megszülettek első saját dalaik, melyeket 2014 elején rögzítettek a 13/9 Stúdióban.

A Self-Portrait címe kislemezük a SoundCloud-on meghallgatható:

Rude – Bemutatkozó album

 2008-ban alakult amerikai Rude zenekar Soul Recall című debütáló albumukhoz nyilvánosságra hozták Haunted című dalukat. A lemez várhatóan május 30-án jelenik meg a F.D.A. Rekotz gondozásába. A borítót a méltán kíres Dan Seagrave készítette kinek munkáit már látthatuk többek között Benediction,Dismember,Entombed illetve Suffocation lemezeken is.


 

Trap Them – előzetes dal a lemezről

A Trap Them egy 2001 óta létető grindcore-crust punk banda, Seattle-ből jöttek. A kaliforniai Prosthetic Records adja ki legfrissebb, negyedik nagylemezüket, Blissfucker címmel, június 10.-én. Erről hallgatható most meg egy előzetes zúzda, a Salted Crypts. A kiadvány már előrendelhető a kiadó honlapján cd-n, vinylen és kazettán, de természetesen az anyag kapható lesz digitális formában is.

Trap Them - "Salted Crypts" (Official Track Stream)

Alfahanne – Alfapokalyps – 2014

Nem vagyok black metal rajongó. Ez közismert tény. Ebből az is következik, hogy a stílus szakértőjének, tudorának sem mondhatom magam. Úgyhogy előre is elnézést kérek, ha esetleg sok sületlenséget hordanék össze az elkövetkező néhány sor/bekezdés folyamán. Ugyanis a műfajjal kapcsolatos hiányos ismereteim ellenére is elvállaltam egy „black metal közeli” promo lemezt. Valamiért bevonzottak a borítón […]

Tovább »

Ann My Guard – jön a lemez


Első albumát a norvég Smash Fabric Records (lásd még Angertea) gondozásában hozza ki hamarosan a fóvárosi Ann My Guard.
A csapatot még a kétezres években hívta életre az éneklés mellett a basszusgitárosi feladatokat is ellátó Baumann-Tóth Eszter Anna, majd 2010-ben Cinderella’s syndrome, 2011-ben pedig Doll metal címmel jelentkeztek EP–vel.
Az április 21-én megjelenő, Vári Gábor  produceri irányítása mellett készült lemezt a fő digitális platformokon lehet elérni, de készül majd kézzelfogható változat is.

Az Innocence Descent lemezre Anna egy videóüzenetben hívja fel a figyelmet:

Equilibrium – előzetes kisfilm az új albumhoz

A folk metált játszó német Equilibrium megjelentette első előzetes kisfilmjét a készülő új albumához. A négy év után kiadott negyedik nagylemez az Erdentempel címet kapta, és június 6.-án jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában. Pár héttel ezelőtt jelentették be váratlanul, hogy az kezdetektől jelen lévő Andreas Völkl (gitár) és Sandra van Eldik (basszusgitár) alkotta testvérpáros saját elhatározásából távozott a bandából. Az alapító tagok közül tehát már csak a gitáros-billentyűs René Berthiaume tagja a zenekarnak.

1.Ankunft
2.Was Lange Währt
3.Waldschrein
4.Karawane
5.Uns’rer Flöten Klang
6.Freiflug
7.Heavy Chill
8.Wirtshaus Gaudi
9.Stein Meiner Ahnen
10.Wellengang
11.Apokalypse
12.The Unknown Episode
EQUILIBRIUM - Erdentempel Part 1 (OFFICIAL ALBUM TRAILER)

Oblyvion – Oblyvion – 2013

Ha egy 2004 óta aktív zenekar csak 2013-ban tudja megjelentetni bemutatkozó nagylemezét, számos kérdés merülhet fel az emberben. Az olasz Oblyvion esetében is csak találgatni tudunk, hogy miért ment nekik ilyen nehezen a debütalbum kihozása. De valószínűleg nem lövünk nagyon mellé azon feltételezéssel, miszerint az a tény is szerepet játszhatott a dologban, hogy nem karolta […]

Tovább »