Enthroned – meghallgatható az új lemez

A belga Enthroned Sovereigns címet viselő új nagylemeze ugyan csak április 15-én válik majd elérhetővé az Agonia Records jóvoltából, de a kiadó a SoundCloud csatornáján máris meghallgathatóvá tette azt. A lemezt a csapat Blackout Multimedia elnevezésű saját sdúdiójában rögzítette, ami elérhető lesz digipak CD, 100 pédányos fekete, csontfehér, és fröccsentett zöld színű bakelitek fomájában, illetve 333 darab kézzel számított díszdobozos CD is kiadásra kerül.
A zenekar felállása: Nornagest – ének, gitár, Phorgath – basszusgitár, Neraath – gitár, Menthor – dobok és ZarZax – gitár.

Billog – visszatértek

Négy év szünet után újra visszatért az aktív zenekarok sorába a Billog, ezentúl fővárosi székhellyel!
A 2002-ben Békéscsabán alakult trió legutóbbi, 2010-ben megjelent nagylemeze, a Till Death Do Us Part ingyenesen letölthető a zenekar bandcamp oldaláról. Zahorán Csaba basszusgitáros/énekes őstag mellé Hornyák Kristóf dobos (ex-Subliminal Merger, Satelles) és Batke Bendegúz gitáros (Behind My Mind) érkezett újra teljessé téve a felállást.
Májustól élőben is el lehet majd csípni a srácokat egy méregerős programmal, ami egyelőre a régi dalokra épül, hogy aztán szép lassan a már közösen íródó új szerzemények is fokozatosan gazdagítsák a repertoárt!

Kapcsolódó hír, hogy Csaba tavaly év végi csatlakozásával teljessé vált a békéscsabai Bekes Projekt  tagsága is, ami egy baráti projektként, hobbizenélésként indult útjára 2013 elején. A tagjai között harcedzett békés megyei zenészek találhatók, mint például Laczkó Tamás egykori Billog dobos, Erdős Dániel a megboldogult Nasmith basszusgitárosa, illetve Gyüre Zsolt az egykori Mayday Inc. gitárosa. A hobbizenélés viszont hamar kinőtte magát és jelenleg épp a bemutatkozó lemez felvételei folynak a gyulai No Silence Stúdióban.
A lemez májusra tervezett megjelenését követően pedig koncertekre is lehet számítani a projekttől, zeneileg pedig egy hardcore alapokon nyugvó okos metal zenére kell számítani, magyar szövegekkel, magvas mondanivalóval.

Revocation – szerződés a Metal Blade Records-szal

A bostoni Revocation szerződést kötött A Metal Blade Records-szal,melynek értelmében soron következő, immár ötödik stúdióalbumuk az említett cég gondozásában jelenik majd meg. Az ezt megelőző albumaik közül három a Relapse Records gondozásában jelent meg, míg a 2008-as bemutatkozó lemez saját kezüleg lett publikálva.

 

Black Anvil – Eventide

A black metálos New York-i Black Anvil Hail Death című új lemezéről hallgathatjátok elsőként az Eventide szerzeményt. A Metastazis (Behemoth, Alcest, Black Dahlia Murder) által díszített borítójú lemez május 27-én érkezik a Relapse Records égisze alatt.

Golem – itt az Incarnated Beast videója

A német Golem 1989 óta nyomja a death metalt. A szövegeiben a mitológiát, a sötétséget és a sorsot érintő banda az FDA Rekotz égisze alatt ismét megjelentette az első két albumát.
Az április 4. óta beszerezhető Eternity-The Weeping Horizons/ The 2nd Moon c. dupla anyag Incarnated Beast c. tételéhez meg gyártottak is egy klipet:

GOLEM - Incarnated Beast (OFFICIAL VIDEO)

Vanhelgd – új dal az érkező lemezről

Szintén harmadik lemezét készül megjelentetni az ugyancsak svéd, és ugyancsak death metalos Vanhelgd. A 2007 óta létező csapat a vadiúj Where All Flesh Is Soil c. dalához készített YouTube videót. 
A lemez Relics Of Sulphur Salvation címmel május 26-án jelenik meg a Pulverised Records-nál. A kiadó SoundCloud oldalán is elérhető a dal.

VANHELGD "Where All Flesh Is Soil"

Rubicon hírlevél

A Rubicon zenekar aktuális híreit adjuk most tovább:

„Idén ünnepli 5. éves születésnapját a Rubicon! Ennek apropójából április 19 -én kezdetét veszi egy országos turné, ami a Vörös Yukban indul, ahol a Chrome és a Dantes zenekarok is segítenek a hangulat fokozásában!
Az esemény ezen a linken megtekinthető: www.facebook.com/events/262862220558447/
A belépőjegy 1.000 Forintba kerül, ami teljes egészében lefogyasztható! A koncerten debütálni fog egy vadonat új, soha nem hallott dal, amit a csapat az új énekesével Izbéki Bálinttal készített!

Továbbá őszre várható egy angol nyelvű anyag, ami a 2. lemez dalainak kb. 60 – 70 %-át illetve 3 – 4 vadiúj dalt fog tartalmazni, mellyel többek között a nemzetközi piac meghódítása a cél! Erről a lemezről hallható most 2 dal előzetesben:

Rubicon - Wherever you say

_ELVALASZTO_

Rubicon - Another life

A tavaszi szezon további dátumai:
Április 26. Szolnok – Váróterem Rock Söröző
Május 02. Szeged – Live Music Pub
Május 03. Salgótarján – Talent Klub

Gyertek a koncertekre minél többen, hogy együtt felejthetetlen estéket csapjunk. :)”

Meghallgatható az új Turbo lemez!

 

A Grand Mexican Warlock második nagylemeze után nem sokkal a hazai prog. rock színtér másik unikális csapata, a Turbo is új kiadvánnyal jelentkezett! A srácok 3. stúdióalbuma a Pentagram címet kapta a keresztségben, és már meg is hallgatható. A lemezbemutatót április 25-én fogják tartani az Akváriumban, ahol már meg lehet vásárolni a Mamazone gondozásában megjelent CD-ket is.