Purgatórium – az igazi Rock Rádió

A nap 24 órájában igazi rockzenét hallhat az, aki rákattint a Purgatórium Rock Rádió linkjére. Jobbnál jobb zenéket, újdonságokat hallhattok, remek műsorvezetők tolmácsolásában. A rádió már több mint két éve működő, hivatalos, engedéllyel rendelkező, online rádió. Naponta többszáz látogató, hallgató kattint oldalunkra. A közeljövőben tervezzük többek között koncertek, találkozók megrendezését, a feltörekvő zenekarok bemutatása pedig folyamatos. Valljuk, hogy az ismeretlen vagy kevésbé ismert zenekarokat támogatni és segíteni kell!
Erre hoztuk létre a Feltörekvőben című műsorunkat, ahol kéthetente újabb zenekart mutatunk be, közben pedig folyamatosan játsszuk a dalaikat.
Ha szeretnéd megismertetni a közönséggel a zenekarod vagy ismeretségi körödben van olyan zenekar, akik megérdemlik, hogy megismerje őket az ország, küldjetek 2 dalt mp3 formátumban és rövid ismertetést a zenekarotokról a purgatoriumradio@gmail.com címre és mi bemutatunk titeket!

Memorain – Seven Sacrifices – 2013

 A „mondd meg a neved, megmondom, hogy ki vagy” elv a görög Memorain zenekar esetén nálam valahogy totál nem jött be, név alapján és külsőségek alapján is valami kelet-európai doom metalra számítottam, sok hörgéssel és melankóliával, noha erről szó nincs. A srácok thrash metalt játszanak, bár erre még az intro alapján se jöttem volna rá, […]

Tovább »

Transylvanian Tapes

Sokakban felmerül még a mai napig is a gondolat, hogy az internet okozza a zeneipar halálát meg miegymás, erről lehet vitatkozni sokat. Én személy szerint ezzel maximálisan nem értek egyet, de nem is erről kívánok értekezni most, ami a lényeg: a világháló nélkül soha nem találnék meg olyan zenéket, kiadókat, mint az alábbiakban bemutatásra kerülő […]

Tovább »

Ektomorf – új videó jelent meg

Úgy fest, belejött a klipforgatásba az Ektomorf zenekar: idén már a második videót jelentetik meg, ez alkalommal a You Can’t Control Me című dalhoz készített kisfilmet láthatjátok. Természetesen ez a nóta is a legújabb, Retribution című albumon található, mely az AFM kiadásában jelent meg, idén januárban.

EKTOMORF - You Can't Control Me (2014) // Official Music Video // AFM Records

Prong – hallgass bele az új lemez dalaiba

Mint már említettük, Ruining Lives címmel érkezik a Prong új nagylemeze az SPV gondozásában. A megjelenési dátumok a következők: április 23. (Skandinávia), április 25. (Németország), április 28. (Európa) és május 13. (USA/Kanada). Tommy Victor énekes/gitáros frontember szerint ez a leggyorsabban megírt és rögzített lemez a Prong történetében és sokkal több „nagy dal” található rajta, mint bármelyik eddigi albumon.
Most az Amazon.de oldalán keresztül betekintést nyerhettek a lemez dalaiba.

1.Turnover
2.The Barriers
3.Windows Shut
4.Remove, Separate Self
5.Ruining Lives
6.Absence Of Light
7.The Book Of Change
8.Self Will Run Riot
9.Come To Realize
10.Chamber Of Thought
11.Limitations And Validations
12.Retreat (bonus track)

Darkthrone – Black Death and Beyond bakelit box-set

Május 12-én a Peaceville Records gondozásában érkezik a legendás norvég Darkthrone Black Death and Beyond című anyaga, egy különleges gyűjtői box-set, amely tartalmaz majd egy könyvet, melyben egy-egy alapos beszámló olvasható Fenriz-től és Nocturno Culto-tól egyaránt, illetve Dag Nilsen basszertől is. Számos más zenész és barát is megosztja Darkthrone-os élményeit benne, valamint a zenekeri archívumból származó rengeteg fotó is megtalálható lesz majd benne. A fekete, szürke és fehér tripla vinylre előrendeléseket ezen a helyen adhattok le.

_ELVALASZTO_

Black Side 1:

1.In the Shadow of the Horns
2.Inn I De Dype Skogers Favn
3.Under a Funeral Moon
4.I en Hall Med Flesk og Mjod:

Side 2:

1.The Hordes of Nebulah
2.The Claws of Time
3.Fucked Up & Ready to Die
4.Hate is the Law
5.The Cult of Goliath

Death Side 1:

1.Snowfall
2.Sunrise over Locus Mortis
3.Soulside Journey
4.Neptune Towers
5.Nor the Silent Whispers

Side 2:

1.Iconoclasm Sweeps Cappadocia (NRK version)
2.Sadomasochistic Rites
3.In his Lovely Kingdom
4.Black Daimon
5.Paragon Belial

Beyond Side 1:

1.Graveyard Slut
2.Forebyggende Krig
3.These Shores are Damned
4.Pervertor of the 7 Gates
5.Wisdom of the Dead

Side 2:

1.The Winds they called the Dungeon Shaker
2.Grizzly Trade
3.Those Treasures Will Never Befall You
4.Stylized Corpse
5.The Ones You Left Behind

Gitárleckék Rex Brown-tól

Az egykori Pantera és Down, jelenleg a Kill Devil Hill basszeros Rex Brown-tól is tanulhattok immár a JamPlay-en keresztül. Megismerkedhettek a legnépszerűbb Pantera dalokkal, illetve Kill Devil Hill új anyagával magától Rex Brown-tól, aki beszél a dalokról, és történeteket oszt meg a dalszerzési illetve a felvételi folyamatokról. Kedvcsinálónak álljon itt egy video:

Rex Brown from Pantera and Kill Devil Hill... Songs and Lessons on JamPlay!

Necrodeath – a hét főbűn

A legendás olasz black/thrash brigád, a Necrodeath egy video trailerrel jelentkezett, ami a régóta várt új lemezét, a The 7 Deadly Sins címűt hivatott felvezetni. Az anyag előreláthatólag május 13-án jelenik majd meg a Scarlet Records gondozásában.
A The 7 Deadly Sins a kritikusok által elismert Idiosyncrasy kislemez sajátosságait követi. Hét darab gyors, brutális dalt szállít le ezzel a csapat, a címéből adódóan a hét főbűn „megéneklése” által. Első alkalomma írta szövegeinek nagy részét anyanyelvén a Necrodeath az anngol és latin mellett. Bónuszként két klasszikus dalukat, a Thanatoid és a Graveyard of the Innocents címűeket rögzítették újra. A lentebb látható lemezborítóra Mila Ramos pornószínésznő provokatív fotója került. Az első kislemezes dal a Wrath, ezt láthatjátok most a tovább-ra kattintva.

1.Sloth
2.Lust
3.Envy
4.Pride
5.Wrath
6.Gluttony
7.Greed
8.Thanatoid (bonus)
9.Graveyard Of The Innocents (bonus)
NECRODEATH - 'The 7 Deadly Sins' official album trailer

_ELVALASZTO_

NECRODEATH - 'Wrath' official video

Chordewa – Recast Gear for the Mindcraft Course – 2014

 Mi az a „Chişinău„? Egy város. Hol helyezkedik el? Moldovában. Mi az a Chordewa? Egy progger death banda. Egy abból a huszonhét moldáv csapatból, akiket speciel jegyez a Metal Archives. Csak viszonyításképpen, ugyanezen portálon, kicsiny hazánk jelenleg 976 csapattal képviselteti magát. Ez persze nem mérvadó, semmilyen messzemenő következtetést nem érdemes levonni belőle, egyszerűen csak egy […]

Tovább »