Hate – megvan az új dobos

Az extrém metálos lengyel Hate bejelentette, hogy új dobosként Pawel „Pavulon” Jaroszewicz csatlakozott hozzájuk. Adam Buszko énekes/gitáros a következőképpen szólt hozzá az eseményhez: „Büszként jelentkük be, hogy Pavulon teljes értékű tagként van jelen nálunk. Nem volt nehéz a választás, hiszen évek óta ismerjük, tudjuk mennyire elkötelezett zenész, és hogy milyen nagyszerű dolgokat művelt a Crionics, a Vader, a Decapitated és az Antigama zenekarokban. Játszotttunk néhány koncertet együtt, és most határozottan úgy érezzük, hogy ő a megfelelő emberünk. Nagyszerű dolgokat művel élőben is, és hatalmas dolgokat tesz majd le az új lemezünkhöz, melynek részleteit hamarosan eláruljuk nektek. Hónapok óta dolgozunk az új anyagunkon, és reméljük, hogy júniusban elkezdhetjük majd a felvételeket.”
Slawomir „Mortifer” Archangielskij, a zenekar előző dobosa 2013. április 6-án hunyt el váratlanul szívritmuszavar következtében.

Vanden Plas – Chronicles of the Immortals – Netherworld (Path 1) – 2014

Nem vagyok nagy ismerője a közel 30 éve alakult német prog. metal bandának. Természetesen, mint a műfaj szerelmese hallottam már több lemezüket is, de nem váltam rajongójukká. Legutóbbi kiadványukat a Hangpróba kedvéért füleltem meg, de eléggé elment mellettem. Úgyhogy elvárások nélkül futottam neki a kb. egy hónapja kiadott, sorrendben 7. stúdióalbumuknak. Ami nem 100%-ig mondható […]

Tovább »

Crippled Fox – öt friss dal, kedvcsinálónak

A fővárosi thrashcore-t játszó Crippled Fox 2008 óta aktív. Az álnevek mögé bújó tagság – Speedy Gonzales a.k.a. KisG – ének (gitár), Dontsee Turkey a.k.a. Csirke – basszusgitár, Ivan Step – gitár, Bendegúz a.k.a. Ben D. Fox – dob – hamarosan megjelenő lemezéről öt dalt tett meghallgathatóvá. A májusban érkező More Fun!! More Thrash!! albumra a tervek szerint tizenöt dal kerül majd.

MORE FUN!! MORE THRASH!! (out soon!) by Crippled Fox

Aggressive Mutilator – Terror, vérfertőzés, halál

A 2011-ben alakult black-thrash-punk zenét játszó, svéd Aggressive Mutilator megjelentette első teljes albumát. A kétszemélyes zenekar a korábbiakban öt demót, egy kislemezt és egy válogatást szabadított már a világra, jelenlegi anyaguk, a Terror, Incest and Death március 19.-én jelent meg. A 15 nótás kiadvány bő félórás felvételt tartalmaz. Az albumot a Ljudkassett névre hallgató svéd kiadó jelentette meg, 125 darabra limitált kazetta formájában, illetve digitálisan is megvásárolható a zenekar bandcamp oldalán. A felállás külön érdekessége, hogy a gitárokért és a vokális szekcióért felelős Mikael Holm mellett a dobokat a rég feloszlott Forgotten Woods-ból ismerős Micael Zetterberg üti. Alább természetesen a teljes anyag meghallgatható.

Terror, Incest and Death by Aggressive Mutilator

Beneath – új szöveges klip

The Barren Throne lesz a címe az izlandi székhelyű death metal gazemberek alakulatának, a Beneath-nek, melyet április 19-én tár a nagyérdemű elé a Unique Leader kiadó. A dallistát és a borítót már bemutattuk nektek korábban, a napokban viszont megérkezett az album második dalára, a Chalice-re készült szöveges klip is, ezt láthatjátok most.

Beneath Lyric video "Chalice"

Törés-zúzás a 6TEST új klipjében

„Vadonatúj klippel jelentkezett a 6test. A zenekar a 2013-as Virágok helyett EP-n megjelent Nem leszek jobb című dalukhoz készítette az új videót, amelyben zenekari zúzás és konkrét törés-zúzás is akad bőven. A forgatásról Toppán Ani énekes és Bódy Zotya gitáros mesélt, amit a Tovább-ra kattintva olvashattok.

6TEST - Nem leszek jobb (Official)

_ELVALASZTO_

Zotya: Mivel a csapat átlagos csórósági indexe igen magas, ezért úgy döntöttünk, elhalasztjuk a Karib-tengeri yachtos forgatást, és inkább egy jó kis brutális koncertfelvétellel örvendeztetjük meg a népet.
Ani: Aki ismeri a 6testet, az tudja, hogy a színpadon mindig maximális erőbedobással toljuk, szóval a koncepción nem agyaltunk sokat. Jött egy Barba Negrá-s koncertmeghívás, összelejmoltunk négy kamerát meg egy jobb mobiltelefont, és ezekkel vettük fel a dalt. Időt is spóroltunk így, mert pillanatok alatt lezajlott a forgatás, utána már csak össze kellett vágni az anyagot.
Zotya: A klipben a koncertet kísérő pusztításnak főként szimbolikus tárgyak esnek áldozatul. A pénz- és médiavezérelt világ iránti ellenérzéseinktől kezdve a szépség elértéktelenedésén át az „ördög bibliájáig” sok minden megjelenik. Aki egyszerre figyeli a képeket és a szöveget, azonnal megérti a klip üzenetét…
Ani: Pláne a dinnye… az különösen mély gondolatokat hordoz 🙂
A zenekar legközelebb május 17-én a ShowBarlangban játszik a Sipchaos-os Bokodi Bálint saját bandájával, a Lost Continenttel és két másik csapattal.
Aki szeretné ingyenesen letölteni 6test Virágok helyett című EP-jét, az a zenekar facebook oldalán megteheti.”

Gamma Ray – Új dal került megosztásra

A power metál zászlósainak számító veterán Gamma Ray már készen áll, hogy március 28.-án a boltok polcaira kerüljön az új album, amely immár a tizenegyedik egész estés korong lesz a zenekar életében. Ha pedig egy pillantást is vetünk a naptárra, megelégedve láthatjuk, hogy már csak pár napot kell várni a legújabb eposzig, az „Empire Of The Undead„-ig, De, hogy addig se maradjunk Gamma Ray újdonság nélkül, a zenekar még gyorsan fellebbentette a vásznat a több, mint kilenc perces „Avalon” nótáról.

Gamma Ray 'Empire Of The Undead' Song 1 'Avalon'

Architect of Seth – The Persistence of Scars – 2013

Hallottál már az Architect Of Seth-ről? – Ha igen, akkor elég nagy valószínűséggel a legnagyobb underground arcnál is undergroundabb lehetsz. – Ha pedig még nem, akkor majd most jól megismered. – Valószínűleg ez így most nem hangzik túl jól, de elárulom: nem is lesz az. – Már csak a zenei megvalósítás minősége miatt sem, hiába […]

Tovább »