George R. R. Martin: A Tűz és Jég Dala-ciklus

Úgy gondolom abban egyetérthetünk, hogy a fantasy legnagyobb hatású alakja, a műfaj előfutára és egyben legismertebb művelője J. R. R. Tolkien. Az utána színre lépő írókat, trónkövetelőket mindig is hozzá mérték, műveiket pedig A Gyűrűk Urához. És általában a szakértő ítészek rendre azt állapították meg, hogy Tolkien világát, remekműveit maximum terjedelemben lehet túlszárnyalni, minőségben nem. […]

Tovább »

Brutal Assault vol. 17 – 1.rész

A tavalyi beszámolót úgy kezdtem, remélem, idén pótolja elmaradt koncertjét a Gorguts, mely az egyik leginkább várt fellépő volt részemről, és valóban így történt, végre láthattam élőben a kanadai bandát. Akárcsak – még mindig a tavalyi beszámoló elejére reflektálva – a Morgoth-ot, úgyhogy idén egy szavam sem lehetett (főleg, hogy a Coronert is sikerült elcsípni […]

Tovább »

Lyr Drowning – Beyond the Borders – 2011

A franciák, a franciák, a franciák… Ahogy 10-15 éve a foci világát hódították meg, úgy kezdenek manapság egyre komolyabb tényezővé válni az európai fémzene berkein belül. Már nem csak svéd, norvég, finn, lengyel minőségről beszélhetünk, mert a „csigazabálók” is felzárkóztak az első ligába, sőt úgy tűnik kísérletező kedv, újat akarás tekintetében élen járnak. Ebben biztos […]

Tovább »

The Dillenger Escape Plan – Jeff Tuttle kilépett

A The Dillenger Escape Plan soraiból távozott a 2006 közepe óta velük zenélő Jeff Tuttle gitáros. Az ok személyes jellegű, a válás egyelőre barátinak látszik. A zenekar minden jót kíván a jövőbeli terveihez. A pótlásról egyelőre nincs hír.
Jeff tervei szerint az Old Gods-szal és a Malo Konjche nevű szóló projektjével foglalkozik majd, valamint filmes tanulmányaira akar koncentrálni.

The Dillinger Escape Plan - Parasitic Twins

Dylath-Leen – Cabale – 2012

   Gyakran megesik az életben, hogy elhamarkodottan ítélkezünk. Mikor megláttam a francia horda promó képeit, középen egy szemrevaló hölggyel, bizony valami tucat gótikus zenére számítottam, erre a borító is ráfejelt kicsit, de utánanézve a dolgoknak, rá kellett eszmélnem, nagyon messze állok a valóságtól. A furcsa nevű Dylath-Leen ugyanis egészen egyedi, nehezen kategorizálható zenét játszik a […]

Tovább »

Besatt – Tempus Apocalypsis – 2012

Nagyon de nagyon örültem, hogy megkaptam a Besatt legújabb korongjának kritikalehetőségét, ugyanis régóta kedvelem a formációt, ám ezzel a mostani felvétellel sikeresen lerobbantották az agyamat. Az 1991-ben alakult, jelenleg trió formában működő együttes nagyon súlyos anyagot dobott össze, de lássuk a részleteket, hiszen abban rejlik az ördög is, amire most nagy szükségünk van, ha túl […]

Tovább »

The Darkness – Forró sütikkel tér vissza a brit banda

Emlékeztek még a The Darkness nevű zenekarra, akik 2003-as, Permission to Land című lemezükkel egy csomó díjat besöpörtek és sokakban (többek között bennem is) kiváltottak egy Queen-csillapító hatást. Hisz a srácok mind zenei, mind megjelenés szempontjából színes stíluskavalkádot tártak elénk, énekesük, Justin Hawkins pedig már-már Freddie Mercury-féle magasságokat járt be. A mókás klipjeik már csak habnak számítottak azon a bizonyos tortán. Nos, a The Darkness 2006-ban feloszlott, hogy aztán tavaly újjáalakuljon és sikeres turnékat bonyolítson le. Sőt, augusztus 21-én ki fogják hozni harmadik nagylemezüket, ami a Hot Cakes címet viseli. Ezzel kapcsolatban közétettek egy EPK-t (elektronikus press kit), amit alább megnézhettek: