Elhunyt a Brigád

„Fájdalommal értesítünk minden kedves érintettet, hogy 2008. január 13-án, hosszas betegeskedés után, eltávozott közülünk a Brigád! Már egy ideje kérdéses volt, hogy még meddig élvezhetjük a jelenlétét. Mint tudjátok, sok év alatt több szervátültetésen esett át, és a szervezete ki is lökött egyes implantátumokat. A szívvel soha nem volt gond, az működött, és utóbbi 1-2 évben beültetett új tüdő, máj és vese is úgy tűnt, jól szolgálnak, de az agy ezeket már nem tudta a korábbi ritmusok alapján koordinálni. Tudtok követni? Ezért úgy döntött, hogy ez az élet nem élet, és mivel nem volt senki, aki visszahívja, kilépett, nem fogta senki kezét. Hogy aztán mi történt vele, az nemsokára kiderül! Csak nem gondoljátok, hogy elmondjuk idő előtt! Legyen annyi elég, hogy hiszünk a lélekvándorlásban…

Március 7-én, Pécsett a Toxic Clubban megüljük a gyászéjszakát, a halotti tort, mert ott nem is egy halott-búcsúztatás lesz! A nagysikerű Punk Optimum Turné búcsúéjszakája is ez lesz, ahol fellépnek a klasszikusok: a Brigád, a Buttholes, a Graveyard at Maximum, a Végállomás, a Leave it Behind, és a Left. És hogyan lehetséges, hogy egy zenekar halála után visszatér még egy koncertre? Egyszerű, hisz ez egy Zombie Produkció!”

Aki számára esetleg nem egyértelmű a hír, vagy bővebben érdekli a történet itt olvashat magyarázatot: www.brigadmusic.hu

YOG interjú

A YOG egy svájci harmadik generációs grindcore banda, mely az első nagylemezével nagyon meglepett és le is nyűgözött, mivel mind három anyagjukról készült kritika így az állandó levelezés lehetővé tette, hogy simán bevágjam a nagy kérdést: …esetleg interjú? A válasz éppen úgy barátságos és személyes volt, ahogy a kérdésekre adott válaszok. Az pedig már máshová […]

Tovább »

VA – Metal message IV. – 2007

Érdekes válogatásnak bizonyulhat az immáron negyedik felvonásra dagadt Metalmessage egyenesen Német felföldről, s onnan is burjánzva keletre és nyugatra egyaránt. A szebb fantasy időket igéző borító a francia Jean-Pascal Fournier munkásságát dícséri, míg az egyéb booklet díszítés és CD lemez külsőségek a belga Kris Verwimp-et. A téma 2004 óta ugyanaz… összegyűjteni, ismertetni és egyben archiválni […]

Tovább »

H.A.R.D. – régi-új zenekar, régi-új lemez és egy különleges koncert

2007-ben a Magyarországon már évek óta sikeresen működő Hard zenekar tagjai elhatározták, hogy dalaikat angol nyelven is elérhetővé szeretnék tenni, ezzel megkönnyítve a nyitást külföldi koncertek és fesztiválok felé.

A munkálatok során hamar letisztult, hogy az anyazenekartól független, új projectként indul el a H.A.R.D., ahol a név írásmódjával is jelezhető, hogy részben különböző zenekarról van szó. A csapat tagjai: Csillik Zsolt (ex- Dance) gitáros, Mirkovics „Zserbó” Gábor (ex- Edda, Fix) basszusgitáros, Donászy Tibor (ex- Edda, Beatrice, és még sok-sok más) doboslegenda, valamint Gyöngyösi Gábor billentyűs. Az eredeti, magyar nyelvű zenekarban éneklő Kalapács József azonban felajánlotta az énekesi posztot BZ-nek, azaz Bátky-Valentin Zoltánnak (Wendigo, After Crying, Queen Tribute), aki ezután teljesen új, angol nyelvű szövegekkel újra felénekelt a Hard két nagylemezéről származó 12 dalt.
A Traveler névre keresztelt album Magyarországon 2008. február 4-én lát napvilágot a Hammer Records gondozásában.

<!–
D(["mb","énekes, Jeff Scott Soto és a Tempestt zenekar vendégeként lépjeneku003cbr /u003efel.u003cbr /u003eu003cbr /u003eA projecttel kapcsolatban már további ígéretes események is készülőbenu003cbr /u003evannak, ezekről természetesen folyamatosan tájékoztatjuk a közönséget.u003cbr /u003e(Az időközben elterjedt félinformációk és pletykák tisztázására pedig au003cbr /u003etagok megerősítik, hogy a H.A.R.D. project mellett természetesenu003cbr /u003etovábbra is változatlanul működik a magyar nyelven, Kalapácsu003cbr /u003eJózseffel felálló Hard, valamint BZ többi zenekara is!)u003cbr /u003eu003cbr /u003eA H.A.R.D.-ról bővebb információkat, valamint a lemez több dalát isu003cbr /u003emegtalálhatjátok a u003ca onclicku003d"return top.js.OpenExtLink(window,event,this)" hrefu003d"http://www.myspace.com/hardhungary" targetu003d_blanku003ehttp://www.myspace.com/hardhunu003cwbr /u003egaryu003c/au003e oldalon. Au003cbr /u003ekoncertről a u003ca onclicku003d"return top.js.OpenExtLink(window,event,this)" hrefu003d"http://www.livesound.hu" targetu003d_blanku003ehttp://www.livesound.huu003c/au003e oldalon tájékozódhattok.u003cbr /u003eu003c/divu003e",1]
);

/ A lemez megjelenését méltó környezetben ünnepli majd a zenekar, hiszen felkérést kaptak, hogy 2008. március 16-án az A38 hajón a legendás énekes, Jeff Scott Soto és a Tempestt zenekar vendégeként lépjenek fel.

A projecttel kapcsolatban már további ígéretes események is készülőben vannak, ezekről természetesen folyamatosan tájékoztatjuk a közönséget. (Az időközben elterjedt félinformációk és pletykák tisztázására pedig a tagok megerősítik, hogy a H.A.R.D. project mellett természetesen továbbra is változatlanul működik a magyar nyelven, Kalapács Józseffel felálló Hard, valamint BZ többi zenekara is!)

A H.A.R.D.-ról bővebb információkat, valamint a lemez több dalát is megtalálhatjátok a http://www.myspace.com/hardhungary oldalon. A koncertről a http://www.livesound.hu oldalon tájékozódhattok.

Obituary – floridai death metal az A38-on

Még tavaly augusztusban jelentkezett be a floridai death metal legenda, az Obituary az idei esztendőre, hogy bepótolja a 2005-ben elmaradt koncertjét. A 2007. augusztusában megjelent Xecutioner’s Return címet viselő lemez turnéján az ugyancsak nagy múltra tekintő német Holy Moses, és egy fiatal svéd banda, az Avatar kíséri el az Obituary-t. Budapesten az A38 hajón szerepelnek, január 29-én.

Bármennyire is undergound műfaj a death metal, az Obituary új albuma igazán nagy port ver fel: „Az új anyag Xecutioner (hóhér – a zenekar eredeti neve) újbóli eljövetelét hirdeti, amiből már sejteni lehet, hogy a lemez éppúgy nem fogja megreformálni sem a death metal-t, sem a banda stílusát, ahogyan nem tette az újjáalakulás utáni Frozen in Time sem. És ez így van jól.” A floridai Tampából – azaz a rövidgatyás-tornacsukás metálarcok és a műfaj egyik őshazájából származó zenekar a halálmetál igazi úttörője: az elsők között alakult meg 1985-ben, és több százerzres eladási adataival mai napig a legjobbak közt van.

Éppen a sikerek és a masszív turnézás vezetett a zenekar lassú elemésztődéséhez, majd feloszlásához, de talán mondani sem kell: a torzonborz fiatalemberek ezt követően sem váltak jólfésült mintapolgárokká. A különböző utód- és mellékzenekarok közül talán a gitáros Allen West ’95-ben alakult Six Feet Under nevű bandája vált a legismertebbé (igaz West már ’98-ban kiszállt a bandából). Aztán ahogy az lenni szokott, a régi zenésztársak elkezdtek hiányozni egymásnak, úgyhogy 2004-ben már híre ment, hogy az Obituary új albumon dolgozik… a 2005-re elkészült Frozen In Time pedig legalább akkora sikert aratott, mint aktuális albumuk, az együttes eredeti nevére utaló Xecutioner’s Return, melyet az egész világot bejáró turnén mutatnak be az amerikaiak. Élőben Ralph Santolla (Deicide, Iced Earth) erősíti majd a zenekart a szólógitárosi poszton.

Egy hozzájuk hasonlóan veterán thrash gárda, a Holy Moses is szerepel a budapesti koncerten. Annak ellenére, hogy e német csapat alapító tagjai mára már egytől egyig kiléptek, a Holy Moses mégis emblematikus zenekarnak számít, ugyanis – a már az első lemezen is közreműködő – énekesnőjük, Sabine Classen súlyos, sötét, igazi trash-hörgése valóságos védjeggyé vált a szinte kizárólag férfiak által uralt extrém metal színtéren.

A január 29-ei est harmadik fellépője szintén nehézfémben utazik: a fiatal svéd Avatar együttes a műfaj egyik legnagyobb reménysége, s korábban a Stone Sour és az In Flames oldalán is bizonyíthattak már.

A január 29-ei koncertre kedvezményes árú elővételes jegyek még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol otthoni jegynyomtatást is választhatunk.

Xecutioner’s Retourn Tour 2008

2008. január 29., kedd 19.00 óra
Budapest, A38 hajó
Obituary, Holy Moses, Avatar koncertek
Belépő: elővételben 4500 Ft, a helyszínen 5000 Ft.

Kapcsolodó weboldalak:

http://www.concerto.hu
http://www.obituary.cc
http://www.avatar.net
http://www.ticketportal.hu

Hallgatnivaló, látnivaló:

http://www.myspace.com/obituary
http://www.myspace.com/holymosesgermany
http://www.myspace.com/avataronline

Belphegor – Jönnek az új zombik

Április 11-én Bondage Goat Zombie címmel új lemezzel jelentkezik a Belphegor zenekar. Az osztrák death metál horda 9 új dala szövegeivel Sade márki történetét dolgozza fel:

1. Bondage Goat Zombie
2. Stigma Diabolicum
3. Armageddon’s Raid
4. Justine: Soaked in blood
5. Sexdictator Lucifer
6. Shred for Sathan
7. Chronicles of Crime
8. The Sukkubus Lustrate
9. Der Ruttenmarsch

További információk:

http://www.myspace.com/belphegor
http://www.nuclearblast.de/band_showa.php?artist=729

Sear Bliss

  Üdvözletem András! Melyek a legaktuálisabb információk a Sear Bliss háza táján?   „Üdv. A legaktuálisabb történés, hogy ősszel megjelent az új lemezünk The Arcane Odyssey címmel és nagyon kedvező fogadtatásban részesült. Még mindig tart az album promóciója, továbbá egy komoly Európa turnét szeretnénk megcsípni, ezen dolgozik a kiadónk is jelenleg. Egyébként az Arcane Odyssey […]

Tovább »

Pink Floyd – box set

PINK FLOYD – ON RECORD, ON STAGE AND ON FILM 1965-2005 BOX (4DVD+KÖNYV)

Rock, progresszív rock, 2008-as 4DVD+127 oldalas keményfedeles könyv kiadvány!
Ltd edition Box! NTSC, összes régióban játszható.

A Pink Floyd már több mint 40 év óta az egyik legkreatívabb és leginnovatívabb formációja a rock történelemnek. A bámulatba ejtő és igen kellemes meglepetéseket hozó 2005-ös Live8 koncert igazi látványosság volt, amelyről még a legfanatikusabb Floyd rajongók is azt nyilatkozták, ilyet még nem láttak! Teljesen új generációkat bűvöltek és kápráztattak el, új híveket szerezve a régi sikeres Floyd albumoknak is, mint a Dark Side Of The Moon, Wish You Were Here és a The Wall voltak. Ez a páratlan és pazar 4DVD+Könyv Box mélyrehatoló kritikai áttekintést ad a zenekarról, a korai pszichedelikus munkásságuktól kezdődően, egészen a Live8 Show időszakáig. Kutatja és kideríti a gyakran viharos személyes kapcsolatokat és okokat a zenekar tagjai között, részletesen kiemelve a zenekar 2 meghatározó zseniális személyisége (Roger Waters és David Gilmour) közötti ellentéteket. Mint köztuditt egyébként, hogy Waters távozása után Gilmour vette át a vezető szerepet. A könyv elmeséli a nagy sikerű klasszikus albumok szerzeményeinek háttér történeteit, tudósít a különböző látványosságokról, fellépésekről melyek a zenekar védjegyeivé is váltak! Bemutatja őket Tommy Vance is a korszak nagy rock DJ-je. A DVD-k remek vizuális élményeket nyújt a Floyd fellépéseiről, továbbá archív interjúkat láthatunk a zenekar tagjaival és a hozzájuk legközelebb álló emberekkel, barátokkal. Kritikai elemzések is láthatók a legjobb szakírók és zenészek közreműködésével.

Tartalom :
1. The story of the group from 1965-2005,
2. The songs and the albums, 3. New colour photographs,
4. Critical analysis,
5. The personal relationships,
6. The stage shows,
7. The films………

DVDs :
1. Presented by Tommy Vance,
2. Powerful live performances of their greatest tracks,
3. Interviews with the band,
4. Interviews with journalists and musicians.

Megjelenés: 2008. február 11.

Sculptured – Jobb későn…

A seattle-beli Sculptured közel 10 év hallgatás után hamarosan új soralbummal jelentkezik. Az ismert zenészeket (főleg Agalloch) tömörítő progr.death alakulat február 19-én hozza ki harmadik teljes anyagát a The End Records égisze alatt. Az Embodiment: Collapsing Under the Weight of God című lemezen öt dal található 40 percben.

Dim Vision – új felállás

A Dim Vision 2007 őszétől új felállással folytatja. Nyár végén távozott a zenekarból Varga Sebestyén,
a dobos posztot október vége óta Karsheh Nabil tölti be aki eddig a 3XS-ben dobolt. Távozott a zenekarból Máthé András gitáros is.

„Goyonak és Sebőnek is sokat köszönhetünk, rengeteg dolgot sikerült véghez vinnünk velük együtt. Nem volt könnyű döntés részükről, és be kellett vallani magunknak is, hogy ezt nem lehet kényszerből csinálni.
Ellenben nekünk Sutával eszünk ágában sem volt lezárni a Dim Vision történetét. Keresgélni kezdtünk dobos cimborák között, hogy ki lehet alkalmas Sebő helyét betölteni, de végül Nabil talált ránk. Sikerült hamar összerázódnunk, már lassan az összes nótát koncertkészre próbáltuk, és gyűlnek már az új ötletek riffek is.
Goyo helyére egyenlőre nem keresünk senkit, hiszen már 2006 október óta, két bulit kivéve, nagyon jól bevált hármas felállásban nyomjuk a koncerteket.
Igyekszünk minél több koncertet szervezni és minél több helyre eljutni 2008-ban is. Üdvözlet mindenkinek a Dim Vision együttes nevében!” Foreest

Koncertek:
– Április 19.
Debrecen – Vigadó
További fellépő:
CASKETGARDEN
– Május 10. Mosonmagyaróvár
További fellépő:
CASKETGARDEN
(További koncertek szervezés alatt)