Gyöngyvér – gitárost keresnek

A csapat az alábbi felhívást tette közzé:

„Ritmusgitáros poszton keresi új tagját a dunaújvárosi Gyöngyvér
zenekar. Az eddigi tag, Vódli György februártól külföldön vállal
munkát, így sajnos lehetetlenné vált a további együttműködés közte és
a zenekar között. A Gyöngytestvérek szomorúan vállnak meg társuktól és
keresik méltó utódját.
Ha tehetséges és megbízható gitáros vagy, szereted a Gyöngyvér
zenéjét, van benned elhivatottság és szeretnél egy olyan csapatban
dolgozni, ahol a kemény munka mellett jó koncertek és sok mosoly is
vár: jelentkezz! Ha tudsz valakit, aki megfelel a fennt leírtaknak,
kérjük szólj neki erről a lehetőségről.
Jelentkezni a gyongyverzenekar@gmail.com e-mail címen lehet egy rövid
bemutatkozás és pár soros motiváció keretében.”

Nulladik Változat – hírlevél

1989 óta folyamatosan működő zenekar az alter-dark-rock mezőny állandó szereplője, a húzós, néhol darkos hangzás
mesteri megszólaltatója. A zenekar megőrzött sokat az indulás lendületéből, de mindig változik annyit, amennyit a
belső szükségszerűségek és – csak kevesebbet – a „kor szelleme” diktál.
2007 júniusától új felállásban (Fenes Tibor /szöveg-ének-gitár/, Szuhaj Péter /gitár-ének/, Timár Rita /dob/, Töller András /basszusgitár, computer/) működő zenekar a élőzenét előre rögzített számítógépes effektekkel szinesíti.
Január 23-án a Trafó Bár Tangó-ban KÜLÖNLEGES meglepetésekkel fűszerezett koncertre számíthatnak az érdeklődők… A közel KÉT ÓRÁSra tervezett előadáson a megszokott húzószámok mellett ritkábban játszott számok is előkerülnek. Sőt!!! Az ÚJ formáció eddig még soha nem hallott SZERZEMÉNYe(i) is várható(k).
Vendég az AltF4

Art Of Darkness – hírlevél

A banda dobosa, Dávid küldte az alábbi infókat:

„”Megcsonkítva…

A legfontosabb hír a zenekar háza tájáról, hogy januártól Borisz (gitár, vokál) nélkül folytatjuk tovább a zenélést. Különböző problémák merültek fel ugyanis, amiket már nem tudtunk rendesen orvosolni, ezért ez tűnt a leghelyesebb döntésnek.

Természetesen a zenekar lendülete nem hagyott alább, folyamatosan próbálunk, és dolgozunk az új dalokon.

Természetesen nem hárman szeretnénk folytatni a zenélést, hiszen szeretnénk a szeptemberben megjelent kislemez anyagát élőben is hűen visszaadni. Már el is kezdtünk gitáros után keresgélni, és úgy tűnik rekordidő alatt sikerült ráakadnunk az új tagra. A hivatalos bejelentéssel még megvárjuk az első próbákat, hogy valóbban úgy sülnek-e el a dolgok, ahogy terveztük. Annyit azért elárulunk, hogy ha minden igaz, olyan arc kerül Borisz helyére, aki nem ismeretlen az AOD köreiben. A nevét csak akkor áruljuk el, ha már biztos lesz, de annyi elmondható róla, hogy az ő és a zenekar pályája lépten nyomon találkozott egymással valamilyen szinten.

Ezután pedig gőzerővel próbálunk, hogy márciusban már újra színpadon állhassunk, és megünnepelhessük a zenekar második születésnapját.

Aki érdeklődik a nyáron megjelent kislemez, a ‘The Teachings Of The Fallen Prophet’ iránt, az a http://myspace.com/aodthrash címen még mindíg belehallgathat, és a band_aod@freemail.hu e-mail címre írva meg is rendelheti ezt tőlünk.

A zenekar netes elérhetőségének címe megváltozott. A hivatalos infókat ezentúl a http://myspace.com/aodthrash címen találjátok meg.

Üdv
Máté, Vendel, Dávid, és a titokzatos negyedik:)”

Bodor Máté +Mattias Eklundh +Theodore Ziras Athénban

Theodore Ziras görög gitárhős, 2007 nyarán meghírdetett egy internetes rockgitárversenyt, melynek nyertese a 18 éves Bodor Máté (Lost Symphony, Overload, Mytra) lett – aki 2006 tavaszán az S.K. Music által szervezett szólógitárversenyt is megnyerte.

Így jött a közös fellépés ötlete, amelyre a meghívott sztárvendég a svéd Mattias Eklundh (Freak Kitchen).

A közös koncert 2008. február 2-án, Athénban kerül megrendezésre.

További információk:
www.bodormate.com
www.myspace.com/matebodor
www.theodoreziras.com

Flying TV – hírlevél

Sziasztok!

Van pár új hír a Flying TV háza táján, amiket most szépen rendezetten,
pontokba szedve meg is osztanánk veletek:

Talán a legfontosabb, hogy a rádiótól kapott információink szerint az On
Air albumról nem kevesebb, mint 7 dalunk került be a Budapesten és
környékén, valamit a Dunakanyarban hallgatható Pont FM napi
rendszerességgel játszott zenéi közé. A Pont FM-et a 88,1-es frekvencián
találjátok és ezúton kérünk mindenkit, hogy a minden hétköznap du. fél 6
és 9 között sugárzott kívánságműsorban kérjen Flying TV dalt, mert azzal
sokat segít a zenekar népszerűsítésében. A gyári javaslat persze
továbbra is a Count me out, de másnak is örülünk.

December végén megjelent a Budapestrocknroll legújabb, 5-ös számú
válogatása, amin a már fent említett Count me out c. dallal a Flying TV
is szerepel. A válogatáslemezekből viszünk a koncertekre, így az On Air
CD-k és a pólók mellett ezeket is meg tudjátok venni direktben a zenekartól.

Februárban indul az a klubturné, amit a Fish! zenekarral közösen
csinálunk végig. A koncertsorozat Budapesten a Kultiplexben kezdődik
február 14-én egy ingyenes bulival, az ezt követő vidéki dátumokat pedig
megtaláljátok a myspace-en vagy a flyingtv.hu-n

A Kultis buli előtt pedig február 9-én lesz egy közös veszprémi
koncertünk a Chief Rebel Angel és az OctoberSun zenekarokkal… ha
valaki arrafelé lakik, akkor mindenképp jöjjön el, mert aznap este egy
jegy áráért teljes rocknroll körképet kaphat az agyalóstól a zúzósig.

Köszönjük a figyelmet!
Üdv:
Andrix / Flying TV

Subscribe – Fonogram díj?

A Subscribe-tól jött az alábbi üzenet:

„Büszkén jelentjük be, hogy a Subscribe zenekar Stuck Progress To Moon
albumát jelölték az „Év hazai rock albuma” címre! A díjátadót, ahol a
Subscribe is előad egy dalt, élőben közvetíti a Magyar Televízió 1-es
csatornája!
időpont: január 23., szerda, 20:05

Köszönjük mindenkinek!

A díjról:
A Fonogram díjat (Arany Zsiráf díj néven) a magyar hanglemezkiadás
kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, valamint a nemzetközi
hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak
díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díj neve
2004-től kezdve Fonogram – Magyar Zenei Díj.

A Fonogram díj célja, hogy méltányolja a hanglemezipar kiemelkedő sikereit
létrehozó művészek és kiadók tevékenységét, valamint azokat a hanglemezek
előállításához szükséges tevékenységeket, – illetve azok művelőit –
amelyek zenei életünket és a hanglemezkiadást előre viszik, illetve olyan
új és eredeti produktumokat hoznak létre, amelyek a szakma képviselői és a
közönség előtt kiemelkedőnek minősülhetnek.

http://www.fonogram.hu

üdv
Subscribe”

subscribe@subscribe.hu
www.subscribe.hu
www.myspace.com/subscribe
www.bprnr.com

kettőnégy – ajánló

1 éves lett a Kettőnégy. Ezt a remek alkalmat megültük nézőinkkel, Uncle Sammel, a Neck Sprainnel, a Chief Rebel Angellel, Pándival, az Isten Háta Mögöttel, az Akelával és Mikikével a Kultiplex megszámlált napjainak egyikén. A hajnalig tartó mulatságon volt léggitárverseny, ivászat, táncolás és borzalmas kvízjáték. Ebből egy kis összefoglalót láthattok ezen a héten, majd jövő héttől minden visszatér a rendes kerékvágásba.

Tagek: sör, Becherowka, csehszlovákok, Mihihe, léggitár, Uncle Sam
Csapolóhely: http://www.webcsatorna.hu/sorozatok/kettonegy
Mél: kettonegy@kettonegy.hu
Májas: http://www.myspace.com/kettonegy

Salvus – hírek

Február 4-én végre napvilágot lát a „Minden kezdet” névre hallgató első nagylemezünk a Nail Records gondozásában.
Az anyag promótálása végett minden eddiginél nagyobb körútra indulunk, ami azt jelenti, hogy néhány saját szervezésű koncert mellett 10 állomáson keresztül elkísérjük a Depresszió zenekart tavaszi turnéján, melynek legjelentősebb állomása a PeCsa lesz április 11-én.
A hivatalos lemezbemutató koncert pedig az Ad Astra és a Stonedirt társaságában fog lezajlani március 7-én a budapesti Kék Yukban.
A hírmorzsákhoz hozzá tartozik még az is, hogy teljesen megújult honlapunk, tele minden infóval, koncertdátumokkal, letölthető zenékkel, mazsolázhat mindenki kedvére.
www.salvus.ini.hu

Deivos – Emanation From Below – 2008

Azért a lengyel Metal Mind nem tököl. Nemcsak szerteágazó szervező tevékenysége és mentori szerepe példa értékű, de amit manapság DVD–k dolgában művel, az valami fantasztikus. Olyan kiváló zenekarok élő anyagai fűződnek a nevükhöz, mint például az Obituary, Onslaught, Solitude Aeturnus, Catamenia, Blaze Baley, Vital Remains, Vader (egyes hírek szerint az újjáalakuló dán Artillery is az […]

Tovább »

Dantalion – Call of the Broken Souls – 2008

A spanyol Dantalion-nal megint csak az a helyzet, ami sok más zenekarral és kiadvánnyal, a kiadó jóvoltából, még hajdanán NUskull-os fénykoromban írtam valamely korábbi lemezükről, így most a vigoi banda esetében is eltekintenék a biográfia adatok újra pötyögésétől, hiszen a 2006-os When the Ravens Fly Over Me esetében már megtettem, így tehát nincs is más […]

Tovább »