
A székesfehérvári Endless (Alba Regia Terrorgroup) zenekar feltöltötte új nótáját MySpace.com oldalára, érdemes meghallgatni a dalt, mert a csapat véleménye szerint :”gyerekenek ideális altatózene”.

A székesfehérvári Endless (Alba Regia Terrorgroup) zenekar feltöltötte új nótáját MySpace.com oldalára, érdemes meghallgatni a dalt, mert a csapat véleménye szerint :”gyerekenek ideális altatózene”.

Azt mondjátok: az Amphoteros-szal lezártatok egy korszakot, hogy életet adhassatok egy újnak. Hogy kell ezt érteni? Nagyon szívesen emlékszünk vissza az Amphoterosban eltöltött időszakra, rengeteg pozitív dolgot kaptunk a zenekartól és a közönségtől is, éppen ezért megőrizzük – úgymond – a hagyatékot és egy jó darabig hallhatja még koncerteken a közönség az előző zenekar néhány […]
Tovább »
A várpalotai / veszprémi pszichedelikus – atmoszférikus rock zenében utazó Sunseth Sphere zenekar a 2003-as szigetes koncertje óta szüneteltette tevékenységét egészen idén nyárig. Augusztustól az új tagokkal megerősített csapat nekilátott a 2001-ben kiadott Storm Before Silence album begyakorlásának, és a jövőbeli koncertekre való felkészülésnek.
Ezzel párhuzamosan a 2003-ban demo formában már rögzített második album anyagának átfésülése, újragondolása is folyamatban van. Koncertek, új hangzóanyag, hamarosan várható a csapattól!
A Sunseth Sphere új weboldala már javában készülődik.
Addig is, amíg elkészül, érdemes látogatni a zenekar myspace -es oldalát! Itt minden friss információ megtalálható! http://www.myspace.com/sunsethsphere
Az SS új felállása igy néz ki:
Márton Péter – Gitár
Bánfalvi György – Basszusgitár
Varga Beáta – Ének
Varga Anita – Vokál
Nagy Gergely – Szintetizátor / Billentyűs hangszerek
Tóth Gábor – Dob
Közben Péter, Gábor és Gergő javában dolgozik a Guilthee névre keresztelt beteges extreme metállal nyomuló bandában, ahol most jelentetik meg második, kétszámos promó anyagukat.
A weblapjuk itt található: www.guilthee.com

A katowicei fesztivál három új fellépője: Overkill, Immolation és a Vader.

Warrel Dane (Nevermore, ex-Sanctuary) 2008 elejére várható szólólemezén, aminek nótáit Peter Wichers (ex-Soilwork) gitárossal írta Matt Wicklund (ex-HIMSA) gitáros közreműködésével további vendégek is felbukkannak.
Dane Nevermore-beli társa, Jeff Loomis és James Murphy (ex-Testament, Death, Obituary) is szólózik az albumon, illetve a Soilworkből Dirk Verbeuren (dob) is felbukkan egy nótában.
Néhány dalcím: August, Obey, Messenger. Ráadásul egy Sisters of Mercy dal „nagyon fémesített” feldolgozása is felkerül a lemezre.
További információkért látogassátok: www.warreldane.com.

A holland csapat idei The Heart of Everything című lemezéről az All I Need című kislemez két változatát is megjelentették.
Az egyik lemezen a dal két változata hallható (kislemezes és album verzió), míg a kislemez digipack változatán három demós nóta is található ezek mellett. Ezek a The Last Time (kiadatlan), Frozen, Our Solemn Hour.
Az All I Need című dalra Berlinben forgatott klipet a csapat, amit IDE kattintva meg is nézhettek

A spanyol Darksun friss klipje a The Dark Side albumuk Prisoners of Fate című dalára készült.
A dal különlegessége, hogy vendégeskedik benne Peavey Wagner a német Rage zenekarból.
A klipet megnézhetitek ITT.

Üdv Mindenkinek!
Gőzerővel íródnak a dalok az új lemezre. Várhatóan a jövő év első felében kerül felvételre 9-10 vadonatúj nóta a szolnoki Denevér Stúdióban. A dalok továbbra is a zenekartól eddig megszokott stílusban íródnak habár néhány szokatlan újdonság is szerepelni fog a lemezen. A közeljövőben kevesebb koncertet vállalunk, inkább a próbateremben töltjük az időt az új dalokkal! A karcagi évadzáró metal bulin (dec. 21-22.) azért zúzunk még egy nagyot a Stardrive, Remorse, Decadence és további meglepi bandák társaságában!
Találkozunk a bulin!
VoT

Az Anthrax gitáros Scott Ian menyasszonyával, Pearl Aday-val (aki egyébként a legendás Meat Loaf lánya) valamint Jerry Cantrell-lel (Alice In Chains) előadta a Pink Floyd klasszikus Wish You Where Here nótáját a Dimebag emlékére rendezett Black Tooth Bash jótékonysági rendezvényen.
A felvételt IDE kattintva meg is nézhetitek.

A jelenleg az Ektomorffal turnézó brit Onslaught tavaszi turnéjának nyitó állomása nálunk lesz március 26-án a Trafóban.
A jelenlegi hírek szerint a csapat a svéd Carnal Forge és a görög Suicidal Angels társaságában járja be Európát, de várhatóan a turnéhoz még csatlakozik egy egyenlőre meg nem nevezett előadó vagy csapat.
A turnéállomások:
Mar. 26 – Budapest (HUN) – Trafo Club
Mar. 27 – Cluj (ROM) – venue to be announced
Mar. 28 – Bucharest (ROM) – Live Metal Club
Mar. 29 – Thessaloniki (GRE) – venue to be announced
Mar. 30 – Athens (GRE) – venue to be announced
Mar. 31 – Xanthi (GRE) – venue to be announced
Apr. 01 – Sofia (BG) – Hristo Botev Community Center
Apr. 02 – Skopje (MAC) – Castro Club
Apr. 03 – Sarajevo (BiH) – AG
Apr. 04 – Vienna (AUT) – The Viper Room
Apr. 05 – Cervia (IT) – Rock Planet
Apr. 06 – Pescara (IT) – Rockhouse
Apr. 07 – Milan (IT) – Musicdrome
Apr. 08 – Padova (IT) – Unvault
Apr. 09 – Uster (CH) – Rock City
Apr. 10 – Essen (GER) – Turock
Apr. 11 – Eindhoven (NL) – Dynamo
Apr. 12 – Enschede (NL) – Atak
Apr. 13 – Leeuwarden (NL) – Romein
A csapat legutóbbi DVD kiadványáról ITT olvashattok.